Tudom, még odébb van, de azért.. nem olyan sokára kezdődik a suli.

Egy facebookos bejegyzés kapcsán jutott eszembe, én hogy vártam a szeptember elsejét vagy akárhanyadikát, amikor első nap mentünk suliba szünidő után. 

Kb. senkivel nem találkoztam egész nyáron az osztálytársaim közül. A jó fejek mind a Komlóstetőn laktak, esetleg a vasgyárban, a suli környékén vagy a kenyérgyár felé. Általában többed magukkal. Úgy értem, szomszédok voltak, ilyesmi. Én kicsit messzebb laktam a sulitól, és egy osztálytársam sem lakott a közelben. A telefon akkor még luxusnak számított, a postás is olyan ritkán járt, mint a fehér holló. Internetről nem is hallottunk,  max. füstjeleket tudtunk volna eregetni egymásnak vagy postagalambokat küldözgetünk, ha kommunikálni akarunk. Akkoriban nem volt divat a strabancolás valamelyik  plázában (pláza sem volt), így a társadalmi életünk (mármint az enyém) arra szorítkozott, hogy véletlenül összefutottam egy-egy osztálytárssal a papír-írószer boltban, augusztus vége felé. 

Nem kell engem sajnálni, hiszen nem  nagyon volt igényem az osztálytársakra. Kivéve talán az előző tanév favoritját, akibe akkor éppen szerelmes voltam. :) A nyaram a szomszéd gyerekekkel telt, és mivel közel volt a Szinva patak, bőven adtam okot arra anyunak, hogy összes szülői szeretetét félretéve, nevelési célzattal néha elverjen, ha csurom vizesen mentem haza. Hiába védekeztem azzal, hogy mindenki más is így ment haza, sőt, még vizesebben, mert én löktem bele a vízbe, és  nem végeztem fél munkát, tehát tessék inkább büszkének  lenni rám, és szerintem  örülni kéne, hogy nekem csak a cipőm és a zoknim ázott szét. Bezzeg nekik!  

Elvoltam egész nyáron a randalírozással a Szinva parton, esténként pedig a meséimmel. 

Szóval a suli, és a szeptember.. Nagyon vártam. Főleg mert új táskát kaptam, és új, bordó kordbársony nadrágot, plusz egy kafa orkános dzsekit, aminek cipzáros volt a zsebe, kapucnival. Még a könyveimnek is örültem, és az új szagos radírnak, amit legszívesebben megettem volna, olyan finom málna illata volt. Az oroszlánságom már akkor  kiütközött rajtam, mert egyik évben teljesen formabontó iskolaköpenyem volt. Ilyen.. alulról belebújós, hátul megkötős, oldalt nyitott, természetesen a legártalmasabb nylon anyagból, gyönyörűkék színben. És mindezzel az arzenállal első nap berobbanni az osztályterembe... Úgy éreztem magam, mintha a Vouge címlapjáról  vágtak volna ki.  

Kivágtak.. mert nem illettem oda. :) 

Amúgy nem hiszem, hogy hiú kislány lettem volna. Nem domborítottam, nem vettem a köpeny alá mellkidobós topot. Jaa... nem is volt még  mellem.. Olyan kis egyformák voltunk. Mindenki más is kapott új táskát, és új nadrágot. És szemétség, de Tündének már megint nőtt az eddig is gyönyörű szőke haja, Zsuzsának pedig divatosra vágatták a frufruját. Csupa egyszerű, egy ívású kölykök voltunk. Nem a ruhánk vagy a telefonunk volt bennünk a legkülönlegesebb. Akkor még fel sem tűnt, hogy különlegesek vagyunk. Senki nem volt menőbb a másiknál. Max. okosabb, jobb tanuló. És a francba is.. még csak utálni sem lehetett ezért. Valahogy.. eszünkbe sem jutott, hogy utáljuk egymást.Főleg nem olyasmi miatt, hogy a  nyáron több ismerősre tett szert a fészbukon, mint mi.  Fura, nem? Vagyis.. nem. Nem fura. 

 Na hajrá skacok! Lassan kezdődik az isi! :) 

u.i.: Nyelvtanon jobban figyeljetek, mint én! És matekon is. Ja.. és fizikán! Kémián csak a nagyon okosoknak kötelező. A rajz készség tantárgy, ezért tuti nem szidnak meg otthon egy kettesért. A torna pedig fontos! Na..  mára ennyi. :)