Az  úgy volt, hogy este végeztem a munkahelyemen, és kivételesen egyedül mentem ki az épületből. A kivilágított részeknél nem is volt semmi extra. Sietni nem kellett, mert kocsival jöttem, de nem is  lehetett, mert a fal közvetlen közelében van a keskeny beton járda,  és arról nem szívesen léptem volna le. Szóval, mentem elszántan, mint Dorothy a sárga köves úton. A sarkon befordulva meglepődve tapasztaltam, hogy tök sötét van, pedig egy ideje volt rendes világítás is. No, nem baj. Az út egyenes, van járda is, és láttam a kivilágított parkolót, sőőőt a kis piros autómat  is. Lassan lépkedtem, vártam, hogy a felvillanjon az egyik mozgásérzékelős lámpa, amikor.. Bumm!  Nem.. nem felrobbantam, hanem elestem. A keskeny beton járda melletti  - szintén - keskeny kavicságyra. Mármint.. belefúródtam a jobb könyökömmel és a jobb térdemmel a kavicsosba. Meglepődni sem volt időm, mert a bal térdemmel viszont a kemény betonra estem, ami igencsak fájdalmasra sikerült. A fájdalomtól,  a meglepetéstől,  és mert  nem szoktam káromkodni, semmi cifra nem hagyta el most sem a számat. Első gondolatom után, hogyaszonygya:  aúcs.. baromira fáj a térdem, rögtön jött a másik, jelen esetben a fontosabbik. Hogy a fenébe' fogok innen feltápászkodni? Mert hogy a térdeim jelenleg használhatatlanok, azt éreztem. A levitációt nem gyakoroltam elég szorgalmasan, ergo: nem bírok ellebegni a parkolóig. Hmm.. Kéne egy daru. Esetleg megvárom a többieket,  majd összeszednek ők a földről, bízva abban, hogy a sötétben nem gyalogolnak át rajtam. Milyen klassz lenne már, ha itt feküdne halomban az egész délutános műszak! 

Mindezen gondolatok közepette még mindig kiterülve hasaltam, mint egy gyalogbéka. Cirka -3 fok lehetett, ezért elvetettem, hogy bárki segítségére várjak. Önerőből kell megoldanom ezt a dolgot. A kavicsosban  heverészve gyors leltárt készítettem, szemüvegről, táskáról. Nyilván nem láttam semmit, de a szemüveg rajtam volt, a szatyorból még ha kiesett bármi is, nem nagy veszteség. A lényeg, hogy élek!  Kitapogattam a  lemez peremét az épületnek, így abban megkapaszkodva, könyökölve, nagy nehezen feltápászkodtam. Ha lett volna érkezésem, büszke is lettem volna magamra, de ilyesmire nem volt idő. Minél hamarabb haza akartam érni, és az otthon biztonságában felmérni a keletkezett károkat. 

Nem taglalom a másnapot, amikor én lehettem az egyik kevés szerencsések egyike a traumatológián, akinek csak 4 órát  kellett várnia a vizsgálatra és a röntgenre. Szerencsémre Gabi barátnőm olyan drága volt, hogy utánam jött, hogy lelki és fizikai támogatást nyújtson a bajban. Bevallom, a legkeményebb megpróbáltatás ( azon kívül, amikor főorvos úr megvizsgált. értsd: megnyomkodta, megtekergette a fájós lábamat ) az volt, hogy a mellettem ülő néni penetra büdös volt, és a  tömeg miatt nem lehetett válogatni az ülőhelyek között. 

Minden instrukciót megkaptam, így lassan haza is biceghettem. Végre.

Édes otthon.. édes ágy.. végre. Előrelátóan mindent a kezem ügyébe készítettem, hogy nyugodtan, felpolcolt lábakkal várhassam a gyógyulást. 

• Gyógykence (3 fajta) 
• Zöldborsó (jegeléshez)
• telefon (+feltöltött powerbank, mindenféle zsinórok)
• távirányító 
• innivaló 
• rágcsa 
• laptop
• könyv
• konyharuha (a borsónak, mielőtt rám olvadna)
• +párna a lábam alá
• papírzsepkendő
• másik telefon  (vonalas) 
• plusz takaró  (ha fáznék)

Végre elégedetten lefeküdhettem, gondosan elrendzve magam körül mindent. A párnákkal a lábam alatt még vacakoltam egy órát (najó, annyit nem), mert elsőre a csúszós párnákat hoztam, de az csúszott, ezért ki kellett cserélni.

Végre! Minden itt van amire szükségem lehet a következő pár órában. Kényelmesen elhelyezkedtem és elkezdtem relaxálni, amikor egy ismerős, kissé kellemetlen érzés kerített a hatalmába.. 

Pisilni kell!

:) 

UFF

Hát végre megvan! Jaa.. "hát"-tal nem kezdünk mondatot. Tudom. Nadeakkoris! 9 hetet vártam az új, csilli-villi, szenzoros, beépített csengős, legtökéletesebb  bejárati ajtóra, ami csak létezik. Bőven időn túl voltak a kivitelezők, mivel 5-6 hétre ígérték, de mivel az ajtó feletti ablakot is cserélni akartam, azt külön le kellett gyártatni. Csak nekem. Menő, mi? Mondjuk a menőség a pontos határidő betartásának rovására ment, nade.. fátylat reá, nem vagyok az a kimondottan haragtartó fajta. Pedig most.. már tényleg kezdtem elveszíteni a pozitív hozzáállásomat a mostani projecthez. Kétszer is érdeklődtem, de az semmit nem használt. Telefonon jól leszereltek, hogyaszonygya:

- nagyságosasszony ne tessék idegeskedni, meg lesz az az ablak, majd telefonálok, oszt' kezitcsókolom. 

Én meg szépen megköszöntem és annyiban hagytam. Az lehetett a baj, hogy a kiscica  hangomon hívtam őket, pedig  születésem jogán oroszlánként kellett volna üvöltenem.  Na de most hétfőn már nagyon éreztem magamban a vad elszántságot, hogy kiálljak magamért és az ajtómért, ablakomért. Arra gondoltam,  kötbérre fogom őket kötelezni, esetleg megengedem, hogy engedjenek egy jókora összeget a vételárból  késésük okán. Szóval nagyon fel voltam buzdulva. De tényleg! Fogalmazgattam magamban a mondatokat, hogy ha én ezt mondom, és ő azt válaszolja, akkor én tényleg kiakadok, mint a kakukkos óra, majd félre téve úriasszonyos modoromat, nagyon dúlván megmondom nekik, hogy ezek után hova építsék be az egyedileg legyártott ablakukat. 

Mondanom sem kell, hogy köszönés és bemutatkozás után, épp nagy levegőt vettem,  majd az üzletkötőre zúdítsam rettentő haragomat, amikor kedvesen közölte velem, hogy: jéé.. pont most jött meg az ablak. Mikor menjünk beszerelni? 

Afrancba! Mármint, persze.. öröm és boldogság, erre várok két hónapja, de értitek?! Most megint lehettem kedves és udvarias.Sajnos vagy hála Istennek, de sosem sikerül ijeténképpen kilépnem a komfortzónámból. Nem is bánom. :)

Summa summárum, másnap, azaz tegnap meg is jelentek a fiúk ajtóstul, ablakostúl. Persze fel kellett cipelniük ide az ötödikre még cementet, ütvefúrót, flexet, valami bontókalapácsot, egy zsák glettet, meg habosizémicsodát. Mindent enyhe délelőtti 26 fokban, Nem volt kölcsönsen  őszinte öröm a szemükben hogy nálam dolgozhatnak, ezt észrevettem.  Ilyesmin már meg sem lepődöm, ezért előszedtem a vendégek számára fenntartott lélegeztetőgépet, hidegvízes borogatást, oxigénsátrat, mélyhűtött narancslevet.. pár törülközőt. Ez nálunk a nyári sztenderd eljárás, pláne hogy ezek a szerencsétlenek dolgozni jöttek, nem délelőtti teára és uborkás szendvicsre. 

Elég hamar szétkapták a fél előszobát, hiszen profik voltak. Én picit aggódtam is hogy - lévén a legfelső emelten lakom - kabriót csinálnak a lakásból, de megnyugtattak, hogy ez meg az ő sztenderd eljárásuk, szóval fejezzem abba a szemforgatást, fogcsikorgatást és hangosan imádkozást, mert egyrészt idegesítő vagyok, másrészt semmi haszna. Azért.. néha stikában csináltam egy-két bizonyító erejű fotót a munkálatokról, ha esetleg a bíróságon kötnénk ki vagy ilyesmi. 

Meglepő, de két és fél óra múlva már volt ajtóm, ablakom, tető a fejem felett. Délután ügyesen elemet raktam az ajtóba a csengőhöz, amit azóta is megnyomok néha kívülről, aztán gyorsan bejövök a lakásba és meghallgatom, hogyan bimbammol. Asszem.. másra ez nem is jó. :)  Néha meg is simogatom. Mármint az ajtót. Mert olyan szép. Higgyétek el, ez teljesen elfgoadott szeretetnyilvánítás élettelen tárgyak esetében is. A barátnőm az új hűtőjét ölelgette hetekig. Érthető okokból :) 

Naszóval.. van új ajtóm, ami csodálatosan passzol az új előszobaszekrényhez. Már csak azt kell megszokni, hogy a lakásba beLÉPJEK ne beESSEK. Az a fránya küszöb.. Nade.. senki sem lehet tökéletes. Nemigaz? :)

UFF

Japánul: nunchaku. A nuncsaku, vagy kínai nevén suangcsiekun (雙節棍; pinjin: shuāngjiégùn) Aki esetleg nem tudná, ez egy fegyver. Jogszabályilag sok országban be is van tiltva. Nálunk speciel nincs, de közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül. A Tik-Tokon több videóját láttam egy kínai pasinak, aki valami elképesztően forgatja a nuncsakut

És hogy mi közöm van nekem a nuncsakuhoz? Háát.. őszintén szólva csupán egy hangykörömfeketényi. Sajnos. Már biztosan említettem valamikor, hogy meglehetősen fiús kamasz voltam. A lakótelepen több srác volt, mint lány és én akkoriban még nem nagyon találtam lánybarátokat. Ezek a srácok Idősebbek, magasabbak  és főleg  érdekesebbek voltak, mint az átlag. Ketten  pont az előttünk lévő bérházban laktak.  Többen zenéltek vagy  - esetemben -  karatézni tanultak. Akkoriban nagyon népszerű sport volt ez is, a judo is.A családom fiú tagjai például judoztak.  

 Nekem a karate jött be jobban. Matilde de Jesus Pitti Hernandez  Shitoryu mester neve konkrétan belevésődött a 15 éves agyamba, és még ma is emlékszem arra, ahogy a fiúk emlegették. Ők persze jártak karate edzésre és mindig meg is mutatták mit tanulnak éppen. 

Nna.. hát ez nekem is menni fog! Rúgni tudok. Az tuti. Akkoriban még angol spárgába is le tudtam menni. Eljártunk futni a stadionhoz. Olyan is volt, hogy  beszöktünk a futópályára. Lazításképp pedig eldobált cserepeket törtünk az udvaron. Nagyon menő volt. :) Néha fájdalmas.. de menő.  Visszagondolva... elképesztő sportos voltam akkoriban. Vagy valami olyasmi. :) Lényeg a lényeg, hogy "együtt" gyakoroltunk. Próbáltam csinálni amit ők. A  May geri (előre rúgás) egész jól ment. Már amikor nem estem hanyatt  rúgás közben. 

Na de a lényeg.. hogy az egyik srácnak ( Gyurinak hívták) volt nuncsakuja. Bruce Lee filmeken nevelkedtem, fiúkkal barátkoztam.. naná, hogy úgy gondoltam, a nuncsaku nekem való sporteszköz. Ami egyébként fegyver, és akkorát üt, mintha ló rúgott volna meg. Valószínűleg több önbizalommal voltam megáldva, mint tehetséggel, mert folyamatosan magamat találtam el. Ügyetlenségem sajnos szorgalommal párosult, emiatt előszőr csak állcsúcson vágtam magam renszeresen, de ahogy ügyesedtem, sajnos a fejemen is többször koppant a nuncsaku vége. Ami ugye fából volt.  A fejemnél keményebből, az biztos. Apukám talán ezért is mondta rám, hogy makacs vagyok, nem azt, hogy keményfejű. :) 

Hogy mikor elégeltem meg a kék-zöld foltokat, a fájós csuklót, esetleg az állandó sajgást a jobb oldalamon mert nem tudtam rendesen a hónom alá lendíteni a nuncsakut.. már nem emlékszem. Az is lehet, hogy új srác költözött a lakótelepre, akinek  fájdalommentesebb és kevesebb izzadtsággal járó hobbija volt, mint a Shotokan. 

Summa summárum.. sem karatézni nem tudok, sem nuncsakut pörgetni, pedig a makacsságom és/vagy elszántságom okán akár valami rám is ragadhatott volna. 

UFF

 u.i.: Most kellett megtudnom, hogy létezik nuncsaku szivacsból is. Háát.. ez az információ vagy egy második esély arra, hogy ismét önvédelmet tanuljak vagy.. megüt a guta, hogy annakidején lelkesen majd' agyon vertem saját magamat. :) 

A zseniális nunchaku-s úriember neve :

Nos.. 

 " Ab ovo"  kezdjem a történtetet vagy kihagyhatom annak taglalását, mi történt azután, hogy az ősember feltalálta a kereket, és ez a csudálatos találmány odáig fajult, hogy nekem is lehet autóm? Rádumáltatok; kihagyom.  Amúgy  csak a latinos műveltségemet kívántam megcsillogtatni, ami ugyan hiányos de legalább felesleges is. 

Pár gépkocsit " elfogyasztottam " már az évek során, szóval mondhatni, tapasztalt vezető vagyok. Ehhez jön az éles hallásom, amit remekül ellensúlyoz a rossz látásom. Ááá.. nem. Csak vicceltem. A hallásommal is bajok vannak. :) Ezt onnan tudom, hogy örökké csörgő-morgó, sivító-süvöltő-surlódó hangokat hallok vezetés közben. Fixa ideám, hogy ezt mind az én kis autóm produkálja. Nem hinném, hogy feltűnési viszeketegsége lenne, esetleg engem szeretne szórakoztatni menet közben, de a tények makacs dolgok.  Ez az autó nem tud, nem akar csöndben közlekedni. Egyesek szerint erre kiváló orvosság a koppanásig tekert hangerőszabályzó az autórádión. Természetesen ezzel nem értek egyet, ezért ha oda nem illő hangokat vélek hallani, gyorsan felhívom közeli hozzátartozóimat, remélve, hogy az én szofisztikáltan előadott észleléseimet, tűpontos diagnóziskezdeményeimet  lefordítja profi autószerelő szaknyelvre, és konkrétan diagnosztizálja az autómat a messzi távolból. Nem gondolnám, hogy lehetetlent kívánok.. Mert mit nem lehet abból érteni, ha azt mondom:

1. valami zörög elől ( amikor indulok. ha egyesbe rakom, néha fékezéskor is)
2. szerintem a váltó ( tuti ki fog eseni. vagy be. nézőpont kérdése)
3. a ventilátor hozzáér a hűtőhöz. ( csak egy tipp )
4. mégis inkább kopog, mint zörög. ( na szerinted???? mi baja van? )

 Ilyenkor mindig megkapon, hogyaszonygya: mégishonnantudjam? hívd a szerelőt inkább! haggyálbékénahülyeségeddel! :)  Na jóó.. ezt még sosem mondta senki, gondolatolvasó meg szerencsére nem vagyok. :)

A lényeg: kicsit zörgött az autó eleje induláskor. Hmm.. mi lehet.. Éles eszemmel rögtön rájöttem, hogy valami hozzáér valamihez. Úgy gondoltam, a munka nehezét elvégeztem, most már szólok a szerelőnek, nézze meg, csinálja meg, valahogy csendesítse el ezt az átokfajzat kis autót.

Szerelő megszakértette, véleményt mondott, megcsinálta, sőőőt.. el is hozta a kész autót, hogy ne nekem kelljen kibuszoznom a világvégére érte. Én meg hazavittem őt, kifizettem, és mindenki ment vidáman a dolgára. Én legfőképp vásárolni egy közeli üzletbe. Dolgom végeztével becsüccsenek az autóba, rükvercbe rakom, és indulnék hátra, amikor egy nagy reccsenés.. ( jajjistenemezmilehet)  Megtorpantunk félig kilógva az úton. Ostobácskán azt hittem, ha  lehet, hogy csak kiugrott a váltó ( ahapersze) és ismét próbálkoztam, de nem történt semmi. Kiszálltam a kocsiból és próbáltam rájönni mi lehet a baj. Láttam, hogy minden 60 év feletti úriember, akikkel tele volt a parkoló szerdán délelőtt, és akik  eddig unatkozva várták a nagyságosasszonyt, hogy bevásároljon, most a nagy reccsenésre való tekintettel kipattantak az autóból, hogy aktív részesei legyenek mások bajának. 

Együkük szólt, hogy van egy szép nagy tócsa olaj az autóm alatt. Hmm. Szuper. Javasolta, hogy toljuk vissza a helyére, ne legyen útban. Rakjam üresbe. Mondjuk addigra már üresben volt, de oké.. beszáltam és megint üresbe raktam. Próbáltuk tolni, de ez a megátalkodott nem mozdult. Most a túlvégről egy másik bácsi szólt, hogy rakjam már üresbe! Aranyapám! Mégis eddig mit próbáltam? He? Vagy azt gondolta, így akartam leparkolni? A valóságban persze nem nyitottam ekkora szájat, bár nem szeretem ha ennyire szőkének néznek, minden szőkeségem ellenére sem. Na mindegy.. volt bajom elég. Főleg amikor átmentem a gépjármú jobb oldalára. Az én kicsikémnek kitört a lábikája.. Elkeserítő látvány volt, főleg mert közben lepergett előttem egy film, aminek az volt a vége, hogy én innen egy ideig nem megyek sehova. 

Nade! Nem olyan fából faragtak, mint akit minden himli-humli okoskodó + egy lesántult autó lelomboz. Vettem a telefonomat és máris hívtam a szerelőmet, akitől fél órája váltunk el barátságban. Felvázoltam a helyzetet, ő pedig SOS kocsiba pattant és jött megsegíteni egy idős hölgyet. Mármint éngemet. Odaérkezvén gyorsan szentségelt egy sort, majd kijelentette, hogy nincs röntgenszeme, ezért ezt nem látta előre. Nem is hibáztattam, természetesen, csak reméltem, hogy napnyugta előtt egy szaturnáliai csodában lesz részem, és épségben hazakerülünk én és az autóm. 

Mialatt ő elrobogott alkatrészekért, meg mindenféle csudálatosságért amivel rendberakja a kocsimat, egy harmadik "szaki" közelebb merészkedett, majd odahajolva ítéletet mondott: eltört a lengővilla. Még hozzátette: Nem tudok segíteni. Húú.. pedig azt reméltem ő is odafekszik, majd kéz a kézben megpreparálják azt a fránya,  kiszakadt autókereket. 

Egyetlen fiatal férfi jött oda és kérdezte meg, hogy tud-e valamiben segíteni. A meghatottságtól szipogva köszöntem meg a kedvességét és ajánlottam föl, hogy cseréljünk telefonszámot, esetleg jelöljük be egymást az instagrammon, ha már így összefutottunk.. Na jó.. semmi ilyesmi nem történt. Sajnos :)  Minden esetre visszakaptam az emberiségbe vetett hitemet, miszerint vannak még rendes emberek. 

A szerelő szerencsére ott a parkolóban meg tudta menteni az autót, nem kellett trélert hívni. Még próbálgattuk a parkolóban, majd elgurultunk váltóolajért, mert az enyém ott terült el az Aldi parkolójában. Jaa.. tényleg! Bementem az üzletbe, hogy kérjek egy kis homokot vagy felmosórongyot, amivel fel tudmán takarítani az olajfoltot, de nem tudtak segíteni. Komolyan rosszul éreztem magam emiatt, de nem tudtam mit tenni. Sok minden kacat van a kocsiban, de fél zsák homok momentán  nincs. 

Summa summárum.. szerencsés napom volt.. végülis. Nem a főútra kanyarodva robbantam le, gyorsan  elértem a szerelőt, helyben meg tudta csinálni a kocsimat, és lekéstem a fogorvost is. :) 

UFF

Már ezer éve nem állítottak meg rendőrök. A sok sok éves vezetői múltamban is cirka négy alkalomra emlékszem amikor megállított a rendőr, és ebből is csak egyszer voltam bűnös. De akkor eléggé. 

Na..

Ma hajnalban mentem dolgozni. Alig fordultam ki az utcánkból, amikor a következő buszmegállóban láttam, hogy  áll egy rendőrautó. Nem találtam semmi látványos okát, hogy pont ott parkoltak le. Gondoltam.. talán a buszmegállóban láttak valami érdekeset. Esetleg egy tegnap esti buliból itt ragadt fiatalt vagy ilyesmi. A biztonság kedvéért azért rápillantottam a sebességmérőre, de jó voltam. Pont annyival mentem amennyivel szabad. Alig hogy elhajtottam, mellettük, azonnal kikanyarodtak, bekapcsolták a villogót és mögöttem maradva indexeltek jobbra. 

Nincs nagy tapasztalatom autós üldözéses ügyekben, de  ilyenkor minden valamirevaló amerikai filmben az elől haladó autó rátapos a gázra és elkezd veszettül menekülni.    Egy  másodpercre bennem is ott volt a késztetés, hogy nem adom magam könnyen, és hogy Jason Statham büszke lenne rám ha látná a CNN-en, ahogy helikopterről közvetítenék a miskolci ámokfutó kontra magyar rendőrség autós üldözést. Minekutánna én ma reggel még nem ittam kávét, nem lehettem felpörgetve, ezért  lemondtam a halálfutamról. Ennyit a 15 perc hírnévről.  

Én persze nyugodtan lehettem nyugodt. Ugyanis: 

• Nem BMW-t vezetek.
• Nem mentem gyorsan ( melóba minek siessek?)
• Felkapcsoltam a fényszórókat. ( na nem mintha egyébként nem találnék oda ahova megyek, de nah.. )
• Be vagyok kötve. 
• Épp nem telefonálok ( na ez az amivel engem aztán tényleg nem lehet megfogni. SOHA nem veszem fel a telefon ha vezetek. )
• A lámpa még sárgán villogot amikor elmentem alatta ( háát.. ez máskor talán necces lehetett volna, de most pont nem)

Szóval jó voltam. Nade.. mindezek ellenére, akkor is a gyomromba állt a görcs abban a fél másodpercben, amikor láttam, hogy ezek utánnam jönnek. Olyan volt már, hogy lemeszeltek, na de így hátulról.. villogva.. még soha. Mondjuk a lemeszelésnél mindig azon izgultam el ne üssem valamelyik rendőrt.  Véletlenül. 

Na..  akkor álljunk meg. Ha már ilyen korán kikeltek az ágyból, ne legyen hiába az igyekezetük. Indexeltem, lehúzódtam az útszélre. Ők is. Két fiatal rendőr volt, egy férfi és egy nő. Én udvariasan kipattantam a kocsiból, hogy lássák mennyire ártatlan vagyok, meg figyelmes,  nem flegmázok félig lehúzott ablakból. 

Talán ezért vagy mert látták, hogy épp lábon hordok ki egy hátsófalit, rögtön megnyugtattak, hogy nincs baj, csak simán látni szeretnék a személyigazloványomat. Mivel szépen kérték, és semmi jónak nem vagyok az elrontója, szépen elővettem és odadtam. Nézegessék csak. A női rendőr megkérdezte, hogy fogyasztottam-e alkoholt? Mondtam, hogy persze.. még szilveszterkor. Elém tartotta a szondát, hogy akkor fújjak bele nyugodtan. Én meg nyugodtan, nőiesen, ahogy azt kell, fújtam egyet.  Mivel valóban józan voltam, el is engedtek. Mindenféle jókat kívántunk, bejelöltük egymást fészbukon, majd mindenki ment a dolgára. 

Kicsit nehezményeztem hogy nem kutatták át az autómat partydrogokat vagy illegális mittoménmit  keresve. Ilyen hozzáállással kéremszépen nem lehet bűnt üldözni! Tessék csak gyanakodni! Mindig a legcsöndesebb a legelvetemültebb! Etc.. etc..

Persze, ha kerestek volna rajtam bármi ilyesmit, én lennék a legjobban felháborodva, mert mi az, hogy megállítanak halvány babakék suzukival száguldozó idős hölgyeket?  Ez kérem rendőri túlkapás! 

Nem jó nekem semmi.  Rájöttem. :) 

UFF

..Bajor körútra, kastélyokat nézegetni. Amint a mellékelt ábra.. vagyis írás mutatja, nem mentem sehova :( Pedig annyira készültünk rá.. Én még egy vadi új, gyönyörűnapsárga kabinbőröndöt is vettem az utazásra. 4 kerekűt. Értitek? Végre van egy menő, 4 azaz négy keréken guruló csini, repülőgépkompatibilis bőröndöm, és nincs hova felvennem. Húzigálhatom megint a lépcsőházban, mint amikor a Bulgár utazásra készültem a nagy bőrönddel, csakhogy azt el is vittem nyaralni. Ezt a kis drágát meg.. hmm.. 

Saci barátnőmnek ráadásul bakancslistás volt az egyik kastély amit megnéztünk volna a körút során. Az általam németül megjegyezhetetlen  és kimondhatatlan Najvajsteni.. vagy milyen kastély. 

Na kiguliztam: Neuschwanstein kastély ( Schloss Neuschwanstein) Mintha kínaiul lenne. Vagy németül.  Elképesztő, emberek milyen nyelveket találnak ki maguknak. Hát nem? DE!  Miért nem hívják ők is emberi, azaz érthető nyelven úgy, mint mi: Új hattyúkő kastély. Ez olyan nehéz??

Szóval.. álmodoztunk. Barátnőm a bakancslistájáról, én meg.. lelki szemeim előtt már láttam magunkat ahogy Tirolban, finom német sertől megrészegedett ifjak gyűrűjében, vidám trillázás, és / vagy fütyülés közbeni táncolással múlatjuk az időt. Persze kihagyva azt a fenékberúgós és pofozkodós táncot.

Ugyanis:

• A legritkább, mondhatni irodalmi ritkaságok alkalmával pofozok meg bárkit is. Idegeneket főleg nem. Ismerősöket is alig. Mondhatni .. majdnem véletlenül. 
• A fenékbe rúgás pedig egyáltalán nem úrinőkhöz méltó tevékenység, amellett hogy fizikai képtelenség. A mi korunkban már nem emelgetjük a lábunkat ilyen magasba. Nem mintha nem akarnánk, csak nem bírjuk. 

Hát ennyit a népek közötti barátkozásról. :(

Az a nyomorult utazási iroda nem bírt összeszedeni egy busznyi, kultúrális porgramra, kastélylátogatásra.. hegyi sétákra, sörre, mulatozásra, részeg,  idegen (sohatöbbénemkelllátnom) férfiakra.. kiéhezett, érett hölgyeket. Esetleg urakat. 

Na mindegy.. nem kesergek ezen. Jövőre bepótoljuk. Megyünk Skóciába várakat nézegetni. Meg ilyesmi. A sört úgyis utálom. Énekelni sem tudok. Táncolni is csak részegen.. 

Lesz majd nekünk skót viszki, meg sok vidám, vörös hajú férfiember. Vagy azok az írek? Hmm..  Tök mindegy, végülis. A látvány a fontos és a népek közötti barátság. :) 

Na.. UFF! 

Idén szeretnék elmenni nyaralni. Végre. Szóltam is az utazásszervezőmnek.. ( Igen, van ilyenem. Az egyik legrégebbi barátnőm az.) Szóval megbeszéltük, hogy megyünk nyaralni. Ez ilyen egyszerű. Gondoltam én naivan. Ma már tudom, hogy nem az. A nagy szervezkedésben az is csoda, hogy egyáltalán a bolygón maradunk.Azon is egy hétig melankóliáztunk, hogy melyik földrész legyen.  A kontinenst  fixálni kell. Na nem tektonikusan, mert úgy viszonylag stabil a dolog, bááár.. lennének öntleteim hogy minek hova kéne becsúsznia, hogy az nekünk is ideális legyen. Mármint Földrajzilag. És még mindig kontinensekről beszélünk, nem másról. :) 

Szóval.. Az teljesen természetes, hogy ha nyaralás, akkor vízpart. Lehetőleg jóóóó nagy és homokos vagy kavicsos, esetleg sziklás, és egyáltalán nem hátrány, ha meleg az tenger vagy óceán amit meglátogatunk. Én ugyan ellubickolok 17 fokos vízben is, de a barátnőm.. az a kis nyámnyila, meleg, áttetsző vízet óhajt, tele egzotikus halakkal,  Mi mást is várhatnék valakitől, aki minden nap egy kád forró vízben fürdik?!

És ezzel ki is zártuk  Antarktiszt és a Déli-sarkot, valamint a Skandináv országokat.  Afrika ugyan partiban maradt egy ideg, de ott ugye nyáron pusztulat meleg és napsütés van, amit az én arosztikratikusan fehér bőröm ki nem állhat. Emiatt  ne kelljen már karácsonyig várni a nyaralással, mert addigra elköltöm az összes erre szánt pénzemet, oszt' majd mehetek a Bükkbe szánkózni. Ami nem lenne rossz, de tekintve az elmúlt évek átlagos hó termését, megkérdőjelezi a szánkózás lehetőségét is .

Amerika túl messze van.Dél-Amerika még messzebb. És különben is.. az, hogy én Hollandiában virtusból vicces sütit ettem, nem jelenti azt, hogy egy kokain ültetvényen akarom tölteni a vakációmat, bedzsinázva. Asszem' így kell mondani. 

Ázsiá.. amellett, hogy olyan dolgokat tálalnak fel ebédként,  mely kiváló fehérjeforrás, de mi meg kiváló kényes gyomorral rendelkezünk, szintén nagyon messze van. Busszal mindenképp. Ázsia is off. Ausztrália.. megfontolandó. Ahol nem sivatag van, ott óceánpart, szóval.. esélyes. De mi van ha be sem engednek az országba, mert nem vagyok beoltva csak TBC ellen?! Szegény Novak Djokovicot pikk-pakk hogy  kirakták már a kontinensről emiatt, pedig ő egy  valaki, én meg... 

Ráadásul, sem amerikaiul, sem ázsiaiul nem beszélünk. Sem a magyaron kívül semmilyen nyelven. Jajj! Alig  maradt kontinens, ami szóba jöhet. Marad a jó öreg Európa. Pár nap alatt villamossal is be lehetne járni, egész jól főznek.. iható a víz..miegymás. Nem is ez a gond, de tudjátok ti hány ország van Európában??? Vagy ezer. Kajak! Szerencsére gyorsan kizártuk azokat, aminek nincs tengerpartja. Maradt ötszáz. Alakul.. alakul.. Napokig azon ment a vekengés, hogy olasz, horvát vagy görög legyen. Szegény barátnőm egy hétig csak utazási ajánlatokat, repülőjáratokat, appartmanokat és szállodákat keresgélt. Elképesztő milyen tűrelme és tehetsége van az ilyesmihez. Én a harmadik tételnél bemondtam volna az unalmast, de ő.. Számolt, összehasonlított, excelltáblázatot vezetett.. osztott-szorzott.. éssss... megtalálta az igazit. 

Görögország! Imádom. Már egyszer nyaraltam ott. Sajnos az akkor tett ígéretemet nem tartottam be, és nem tanultam meg görögül. Sem. Végülis.. egyéb másik nyelvet sem tanultam meg, szóval..  emiatt nem haragudhatnak rám a görögök. Kárpótlásul, majd iszom sok Ouzót a sok gyros mellé. :) 

Kicsit azért aggódom  a nyelvi nehézségek miatt, de mutogatni szinte minden nyelven tudunk. Mibajunklehet? 

 Csak legyen napfény és tenger. És napernyő. És 50 faktoros naptej. És ne haljunk éhen és szomjan. Ha lehet ne essünk hajóról tengerbe, ne találkozzunk meduzzákkal vagy tengerisünnel.  Ilyesmik.. Bagatell. 

Már alig várom! Legjobb tudomásom szerint, egy repülőgép sem maradt fent még soha, szóval... irány a tenger!

UFF

.. és hogy ne menjen pocsékba egy újabb tétlenséggel megáldott nap, úgy döntöttem, valami hasznos tudást teszek magamévá ahelyett, hogy pörgetném az Instát vagy cuki kiskutyás videókat nézegetnék a fészbukon. Mert ugye a legközelebbi elegáns állófogadáson nem folyhatok bele  az előkelőek társalgásába azt ecsetelve, míly  remekül sikerült a töltöttkáposztám karácsonykor vagy arról, miként kísérleteztem ki egy remek ecet alapú, ám környezetbarát öblitőt.   A házimunka is várhat picit, most az agyamat kell pallérozni! Erre pedig mi más lenne a legjobb téma, mint a: Piramisok titkainak kutatása. 

Ez a téma már kora gyermekkorom óta feszít ( Tényleg! ) A másik feszítő téma az volt, hogy a fiúk miért húzzák meg a lányok haját. És hogy az enyémet miért nem??( Később rájöttem, hogy csak azért nem, mert nekem nem volt akkoriban lófarkam.)  Nem mondom.. simán átaludtam eme tudás - a piramisos izé, nem a lófarkas  - nélkül az elmúlt száz évet, de egyszer minden lány életében eljön az a pillanat, amikor elemi erővel robban ki/be/fel benne a tudásszomj. Én ezt a mai, ködös-esős napot választottam a robbanáshoz. 

Totál ártalmatlan témának tűnik. Ugye? Pedig egyáltalán nem az. 

Tök normálisan kezdődött minden. Kerestem egy másfél órás youtube videót a témában, és elkezdtem nézni. Mire felocsúdtam, azt vettem észre, hogy az aranymetszésről, (ami egyedülálló a végtelen számok halmazában) a Pí értékéről, mindenféle átlók és szögek összeszorzásáról, tájolásról, hézagokról vagy azok hiányáról, illesztésekről és olyan mérnöki pontosságról szól, ez a ( elsőre )  kellemesen tudományosnak tűnő dokumentumfilm, hogy a fal adja a másikat. Kicsit nem figyeltem oda és máris sumér rovásírással rajzoltam egyiptomi hieroglifákat egy füzetbe. A tudomány kemény dolog. A matek pedig... az én irodalmi beállítottságú agyamnak olyan, mint láncfűrésszel  félbe vágni egy papírlapot. Meg lehet csinálni, de nincs semmi értelme! 

Annak ellenére, hogy kb. a film felétől szinte nem értettem egy szót sem, becsülettel végignéztem, majd levontam a konklúziót: A világ tudósai szart sem tudnak arról, hogyan építették, kik építették. A miértekben és a mivelekben sem tudnak megyezni. Nemmondom.. arra legalább rájöttek, hogy az egyiptomiak könyökben számoltak. Kb.0,5236m. Ez volt nekik az "etalon", mint nekünk az 1 méter. ( amúgy Párizsban őrzik. ) 

Azt nem tudom, hogy a ma megszerzett intelektuális tudással mennyire tudok villogni az előkelő társaságban, de majd  tudományos alapon mutogatom nekik a könyökömet, amire jövő héten rátetováltatom a 0,5236-os számot. Aki a főrendűek közül meg tudja mondani mit is jelent, kap egy.. nemtommit. Egy hangszórót. :) 

Nna.. Az én szerény, ám mértékadó véleményem az, hogy a földönkívüliek keze van a dologban. Könyékig.. hogy stílusos legyek. Mióta elvitték a pillangós hálóingemet, bármit el tudok képzelni róluk! 

UFF 

Kiéhezve

Szex

A már jól ismert feszüléssel ébredtem ma is. A mellemben, az ágyékomban. Nem álmodtam semmi szexeset. Nem szoktam.. na jó, ritkán. Ha pedig OLYAT álmodom, akkor sincs orgazmus, csak valami nagyon közeli, „mindjártjólesz” vagy „majdnemjóvolt” érzés. És persze a csalódás, hogy miért nem tudok én spontán elélvezni?! Nem akarok magamhoz érni. Nem azért mert ez ciki és szégyellni kell ( de, azért ), hanem mert.. nem én akarom csinálni. A királyfit akarom, aki megérinti a szétpattanni akaró mellbimbóimat vagy játékosan belém nyal. De az a kurva királyfi már megint valaki másnak az ágyában hempereg, nem az enyémben. Így van már ez mióta is? Száz éve? Csipkerózsika várt ennyit egy szerelmes éjszakára, de ő legalább nem ébredt fel hajnalban, szétnyílni akaró lábakkal. Mázlista ribanc. Most eldönthetem, hogy befejezem ezt a mókát egyedül vagy hagyom a csudába és főzök inkább egy kávét, miközben lamentálhatok azon, hogy szexet akarok vagy szerelmet. Persze az őszinte válasz az, hogy szerelmet szexszel. De hol van ilyen? Az én koromban? Ugyan! Örülhetnék annak is, ha sikerülne valakit sima szexre rávenni. De azt nem akarom. Vagy nem tudom? Jobban hangzik az, hogy én nem olyan nő vagyok.. nekem úgy nem jó.. az csak szex, én meg érzelmi alapon akarok dugni. Már bocs. Na tessék! Nem elég hogy kielégületlenül ébredtem, még őszinteségi rohammal is. Rossz párosítás. Többszörösen szembenézni a tükörrel és elviselni amit látok benne.. brrr… hol az a kávé?

Nyugalom

Az új szomszéd még mindig a lakását újítja fel. Nem is láttam őket még. Szombaton is egész nap ment a fúrás. Nem tudom mit lehet ennyit fúrni 50 négyzetméteren. Oké, hogy valamikor meg kell csinálni ezt is, de már másfél hónapja nincs nyugalom ebben a kibaszott bérházban. Ha meg csönd van, este hallgathatom a szomszédot ahogy szexelnek. Nem irigylem tőlük, csak utálom hallani ahogy a csaj visít. Mintha fájna neki. Volt ilyen élményem egy másik lakásban, csak ott a felettem lakó volt zajos. Viharos összeveszés után még viharosabb kibékülés. Azt hittem néha, hogy leszakad a plafon. Így aludjon az ember..

A béke nekem valamilyen vízzel kezdődik és fejeződik be. Csobogás, hullámcsapkodás, zuhogás, bármi. Teljes relax. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy ott legyek a víznél. Az kevés, hogy berakok zenéket, amiben csicseregnek a madárkák és csobog a patak. Nekem a teljes élmény kell. A hűvös fuvallat, a víz illata, a fák susogó hangja. Szívesen kizárnám a többi vízparton lévő embert ha tehetném, de amíg nem futja saját szigetre, el kell viselnem a homo vagy épp homokos sapienseket magam körül.

Munka

Húú.. rohannom kell! Elpepecseltem az időt a sok agyalással, de így legalább elmaradt a szokásos maszatolás a fürdőszobában, ahogy a mitvegyekfel? mutatvány is. Az irodában szerencsére nincs sem rongyrázás, sem kötelező öltözet. A főnök csak annyit kért, hogy a melleket és derekakat hagyjuk fedetten, és a szoknya is az illendőségig legyen rövid. Ennél a mondatnál összenéztünk Éva kolléganőmmel, mert pont a főnök titkárnője nincs tisztában milyen az illendő szoknyahosszúság. Tényleg nem az irigység szól belőlünk, hiszem Éva bitang jó bőr 35 évesen, és én is elég mutatós vagyok, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez munkahely és vannak szabályok, és ezt betartani elvárjuk a többi kolléganőtől is, beleértve Simon Mercédeszt. Persze szólni nem fogunk, mert ahhoz beszariak vagyunk mindketten, de alkalmanként súlyos pillantásokat vetünk rá, amit ő hajlamos figyelmen kívül hagyni. Ez bennünket bosszant, őt pedig szórakoztatja. Legalábbis ezt látom rajta. A legdühítőbb, hogy szinte a lányom lehetne, és ha nem a főnök kedvence lenne, akkor talán, mint nő a nővel váltanék vele pár szót a munkahelyi dresscodról. Természetesen még így is elküldhetne melegebb éghajlatra, mert hogy jövök én ehhez.. de egy próbát megérne. Nem vagyok leszbikus, soha nem kívántam még egy nőt sem, és tényleg bitang jó lábai vannak a Mercinek, de ez akkor is munkahely.

Fél kilenc.. Még van időm bemenni a boltba valami kajáért, de ahogy legtöbbször, most sem tudom eldönteni mi a szart egyek. Nem kívánok semmit ebben a dög melegben, csak inni és inni. Jajj.. itt van az a srác, aki mindig fixíroz, ha meglát. Csak bámul némán. Pedig tud beszélni. Hallottam ahogy sonkát kért a csemegepultnál. Kellemes bariton. Ki sem néztem belőle. Magas és vékony. Túlkoros bölcsészhallgatónak gondolom. Esetleg könyvtárosnak. Talán a fekete keretes, szigorú szemüvege miatt, amiben nem látszik szűkre húzott szeme. Na nem mintha annyira érdekelne milyen színű szeme van, csak megjegyeztem. A barátnőimmel szoktuk ezt játszani amikor beülünk kávézni. Próbáljuk kitalálni a körülöttünk lévő emberek foglalkozását. Jó móka, bár az igazság sosem derül ki, lévén nem interjúztatjuk utólag az alanyokat. Ez a srác fel sem tűnt volna, ha Éva nem hívja fel rá a figyelmemet pár hete.

• Nézd már Kriszti, az a pasi nem veszi le rólad a szemét. Már a tegnap is ezt csinálta. Kiszúrtam.

• Jajj Évikém, szerinted minden hím engem bámul. Édes vagy, hogy foglalkozol az önbizalmammal, de egyrészről ez a srác a fiam lehetne, másrészről pedig.. nincs másrészről. Ez még gyerek! Lehet, hogy valamelyik régi tanárnőjére emlékeztetem. Ha pedig az ilyen vén banyák jönnek be neki, mint én, akkor defektes is.

Na.. ezek után persze megkaptam, hogy mindig leszólom magam, és hogy fejezzem be! Csak mert a legutóbbi kapcsolatom olyan mocskos véget ért, még ne veszítsem el az önbizalmam, mert én igenis egy kívánatos…blabla…

Tudom, hogy jót akar. Néha azt is elhiszem, hogy minden szava igaz. Néha. Néha elhiszem, néha igaznak is érzem. De soha.. soha.. de tényleg soha többé nem kezdek nálamnál fiatalabb férfival. Még flörtölés szintjén sem, mert nehéz behúzni a féket egy idő után. Én csak tudom. Nem kell a bonyodalom. Jó ez így most. Oké. Nincs pasi, nincs szex. Ez hátrány. De van helyette nyugalom, koncentráció, szabadidő. És munka. Rohadt sok munka.

Erről jut eszembe, hogy mindjárt elkések, ha nem szedem a lábam. A főnök nem bánja ha kicsit hamarabb lépünk le, persze az illendőség határain belül, de reggel megköveteli a pontosságot. Vetek egy pillantást komoly hódolómra, aki most is engem bámul, és már suhanok is tova. Még időben, hogy beérjek.

• Szia Évi! Késtél! Fövényesi ki fog nyírni előbb-utóbb, meglátod! Közelebb laksz az irodához, mint én, mégis elkésel. Hogy a fenébe csinálod ezt?

• Nyugi már! – mondja kaján mosollyal – Még pont sikerült előtte beslisszolni a liftbe. Nem lesz baj.

• Egyszer úgyis lebuksz ezekkel az utolsó pillanatokkal. – dohogok.

Megint és mindig. Nem tehetek róla, én sem tolerálom a pontatlanságot. Éva még egy nyugtató mosolyt küld felém, aztán leül a saját boxába. Tíz éve dolgozunk együtt, és az első perctől kezdve meg volt az összhang, ami ritkaság. Engem nem szoktak szeretni a női kollégák. Nem tudom miért, de már nem is igen érdekel. Eleinte még próbáltam barátkozni, jópofizni a büfében, de egy idő után meguntam. Kapjátok be, némberek! Aztán jött Éva és egymásra találtunk. Lassan az egyik legjobb barátnőm lett.

Na.. nézzük, mi újság a virtualitásban.. Tudom.. nem illik és nem etikus munkaidőben csetelni, de ha laza nap van, akkor feljelentkezek. Néha csak beleolvasok, nem írok oda semmit. Hoppá.. kapásom van!

• Szia szépségem 

• Szia Bumeráng! Megint itt vagy?

• Csak miattad járok ide. Tudhatnád.

• Persze.. jó szöveg. Van aki beveszi?

• A farkamat vagy a szövegemet? Hehe 

• Idióta! A béna szövegedről beszélek. A micsodád nem érdekel.

• Inkább azt regéld el, mikor talizunk végre!

• Ööö.. Soha?

• Mindig ezt mondod. 

• Nem mindig, csak amikor megkérdezed.

• Mondj igent, és többé nem kérdezem.

• Igen. ( most jó? )

• Komolytalan vagy! Nekem tényleg kellenél.

• Bumikám, én nem egyéjszakás nő vagyok, mint a kis barátnőid. Nem leszek rovátka semmilyen ágytámlán.

• Nem veszel engem komolyan. 

• Naná hogy nem  Bocsi, meló van.

Huss.. ennyi elég is volt. Régen élveztem ezt. Régen.. Régen beszélgettem emberekkel, most meg… mindenki csak dugni akar. Persze, értem én. Valahol én is ezt akarom, csak.. hol a romantika? Anyám.. kívülről hallom most magam. Ebben a korban mit akarok én romantikázni?? Majdnem.. hány évesen is? Sok? Közeleg a nyugger kor. Hasi tasi, banya tank, hőhullám. Két hőhullám között egy harmadik.. Szép kilátások. Ami most kéne, az a gyors szex, aztán pá! Semmi bonyodalom, semmi lelki élet, nulla romantika! Ha mindenkinek jó volt, esetleg még egy alkalom, de annyi a max. Jöhet a következő! Ajjj.. mit áltatom magam? Nem ilyen vagyok. Próbáltam, utáltam. Nem a pasit és nem is magamat, hanem az ürességet szex után. Na jó.. a pasit igen, mert nem imádott utána. Az mondjuk feltűnhetett volna, hogy előtte sem, csupán következetesen le akarta húzni a bugyimat. Csak azért nem sikerülhetett neki, mert eleve fel sem vettem. Jesszusom! Lehet, hogy én is egy mezei ribanc vagyok?? Hehe.. Meg miért is imádott volna? Akkor látott másodszor. Egy liba vagyok. Pardon! Voltam! Erős múlt időben!

Ajjaj.. jön a főnök.

• Krisztike, átküldtem egy lektorálni való anyagot. Megnyitotta?

Basszus, dehogy nyitottam.

• Most akartam főnök. Mindjárt megnézem. Mennyire sürgős?

• Jó lesz tegnapra is Krisztike – béna humorod van, főnököm - A főszerkesztő unokahúgának az irománya. Azt ígértem holnapra átnézem. Khm.. átnézzük.

Bazdmeg Fenyvesi.. már megint az én kontómra ígérgetsz. És ezen az sem segít, hogy cinkosnak szánt vigyort vetítesz rám. Seggfej! Persze én is előveszem a műmosolyt, és megnyugtatom ahogy szoktam.

• Nem probléma. A Koltai könyvet addig félre rakom. – Na erre mondj valami okosat, essfejkém! Koltai az egyik legfontosabb írónk, akit nem szoktunk félre rakni, mert az ő írása prioritás. De ha a drága főnök más munkát ad.. akkor persze Koltai várhat.

• Nem nem! Csinálja csak a Koltai könyvet!

Szemöldökráncolás. Szinte hallom ahogy nyikorognak a tekervények a fejében a nagy gondolkodástól. Mégis hogy lett ebből a pasiból helyettes főszerkesztő? Örök rejtély.

- Találjunk ki gyorsan valamit Krisztike, mert bajban leszünk. – Leszünk? Én nem leszek, csak te leszel! Én itten mezei rabszolga státuszban kapom a fizetésemet, nem főszerkesztő helyettesiben, apafej!

• Főnök, mi lenne ha Mercédesz csinálná? Innen úgy tűnik, nincs túl sok munkája.

Momentán a körmeit lakozza munkaidőben, és még arra is van ideje, hogy kis strasszokat nyomogasson bele. Talán lenne ideje dolgozni is. Fövi követte a tekintetemet, így ő is látta, ahogy Mercédesz éppen teli szájjal a körmét fújkálja. Mind a tízet egyszerre. Megérezhette, hogy nézzük, mert felpillantott, egyenesen a főnöke elkerekedett szemébe. Én azt olvastam le a szájáról, hogy: bocsika, de lehet, hogy valami mást rebegtek azok a vörös ajkak. Minden esetre gyorsan a klaviatúrára csapta neonzöld körmeit és vadul gépelni kezdett. Kizártnak tartom, hogy bármi értelmes kikerült a keze alól ebben a meglepett lelkiállapotban. Az arcszíne átváltott vörösbe és pár csepp verejtéket véltem látni a halántékán lecsurogni. Lehetséges, hogy ezt csak szerettem volna látni. Mármint hogy ő is izzad. Legalább akkor, amikor ilyen pofátlan módon lebukik. Na. Most törlesztettem kicsit. Baj, hogy jól is esett? Dehogy baj. Megérdemelte.

Kapcsolat

Végre hétvége! Végre egy lusta, kapkodásmentes reggel! Mintha csörgött volna a telefonom éjszaka..

Tizenhét nem fogadott hívás, két sms, ( Hahó! Itt vagy?) két üzenet a fészbukon (Szia! Fent vagy?) Nyilván nem voltam fent, mert akkor válaszoltam volna. Sem ébren, sem a fészbukon. Még ha sikerült is volna magamhoz térnem legmélyebb álmomból, akkor sem veszem fel. Mégis mit képzel? Szakítottunk. Már éppen kezdett nem hiányozni, erre tessék! Most sem hiányzik, csak felbosszantott. Na jó.. kicsit talán hiányzott, de ez már csak a megszokás. Évekig kapcsolatban voltunk. Igen, ez a jó megfogalmazás: kapcsolatban voltunk. Nem nevezném kapcsolatnak a szó hagyományos értelmében. A hagyományos értelem köszönő viszonyban sincs azzal amit mi műveltünk. Amíg benne vagy egy ilyen űber különleges kapcsolatban, magadat is különlegesnek érzed. Ez a legjobb az egészben. De őszintén.. Önzőséggel vádolom, miközben én is önző vagyok. Most meg tizenhét nem fogadott hívással túráztat mindkettőnket. Az első hívást hallottam, de már nem emlékszem, hogy csak hagytam csörögni tovább vagy kinyomtam. Szerencsére halkra állítottam a telefont, mintha megéreztem volna, hogy ma éjjel hívni fog. Egy percre felötlött az álmos fejemben, hogy felveszem, de ez a késztetés hamar elmúlt, mert mégis mit mondtam volna?! Vagy ami még fontosabb, ő mit mond? A vége általában az, hogy ő kerekedik felül valami hülye vitában. Én persze szarul érzem magam ettől, és később órákig azon agyalok, mit is kellett volna mondanom. Utólag olyan könnyű okosnak lenni.. Eltelt egy hónap. Mindent megbeszéltünk. Vagyis mérgesen, dühösen egymás fejéhez vagdostunk dolgokat, ahogy már annyiszor. És mint annyiszor, most sem tudtam egy nyamvadt porcelántányért sem a fejéhez vágni, mert a virtuális tányérdobálás szart sem ér. Máskor, másokkal, nagyon frappáns tudok lenni, de ez a kis hülye, a rengeteg eszével meg a rutinjával mindig leolt. A mi esetünkben is legjobb lenne a teljes hallgatás. Mint választások előtt a kampánycsönd, ami persze nem cirka húsz órán át tartana, hanem.. cirka.. örökké. Hidegvágó kell ide, ahogy Éva barátnőm mondaná.

Hat éve ismerem. Ezt is idézőjelbe kéne tennem, mert ez így nem teljesen igaz. Nem ismerjük egymást. Hat éve létezünk egymás fejében. Nem is értem.. Az okos, intelligens Váradi Kriszta, aki két lábbal áll a földön, következetesen irányítja az életét és a kapcsolatait, aki sportot űz a hódításból, aki egy Marilyn Monroe szintű végzet asszonya, és aki gyakorlatilag felér egy hatos erősségű földrengéssel.. nos, ez a Váradi Kriszta, kifogta a virtuális (és a valós) világ legkirályfibb királyfiját. Egy pöttyöst a sok csíkos közül. Ezúton is gratulálunk hozzá! Virágokat az öltözőbe kérjük !

Fekszem és várom, hogy lecsengjen bennem az éjszakai hívás okozta sokk. Mi a francot akart mondani? Őt ismerve simán belefér, hogy elbagatelizálja az egész szakítás dolgot mintha meg sem történt volna. Ahogy a találkozás sem. De megtörtént. Mindkettő. És egyiket sem lehet visszacsinálni. Basszameg.

Barátság

• Végre! Már egy órája csörgetlek. Miért nem vetted fel?

• Évikém.. nem ismered azt a régi, kínai közmondást, hogy: csak mert egy telefon csöng, még nem kell fölvenni? Hm? Amúgy nyugi! Megvagyok. Látod? Vagyis hallod?

• Eltekintve attól, hogy nem válaszoltál arra amit kérdeztem, igen, látom, hogy hallak.

• Miért hívtál?

• Menjünk moziba! Mit szólsz?

• Javíts ki, deee.. neked nem randid van ma?

• Nem javítalak ki.

• Jó. És?

• Nincs és.

• Húha..

• Mi húha? Te vagy egy húha!

• Ismerem ezt a hangsúlyt. Ez aa.. mindenki menjen a picsába.. hangsúly. DE! Mivel felhívtál, gondolom én lennék az az egy szerencsés kiválasztott, akinek nem kell mennie sehova. Ugye? Mi a baj?

• Nincs baj. Végül is. Zoli felültetett. Ennyi. Nem a világvége, volt már ilyen. Amilyen lúzer vagyok, biztosan lesz is. Szóval? Mozi?

• Tudod mit? Mesélnivalóm éppen nekem is lenne, szóóóóóval.. gyere fel hozzám és hozz magaddal egy üveg bort is! Vöröset. Az passzol mind a kettőnk hangulatához, ha jól sejtem.

• Ó.. csak nem? Őfelsége jelentkezett. Ugye?

• Kértelek, hogy ne hívd így! Így csak én hívhatom. És igen.. dr. Pöccsfej jelentkezett. De kb. ennyi is a történet. Nem vettem fel a telefont. Szóval, gyere fel barátném, igyuk vidámra magunkat!

• Kriszti.. ez már mindig így lesz?

• Hogy így?

• Hogy folyton olyan faszikba botlunk, akiket jobb lenne elkerülni.

• Nem. Ez a kettő volt az utolsó. Ígérem!

Szerelem

Szerelmes akarok lenni! És ez egy baromi nagy óhajtó mondat. Nem hinni akarom, hogy szerelmes vagyok, mert volt már ilyen, hanem valóban szerelmesnek lenni. Elveszett, kívánós, őrült, szenvedélyes, mindent odaadóan és mindent elvevően szerelmes. Hogy a küszöb alatt folyjak ki a szerelemtől. Naponta kétszer.

A bibi ott van, hogy nem tudni mikor igazi egy szerelem. Mitől igazi? Szerintem attól, hogy én azt mondom. Lássuk be, annak ellenére, hogy hajlamos vagyok becsapni magam, a lelkem vagy a szívem mélyén tudom rangsorolni az érzéseimet. Van a csodálat. Szeretet. Rajongás. Vágy. És van, amikor a gombócok a torkomban nem engedik, hogy levegőhöz jussak a közelében. Amikor már az illatától is elszédülök. Amikor birtokba akarom venni mindenestül, úgy, hogy közben mégis szabadnak érezze magát. Csodálom, szeretem és rajongok érte. Egyszerre. Arra vágyom amire ő, de legjobban rá vágyom. Amikor fontosabb mindennél és mindenkinél. Nálamnál is.

Nnna.. ekkor kell elővenni a légpuskát és fejbe lőni magát az embernek. Lassú halál, de legalább fájdalmas. Pont, mint a szerelem.

Kapcsolatok

Akkor keressük csak a párunkat mondjuk aaa… cseten. Ez persze hülyeség. Ott csak lúzerek vannak, mint én is. Meg az Évi. Őt is rávettem egyszer, hogy regisztráljon fel egy cset oldalra. Meg is bánta. Először tetszett neki. Pörgött-forgott, kézről kézre, lapról lapra, aztán.. beütött a PASI!

A pasi. Alekszusz volt a nickje. Már ez gyanús lehetett volna. Rendes nevén Sándor, mint utóbb kiderült. Hamar megtalálták a közös hangot. Jó humora volt, választékosan „beszélt” és látszólag nem akart semmit Évitől. Látszólag. Pár hét csetelgetés után randizni akart a barátnőmmel, és ő rögtön igent is mondott. Nem tudtam, hogy totálisan belezúgott egy nickbe a cseten. Persze ha tudom is, mit csinálok vele? Megtiltom, hogy cseteljen? És hiába drága a tanulópénz, Évi is megszívta. Sándorkája egy nős, két gyermekes apuka volt, aki kicsit szórakozni akart a felesége mellett. Szóval.. ha valakit elkap a gépszíj, akkor nincs mit tenni. A magam példájából tudom. Viszont, mivel annyira okos mégsem vagyok, hogy a saját vagy az Évi hibájából tanuljak, feljelentkezek. Hátha..

• Szia. Mi járatban?

• Szia. Semmi különös, dumálgatnék. Te?

• Bármiről?

• Mit értesz bármi alatt?

• Erotikát

• Sejtettem

• Mi ezzel a baj? Prűd vagy?

• Ez a téma inkább hangulatfüggő nálam.

• Tipikus női válasz

• Hát nah.. tipikus vagyok. És nő is. Mit vársz itt?

• Igaz

• Akkor mi lesz? Kilépsz?

• Tényleg nem lehet veled szexről beszélni?

• A mai hangulatom nem akar. Sorry

• Hülye picsa!

Exit. Hát ez rövid és velős volt.

• Szia szépségem! 

• Bumeráng.. téged hogy kell eldobni, hogy ne találj vissza? Hm?

• Hozzád a világ végéről is visszajönnék. 

• Állj már le! Elmúltak azok az idők, hogy az ilyen nyálas szövegnek bedőljek.

• Akkor dőlj be másnak! Hihi.. 

• Le foglak tiltani, ha nem leszel normális! Tényleg!

• Jól van na. Menstruálsz, hogy ilyen harapós vagy ma?

• Persze, mert egy nő vagy menstruál, azért hülye vagy csak simán hülye. Ugye?

• Te mondtad 

• Najó.. nekem ehhez nincs ma ingerem. Szevasz!

De tényleg.. kell ez nekem? Igaza van. Minden nő egy hülye picsa. Csak egyik-másik hülyébb a többinél, de amúgy..

• Szia. Tetszik a nicked. 

• Szia  Köszi. A tiéd sem rossz. „ Athos” Nagyon férfias nick.

• Kicsit talán nagyképű 

• Szereted Dumas-t vagy csak a név tetszett meg?

• Dumast?

• Igen. A négy testőr. Rémlik?

• Jaaa…  Olvastam. Kamaszkoromban. De elég lesz az három testőrnek is.  Nem emiatt lettem Athos.

• Már megijedtem, hogy lövésed sincs miről beszélek.  Az ciki lett volna. És tényleg három. Teszteltelek.

• Ha nem ezért, akkor mitől vagy Athos?

• Attilának hívnak. A haverjaim neveztek el Athosnak.

• Ééértem. Attila. Jó név.

• Neked is van?

• Mármint nevem?

• Aha.

• Perszehogyvan 

• Elárulod vagy találjam ki? 

• Krisztina.

• De ugye nem Krisztike?

• Dehogy! Úgy csak a főnököm hív, ha valamit nekem kell megcsinálnom helyette. 

• Ismerhetik egymást az én volt főnökömmel, mert ő meg jófejségből néha Atikámat mondott. Legalábbis ő azt hitte, hogy ez a jófejség.

• Mivel foglalkozol? Ha nem titok.

• Miért lenne titok? Nem szélhámoskodni jöttem ide.

• Nem?? Akkor te egy csiszolatlan gyémánt vagy ezen a rakás szemétdombon.  Ahogy én is. Persze. 

• 

• Szóval? Mit dolgozol?

• Autót szerelek.

• Végre, valaki.

• Ezt hogy érted?

• Úgy, hogy végre egy szakember. Nem menedzser, vállalkozó, orvos, ügyvéd.. vagy valaki aki VALAKINEK hazudja magát.

• Hoppá. Nem mondtam, hogy nem vagyok vállalkozó. 

• Az vagy?

• Van egy kis műhelyem. Abban szerelem az autókat.

• Jól hangzik. 

• Megnyugodhatsz, nem vagyok milliomos. 

• Húú.. ha tudnád, ennek mennyire örülök. Tényleg!

• Kifejtenéd? A nők többsége nem esik kétségbe, ha egy pénzes pali akad az útjába. 

• Vagy nem tartozom a többségbe vagy rossz tapasztalataim vannak milliomosokkal. 

• Melyik vagy az igaz?

• Az utóbbi. Rossz tapasztalat. Na de.. nem akarom elrontani a jó hangulatot. Ezt a témát vesézzük ki máskor. Mit szólsz?

• Tehát lesz „máskor”? 

• Legyen! 

• Rendben. Most sajna egyébként is mennem kell. A haverokkal meg van beszélve egy sörözés. Szívesen folytatnám ezt a beszélgetést máskor.

• Benne vagyok.

• Holnap estefelé? Itt?

• Rendben. Este 8 körül megpróbálok itt lenni. 

• Megdumáltuk. Szólok előre, holnap már elkérem a telefonszámodat is. 

• Ohh..

• És Kriszti..

• Hm? 

• Jó fejnek tűnsz.

• Az is vagyok.

• … és még szerény is.  Szia!

• Szia 

Nna.. hát ez egész érdekes volt. Vagy az lesz. Esetleg.

Család

Jajj.. ez anyu. Nem hívtam vissza tegnap. A francba..

• Anyukám! Szia! Bocsá..

• Krisztikém, mi van veled? Miért nem hívtál vissza? – óó, ez az aggódó, mégis számon kérő hangsúly, kikészít. Ezt tanítják valahol? Már ahogy a levegőt veszi a telefonban, engem már attól kiüt a lelkiismeretfurdalás. És ezt heti négyszer megismételjük. Legalább.

• Anyukám, ne haragudj, el voltam havazva. Koltai könyvén dolgozom még itthon is. – és most szakad rám a plafon ezért az újabb füllentésért. – Épp most akartalak hívni, de megelőztél.

• Na ezt kötve hiszem. Az exed hamarabb érdeklődik a hogylétemről, mint az édes gyerekem, azaz te! – szerintem diplomája van lelkifurka okozásból, amit persze megszerzett szemrehányástanból is.

• Exem? Melyik exem?

• Na hát ez az! Lassan annyi ex van az életedben, mint égen a csillag! Mikor komolyodsz már meg? Te sem leszel fiatalabb! Amúgy István volt. Rólad érdeklődött. – basszus! Hegyibeszéd mellé még István is. Anyu kedvence.

• Remélem, nem mondtál rólam semmit!

• Neem.. dehogy. – ha nem ismerném, el is hinném ezt a dehogyot.

• Anya!

• Jó, hát csak annyit, hogy épp nincs senkid, és biztosan örülnél, ha felhívna és… - na ebből most elég!

• Anyukám.. nyomatékosan megkérlek, ne beszélgess a volt pasijaimmal! Istvánnal sem. Főleg vele ne! Vele se! Világosan fogalmaztam?

• Hogy beszélsz te velem? Csak jót akarok! Az anyák ilyenek. Jót akarnak a lányaiknak. – most meg mártírkodik ez a kis álszent anyakígyó!

• Bocsánat. De tényleg ne avatkozz bele ezekbe a dolgokba. Kérlek!

• Jól van na. Amúgy jól vagy? Ne hagyd, hogy halálra dolgoztassanak! Mikor jössz? Főzök neked valami finomat. – hát lehet rá haragudni?!? Lehet. De ilyenkor nem tudok.

• Megyek, ahogy tudok. Holnap meló után. Oké? Szeretlek mamikám!

• Én is téged aranyom. Puszillak. Apa is puszil.

Imádom én.. tényleg! De néha kiborít. Mit néha? Heti háromszor legalább. Mióta az eszemet tudom ezt csinálja velünk. Gréti, a nővérem jobban viselte. Ő volt mindig a jó kislány. Mázlim, hogy korán férjhez ment és gyorsan szült is három tündéri unokát anyuéknak. Ennek az a hátulütője, hogy azóta ő a példabeszédei bezzegje. Bezzeg Gréti milyen rendes embert talált magának. Bezzeg Gréti nem féltette az alakját a gyerekek miatt. Bezzeg Grétinek mindig van ideje beugrani hozzánk. Bezzeg Gréti nem beszél ilyen csúnyán. És a többi, és a többi.. Bezzeg én! Pasizok, nem akarok férjhez menni. (dehogynem, csak nincs kihez), nem vagyok karrierista, pedig az én képességeimmel.. ugye. Sorolhatnám estig, hogy anya szerint mi minden vagyok még, de azt is tudom, hogy rémesen elfogult a lányaival. Biztosan én is ilyen anya lennék.. lettem volna. De erről már lecsúsztam, hacsak… persze nincs hacsak. Már a huszonötödik órában vagyok egy szüléshez. Hm.. Kis szúrás szívtájékon, de vigaszként legalább csodálatos nagynéni vagyok, és ez is valami. Éva javasolta, hogy tartsak kisállatot, de elég volt egy lapos pillantást vetnem rá, és máris visszaszívta. „ Ja tényleg.. melletted a növények is kipusztulnak.” Hát.. jah. Vagy elfelejtettem meglocsolni vagy agyon locsoltam a virágaimat. Egyiket megmérgeztem műtrágyával. A jó szándék mindig meg van, aztán valahogy mégis balul sülnek el a dolgok.

Basszus.. királyfi megint veszettül csörgeti a telefont. Pechjére pont azt, amelyiket ha nem akarok, nem kell felvennem.

Kapcsolatok

- Szia Kriszta :)

- Attila :) szia. Micsoda véletlenek..

- Nem véletlen. „Köröztelek”

- Oh.. Ez hízelgő és ijesztő is egyben. :)

- Egyezzünk ki abban, hogy erősen bíztam a szerencsében, hogy újra összefutunk :)

- :) Szerencsés típus vagy? Általánosságban

- Jó kérdés. Nem mondanám, hogy az vagyok. Inkább kitartó és makacs. :)

- Makacs én is. Apukám szerint legalábbis. Kitartó már nem annyira.. :(

- Makacsságon kívül egyéb pozitív tulajdonság?

- Ohh.. kevesen látják ezt jó tulajdonságnak. De egyetértek veled. Szerintem sincs baj a makacssággal. Évi barátnőmnek erről más a véleménye. :) Szerinte inkább megátalkodott Sátán fattyaként viselkedem néha. :)

-:) Nekem is van ilyen őszinte barátom. Talán összehozhatnánk őket. :) Mit gondolsz?

-Nem beszélhetek a nevében, de éppen pasi gondjai vannak. Vagy nekik vannak Évi gondjaik? :)

- Nehéz természet?

- Nem. Tényleg nem. Nagyon jó barát, kolléga, lelki szemetes.:)

- Van lelketek. Jó tudni. :) Mostanában csupa frusztált, férfi gyülölő nővel futottam itt össze. Nehéz beszélgetni ha a másik oldalon egy előítéletekkel teli, megkeseredett ember ül.

- Köszönöm, hogy a nőket is emberszámba veszed. :) Bocsánat… csak vicceltem. Mármint tényleg örülök, hogy nem úgy állítod be, csak a nők lehetnek hisztis picsák. Már bocs. :)

- Van tapasztalatom az emberekkel. Nem első sorban itt, a cseten, hanem a „való” életben. Mindenféle ember hozza hozzánk az autóját. Kommunikálni kell velük. Kb. mintha orvosok lennénk. Vagy papok. De tényleg! Megnyugtatni, reményt adni, néha vigasztalni. :)

- Nincs autóm, de ha lenne, csak hozzád vinném. Ezek után. :) Hm.. tudod min csodálkozom?

- Na? Min?

- Csak azon ( és ne vedd sértésnek, mert pont nem az ), hogy nem vagy kíváncsi a méreteimre, a bugyim színére vagy arra hogy szeretem-e a szexet. ( ez utóbbi kérdés a kedvencem ) Ja.. nem. :)

-Nos.. ha akarod megkérdezhetem, de ha már most kivesézzük ezeket a nagyon fontos kérdéseket,miről fogunk beszélni egy hét múlva? :) Ne érts félre. Ez mind érdekel engem is. Kivéve talán a bugyid színét, és a méreteidet. Egyelőre nem tűnnek fontos információnak. Szexelni pedig biztosan szeretsz. A megfelelő partnerrel. Feltételezem.

- :) Így valahogy.

- Jaa, rólam fontos tudnod, hogy kizárólag fekete alsónadrágot hordok, a méreteim magánügyek (egyelőre) szexelni pedig.. nos.. ( sejtelmes mosoly) :)

- Okéoké.. értem, vettem. Köszönöm :)

- És most, kedves Kriszta, el kell búcsúzzak. Még át kell vennem egy autót. Holnap beszélhetünk esetleg?

- Mi lenne ha a véletlenre bíznánk? Te körözöl engem, én talán kereslek téged. Hm? Mit szólsz?

- Legyen ahogy akarod. :) Akkor aaaa… viszont olvasásra a monitorok előtt! :) Szia!

- Szia :)

Athos kilépett.

És újra csörög a telefon.. Doktor Nagyon makacs Királyfi nem adja fel.

Felveszem. Essünk túl rajta!

.. új elhatározások. 

Már akinek. Sosem fogadok meg ilyenkor semmit, mert úgysem tartanám be, ugyanis amivel kapcsolatban fogadalmakat kéne tennem, azt folyamatosan kell/kellene csinálni, nem adhoch jelleggel. Önismeretben már eljutottam odáig ( pff.. ideje volt ), hogy belássam, nem fogok megváltozni. :( Törekedni persze lehet rá, és teszem is folyamatosan, ésss... ezzel megnyugtattam a lelkiismeretemet. A lényeg egyébként is az lenne, hogy harmóniában legyünk önmagunkal. Kivül, belül. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez nagyon szépen hangzik, de szerény véleményem szerint, kevés nő jut el a "ZEN" ama  fokára, amikor elfogadja a ráncokat, a kissé megereszkedett melleit, vagy a striákat itt-ott. 

Jó ideje követek egy vlogot. "Almapapi" néven fut a youtubon. Egy kb. velem egyidős közgazdász csajszi beszél önmagáról, az életéről, a mindennapjairól. Bevásárlásokról, sminkről, orvosi, és egyéb női gondokról, témákról.  Nagyon értelmes és közérthető. Olyan... egyívású velem/velünk, átlagos nőkkel. Ő például egy előre tervező, strukturálisan élő nő. Ezt például irigylem tőle, aminek persze semmi értelme, mert én ha megfeszülök sem leszek ilyen. Ráadásul nem is célom megfeszülni. :) Talán kéne.. de nem fogok. Mondjuk ki: lusta vagyok hozzá. Ezzel a jellemhibával kell leélnem a hátralévő ötven, hatvan évet. :) 

Viszont.. van egy dilemmám. Ez sem tegnap keletkezett, de tegnap gondoltam arra, hogy "coming out" -olok valamivel kapcsolatban.  ( hogy ilyen szépen és magyarul fejezzem ki magam. :)  Sokan tudják rólam, hogy szoktam írogatni. Például ezt a blogot is. Régebben elkezdtem egy ( minek is nevezzem ?) nem nevezem semminek dolgot. Egy írást. Mondjuk így.  Akkoriban elküldtem egyik barátnőmnek a meglévő oldalakat, ő pedig igencsak rácsodálkozott, hogy mennyire nem olyan, amilyet várt tőlem. Szerintem ezt a félig idétlen, humoros stílust várta amit itt művelek, csakhogy ez az írás másféle. Komolyan mondom, engem is meglep, hogy "ott" másképp írok, de ez van. Valamiért abban az írásban vannak csúnya szavak ( amiket soha nem mondanék ki hangosan), és ha nem is humortalan, de mégis más. 

Na... de ami a lényeg, hogy nem tudom folytassam-e. Persze tegnap elkezdtem megint tovább írni. :) Arra gondoltam, hogy a meglévő, cirka 20 oldalt felrakom a blogomba, és olvassa aki olvassa. Biztosan lesz aki megdöbben, hogy orgazmusról, szexről, káromkodásról írok, dee.. ezekszerint ezek is bennem vannak. :) Egy pszichológus biztosan kianalizálná belőlem, hogy elnyomom a rengeteg, kiszabadulni vágyó csúnya beszédet, és ebben leírva kompenzálom, de szerintem nem így van. Szerintem. 

Ami viszont fontos, hogy a folytatást attól teszem függővé, hogy aki elolvassa, mit mond rá. Folytassam vagy ne?  Zagyvalék az egész.. vagy mittudomén.  Tehát, aki elolvassa, íszóljon hozzá  kommentben, legyen szíves! Én meg nézzek szembe a kritikával!  Ez a "kísérlet"  jó arra, hogy leteszteljük magunkat azzal kapcsolatban, hogy egy régóta ismert vagy ismertnek vélt személyt egy másik szemszögből lássunk. Lehet, hogy nem szeretnénk látni csak olyannak, amit megszoktunk tőle?

DE! Ne felejtsétek el, hogy nem vagyunk statikus lények!

Hát ennyi. 

UFF

Már megint! Oda képtelenség elég ritkán járni. Vagyis.. gyakrabban kéne járni ahhoz, hogy ritkábban kelljen. Éééééérted!?  Konklúzió:  életünk egy oximoron! Ráadásul nem az irodalmi fajtából. 

Az úgy volt, hogy az egyébként is csonka fogamból kiesett a tömés, és hogy ne csak őt hibáztassam, vitt magával egy darabkát a fogamból is. Csodás. Ha megfigyeltétek, az ilyen balesetek mindig hétvégén, sátras ünnepek előtt/alatt; még rosszabb esetben külföldi nyaralás alkalmával történnek. Az enyém "csak" hétvége előtt volt, de így is katasztrofális következményei lettek, mert a letört fog éles széle felsértette a nyelvemet. Az hagyján, hogy enni nem tudtam, de  beszélni sem. Ennek okán hétfőn bekönyörögtem magam a fogorvosomhoz egy kis polirozásra, elsősegély gyanánt. A következő időpont  rekonstrukciós megbeszéléssel kezdődött. Hogy akkor mit is szeretnék? Mármint én? Én kéremszépen cápa szeretnék lenni, akinek a kitört, kihulló, (esetleg egy másik cápa által kivert) foga nőjön vissza. Evolóciós okokból.  Az sem érdekel ha nyáladzom közben, mint a kisbabák, csak ne nyúljkáljanak a számban. 

Erre a doktornő  közölte  velem, hogy - ugyancsak evolúciós okokból -, de maradok humanoid, akinek  - ha bármilyen okból kifolyólag -  kukában végzi a foga, hosszas, kellemetlen és/vagy fájdalmas, de mindenféleképpen költséges beavatkozáson kell részt vennie. És ezzel végére is ért a jó híreknek a kezelésemmel kapcsolatban. 

Remek. 

Megbeszéltük, hogy:

• kapok egy csapot ( ne tessék már nekem csapot adni, mert tavaly újjítottam fel a vízesblokkokat, és remek csapokat kaptam akciós áron! inkább egy fog kéne ) 
• felépít rá egy csinos kis fogat ( építeni? az én számban? ilyen alapanyagárak mellett? három hónapja lakásfelújítás folyik a szomszédban, ha fel teccik írni hogy mit lopjak.. kkhhmm.. kérjek kölcsön, akkor talán itt lefaraghatnánk a tarifából, nekik meg egy kis gipsz, cement, ragasztóizé, tuti nem hiányozna ) 
• aztán rak rá nekem egy koronát. ( koronát? noooooormális? ha a munkahelyemen megjelenek egy koronával, tuti lemondhatok az év végi jutalomról, a jövő évi fizetésemelésről, ráadásul a kollégák is kibeszélnének a hátam mögött, hogy mit nagyképűsködök. méghogy korona.. )

Bizonygatta, hogy higgyem el,  ennek valóban ez a módja, és ha befogom végre, tátsam nagyra a számat, mert odakint  várakozik pár türelmetlen beteg. És ők nem a törzsfejlődés következő lépcsőfokára várnak, hanem  gyökértömésre. 

Nem volt mit tennem, befogtam, miközben kinyitottam a számat. ( újabb ellentmondás ).                                    Még nem vagyunk a végén. Van pár etap addig, mire megkapom a koronámat. 

Az jutott eszembe, ha már nem lehetek cápa ( hülye evolúció ), talán indíthatnék egy sorozatot a Netflixen. fogKorona lenne a címe . :)

UFF

Kedvenc süteményem volt gyerekkoromban a nagymamám sütötte kukoricamálé. Előkelőbb nevén: kukoricaprósza. Nagymamám is mindig lekvárpöttyöket ejtett a tésztába, mint ahogy sok receptben most is olvastam. Egyszer.. pár éve, volt egy próbálkozásom ezzel a süteménnyel, de akkor nem kukoricalisztet, hanem kukoricadarát vettem hozzá. Sárgának sárga volt ez a tészta is, édes is a cukortól, de úgy ropogott az ember foga alatt, mintha.. kukoricadarát evett volna. Mert hogy azt is evett. Éles eszemmel rögtön rájöttem, hogy ez nem olyan, mint a nagyié. Az övé könnyű volt, mint a piskótatészta. Eltekintve, hogy teljesen más volt az íze. 

Sajnálatos módon nem kértem el akkor a receptjét, így most ismét a csudálatos internethez folyamodtam. Nagyon sok receptet találtam. Próbáltam a legegyszerűbbet kiválasztani. Mindenhol azt olvastam, hogy ez a sütemény a legszegényebb családoknál is gyakran készített édesség volt, tekintve a hozzávalókat, ami minden háztartásban megtalálható volt, és a készítésére is azt írták, hogy (idézem): pofonegyszerű. Főleg még olcsó is. Ahaperszehogyne. Kivéve ha az ember nem ezer forintos eritrinnel készíti, mint én fogom. Cukrot semmiképpen nem akartam beletenni, mert  óhatatlanul is rengeteg olyan ételt eszünk, amiben rejtett cukor van. Ebben még a vaníliáscukor is cukormentes lesz. Ezen hozzávalóktól válik méregdrágává ez a sütemény, nade.. ha most éppen ez a heppem, hogy kerülöm a fehér cukrot, mint a pestist, akkor magamra vessek. Egyébként isteni finom házi szilvalekvárom van itthon, szóval.. lesz benne cukor így is. Ehetem persze cukormentes fügelekvárral, amit Gabi barátnőm készített vagy illatos sárgabarackos-levendulással, amit Gabi kolléganőm csinált, de ehhez a tradicionális sütihez tradicionális lekvár dukál, amit Ági kolléganőmtől kaptam. (dejódolgomvan) 

Megvettem minden hozzávalót, kikerestem a recpetet, majd elszántam magam, hogy elkészítsem ezt a végtelenül egyszerű, olcsó süteményt. 

• végy 30 dkg kukoricalisztet ( Elő a konyhai mérleggel és majd jól kimérem. Csakhogy a mérleg lemerült. Vagyis a benne lévő 9 voltos elem. Sokféle elemem nincs itthon, de 9 voltos pláne nincs. Újratervezés! Van nekem ilyen.. küblim, amin be van jelölve, hogy miből mennyi, miből mennyi. Az oké, hogy 1 l víz, az 1kg víz, na de ez liszt.. és az már nem biztos, hogy ugyanaz. Irány az internet! Végül arra jutottam, hogy 30 dkg liszt az pont 3x100ml, és kész. És így is lett! )
• 3db tojás ( Ezer éve tettem egy fogadalmat: az a recept, ami úgy kezdődik, hogy: végy 3db tojást... na az felejtős. Nem vagyok hajlandó 2db tojásnál tovább menni. Kivéve most. Ha a liszt mennyiséget elrontottam, legalább a tojás legyen annyi amennyit a recept kér. ) 
• 25 dkg cukor ( Na itt bekapcsolt a "nemakarokennyicukortenni" hang a fejemben és kimértem 20dkg eritrint, és a biztonság kedvéért beletettem még a - cukormentessége miatt aranyárban mért - bourbon vaníliáscukrot is. Ha már lúd.. legyen valami íze. )

Kellett még bele tej és olaj (utóbbit helyettesíthettem volna mangalicazsírral is, de momentán ( és még soha az életben) nem volt ilyesmim itthon. 

Mivel kissé felülírtam a receptet, úgy gondoltam minden másban nagyon autentikus leszek. A lisztet átszitáltam a sütőporral. Állítólag ettől lesz könnyű a tészta. Hát rajtam nem fog múlni!  A folyékony izéket kutyuljam össze a tojással és a cukorral. Jó. De hol robotgépem??? A helyén nincs, pedig tuti odaraktam, hiszen az a helye neki már vagy.. ezer éve. Össze-vissza kerestem. Olyan helyeken is ahova  ÉN biztosan NEM tenném. Végül megtaláltam egy olyan szekrényben, ahova - egyéb gyanúsítottak híjján - biztosan én raktam. Vagy az ufók. Esélyes. 

Oké.. szitálva, kutyulva, minden külön tálban.  Sajnos nem olvastam el a következő mondatot időben, miszerint az átszitált lisztet kell önteni a folyékony hozzávalókhoz. Logikus.  Ez általában nem okozott volna gondot, csak éppen a kissebbik tálban habartam össze a tojást, és a nagyobbik tálba  szitáltam a lisztet. És ugye.. ennek az lett a vége, hogy elő kellett vennem egy harmadik tálat is. Végülis ez egy végtelenül egyszerű, olcsó sütemény.. 

Utána már tényleg csak kézügyesség kérdése volt az egész. Vagyis.. Az okozott egy kis gondot, hogy a sütési időt légkeveréses sütőhöz kalibrálták. Az én sütőmben ugyan jár a lég, tekintve, hogy szerintem az ajtaja már nem olyan patent, mint új korában,  de a receptíró biztosan nem erre gonolt amikor azt mondta, hogy így 20 perc alatt megsül a tészta. 

Magabiztosan beállítottam a konyhai vekkert 20 percre, gondolva arra, hogy addig tuti nem fog megsülni, de majd az akkori állapotokat megtekintve, kitalálom mennyi idő is kell a málénak, hogy tökéletesre máléskodja magát a sütőmben. 

Majd' 1 óra alatt sült készre. Nem is merek belegondolni, mennyi gázt fogyasztott el ez a 30 dekás kukoricaprósza mire elkészült. És ez  egy végtelenül egyszerű, olcsó sütemény. Volt. Régen. :) 

Uff

... írtó stresszes dolog.

Pláne ha két hetes vízparti nyaralásra indul az ember. Ettől már csak az a stresszesebb, ha külföldre, ráadásul  három napra megy a hegyek közé.  A hegyek közé, ember! Én. Én, aki világéletében azt vallotta, kikapcsolódni csakis vízparton lehet. Erre most a kis barátaim kitalálták, hogy kapcsolódjunk ki a Magas -Tátrában. Természetesen hanyat-homlok igent mondtam és elkezdtem tervezgetni. Főleg azt, hogy majd milyen pózban, ruhában, háttérrel fotózkodjak a havasokban. Tudjátok.. kell új fészbuk háttér, meg új fotó, és egyébként is.. amiről nincs poszt a fészbukon az kvázi meg sem történt. A 10 millió dokumentalista országa lettünk.  Tagadhatja bárki  ( és tv-t sem néz senki, tudjuk ), de a szívünk mélyén mindannyian lájk gyűjtők vagyunk kicsit. Vagy nagyon. Nincs ezzal baj. Természetes, hogy várjuk  a pozitív visszajelzést arról, hogy... bár nem vagyunk szépek, de mivel kedvelnek, dobnak egy lájkot az új frizurás fotónkra.  Vagy..  öl a sárga irigység mivel  én nem Arubán nyaralok, ő meg igen, de nyomok egy "imádomölelem" gombot, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy: a nyakad nyúljon meg, de jó neked. :) Szerintem ez normális és emberi. Na jó.. nem normális, de emberi. Mi meg itten mind emberek lennénk. Legalábbis a többség. :)

Nade..

Mivel alapos és megfontolt ember vagyok ( ja.. nem ), már utazás előtt  másfél hónappal elkezdtem a készülődést. Hogy te is értsd:

• kétségbeesetten kerestem a legolcsóbb valutaváltót. ( miután kitaláltam egyáltalán milyen pénzt vegyek és mennyiért. még a bankomat is felkerestem, hogy ugyan mondják már meg, ha bankkártyával fizetek külföldön, teljesen tönkremegyek anyagilag? )
• megterveztem a három napos toalettemet. (ami mindig nehéz kérdés ha ottalvós dologról van szó.)
• felkutattam azt a parkolóhelyet a lakás közelében, ahol három napra biztonságban leparkolhatom az én kicsikémet. 
• előkerestem és kipucoltam a sosem használt szelfibotomat
• stb. 

A valutaváltási vészhelyzetet sikerült megoldanom cirka három nap alatt. Igaz hogy több helyen, többféle fizetőeszközzel, de sikerült valutát szereznem. Legalább már egy valamit kipipálhatok listáról.  Igaz, éjjelente még mindig felriadok és valutaárfolyamokat mantrázok, na de mutassatok csak egy embert aki manapság végigalussza az éjszakát! 

 Arról még mindig nincs halványlila segéd fogalmam sem, hogy ez a hajókoffernyi ruha, kence, pipere, hajizélős dolgok, valamint a  különböző műszaki berendezések + kispárna, hogy fognak belelférni ebbe a kis bőröndbe itt előttem, dee... optimista vagyok. Végülis.. reggelig van időm kitalálni. :) 

Uff

Előre leszögezem ( és ne is firtassa senki!), hogy  a leghalványabb lövésem sincs, miért éppen a nyár legforróbb napját választottam arra a  kimondottan úttörő feladatra, hogy palacsintát süssek. Természetesen nem közönséges palacsintáról van szó, hanem egészséges túrós palacsintáról. Már így leírva is oximoronnak tűnik, de a fejemben.. tegnap reggel,  kimondottan egészségtudatosan hangzott. Törekszem egészségesen étkezni. Ez többnyire sikerül is.  Uszkve három hónapja döntöttem úgy, hogy:

• nem eszek cukrot ( csak ha elkerülhetetlen)
• kerülöm a glutént ( és ő is kerüljön engem!)
• még több vízet, és csakis vízet iszom (ez is nehezebb, mint gondolád)
• száműzöm a chipseket  (szerencsére olyan drágák, hogy nem nehéz lemondani róluk)
• bevállalom az intermittáló koplalást ( hihetetlen, de ezt a legkönnyebb megcsinálni az összes közül)

Be kell valljam, egész jól  mennek ezek a dolgok. A drága családom például cukormentes tortával lepett meg szülinapomon, és idén a barátaimtól is csupa ehetetlen ajándékokat kaptam. A baj azzal van, hogy másoknak is van szülinapjuk vagy egyéb ünnepelnivalójuk, és ilyenkor mindenféle mézesmázoskrémescsokis csodasütik kerülnek az asztalra, aminek nehéz ellenállni. De nem lehetetlen!  Legalább megállni, hogy ne fald fel az egészet pofátlanul. 

Szóval.. a palacsinta. 

Nem  lennék rendes magyar ember, ha nem szeretném ezt a gasztronómiai hungarikumot. Nyugi! Rendes magyar vagyok. Imádom. Érdekes módon most nem kimondottan az íze miatt, inkább az állaga miatt gondoltam, hogy tökéletes ebéd lesz számomra. Szerencsétlen módon kiesett az egyik tömésem, és magával vihetett egy darabkát a fogamból is, emiatt a nyelvemet iszonyatosan bántja ami megmaradt belőle. Szerencsére csak evés és ivás közben.. ( haha) Emiatt próbálok olyasmit enni, amit nem kell nagyon rágni. Nem mondom, hogy nem léteznek puha állagú ételek a magyar konyhában, de nekem elsőre csak a palacsinta jutott eszembe. Rágondolva, már a számban éreztem a jellegzetes, kissé pirult, nem édes, nem sós, szinte olvadós meleg tésztát, amit a harapás után rögtön körbevesz a hideg, aranymazsoláktól hemzsegő, citromos-vaníliás, kissé rögös túrókrém. 

Tudtam, hogy mindenképp reform módon kell elkészíteni, hogy aztán nyugodtan a tükörbe tudjak nézni ebéd után. Számba vettem  mi kell a palacsintához. Emlékeztem, hogy régebben vettem teljeskiőrlésű lisztet, amit aztán nem használtam semmire. Igaz, hogy ebben is van glutén, de így is mérföldekkel egészségesebb, mint a fehérliszt. Kb. ezer féle cukrom van itthon, annak ellenére, hogy így.. ebben a formájában igen kevés cukrot használok. Természetesen a legdrágább műcukor a legjobb, ezért ezt a fajtát süteményekhez spajzoltam be. Tojás, só, bors.. jaaa... bors nem kell.. és a tegnap vásárolt cukormentes!!! vaníliás túrókrém. Nem mondom, hogy olcsó volt, (piszok drága volt ), de ahhoz a pár darab palacsintához nem is kell több. A mazsolát most hanyagolom, ugyanis az aszalványok is tiltólistán vannak.

Hát akkor süssünk palacsintát! Délelőtt még nincs akkora forróság a konyhában.. nyugtatgattam magam. Aztán beugrott, palacsinátát nem a hűtőszekrényben kell megsütni, ettől kicsit elkeseredtem, de éhes voltam. Előszedtem a hozzávalókat: 

• Teljes kiőrlésű liszt ( hoppá..3 éve lejárt.. jesszus.. de szaladnak az évek)
• tojás ( egyáltalán pazaroljak bele tojást, hiszen, lehet hogy a liszt már romlott?!?!)
• cukor ( ebben jó vagyok, mert eritrin lesz benne egy csipet)
• tej ( ezzel annyi baj van csak, hogy a legújabb kutatások szerint a tej a kifejlett női populációnak szinte méreg, klassz)
• só (sót sem kéne )

Na.. immár kiderült, hogy romlott lisztből, a műcukorból, az ártalmas tejből és  sóból álló palacsintát kell sütnöm. Vagyis nem kell, de mire ezt így sorba vettem, már meg is kevertem a palacsintamasszát, ami kkhhmm.. ronda szürke volt a (romlott?) liszttől. Persze az sem biztos, hogy romlott, hiszen megszagoltam, beletúrkáltam, és meg is kóstoltam. Semmilyen íze nem volt. Jó íze egész biztosan nem. De milyen lehet a nem három éve lejárt liszt íze? Hm?

Viszont.. ha már így elpazaroltam a drága tojásokat, csinálok egy próbasütést. Mégis mi bajom lehet? Ha meg sem kóstolom, nyilván semmi. De mi értelme az egész cirkusznak, ha nem járok a végére? Megsütöttem, megkentem, megkóstoltam. Hááát... hazudnék ha azt mondanám, hogy jó volt. Rossz sem. Palacsintának is durva túlzás lenne nevezni. Ezért megettem belőle hármat.

Most várom a hatást. Azon kívül, hogy veszettül éhes vagyok még mindig, nem érzek semmit.  És ez most jó hír. :) 

Uff

Mégjóhogy! Tán majd én?! 

Gabi  ezer éve barátnőm, ráadásul pont alattam lakik. Csak majdnem pont, mert kicsit jobbra. De nah.. Van ám kétezer éve-s barátnőm is, de sajna ő a város másik végén. Oké..  nem csak múmiákkal barátkozom, nyugi! Most vágom csak,  jól  lemúmiáztam saját magamat is. A csudába! :) 

Na. Az úúgy volt, hogy már megint nyakunkon volt az időszakos, előre megtervezett, mégis váratlanul megrendezésre kerülő munkahelyi sütivásár. Már az elején megfogadtam, hogy én most ebből a körből kimaradok, heveny fogalmamsincsmitsüssek... nemistudoksütni... időmvégképpnincs... ötletempedigpláne... alapon.

HR-es lévén szinte azonnal, cirka 1 hét múlva elfogott a lelkiismeretfurdalás; mégiscsak ki kéne csiholnom magamból valami édességet, esetleg sósságot. De mit?? Elkeseredésemben az is eszembe  jutott, hogy veszek  kész piskótát, majd  kicsit a magam képére formázom, mintha én csináltam volna eleve. Párszor leejtem a földre véletlenül, majd ráhúzok  valami összecsomósodott, főzött krémet, megszórom valami színes biz-bazzal, és tadaaaam!  pont olyan lesz mintha cakkompakk én dagasztottam, kentem-fentem volna. Azzal is tisztában voltam, hogy bent a lányok, ismét különleges és/vagy csodálatos dolgokat kreálnak, de itt van nekem a remek mentségem: nem vagyunk egyformák! Nekem valami máshoz van tehetségem. Van ez így.

Áááá.. ez is milyen már?  Ennyire lúzer nem lehetek! Ráadásul most a kollégákat is alig lehetett rávenni, hogy járuljanak hozzá a vásárhoz. Ami amúgy szintén nem ejtett volna kétségbe minket ( ketten vagyunk hr-esek), de fotót kell csinálni, tündökölni kell a fészbukon, és ha már a húsvéti díszítéssel sem vagyunk kész teljesen, legalább legyen terülj-terülj asztalkám. Ha kevés is, ha "ronda" is, de a miénk. Aztán mindenki lenyugodhat a pícsbe!

És itten jön Gabi barátnőm a képbe. Neki mindig vannak klassz ötletei, és ahogy a dekorációban segített, majd ebben is fog. Persze kikötöttem előre, hogy: egyszerű legyen, mutatós, olcsó, sok, és elképesztően fionm. A válasz: csinálj sportszeletet! Azzal nem lehet mellé lőni. ( neked.. aranyanyám nem lehet. na de nekem? ) Még a receptért is leszaladt, mert ismer engem és jól tudja, hogy ami receptúra három összetevőnél többet tartalmaz, az nekem kiesik a fejemből. Ehhez pedig négy dolog is kellett, szóval... 

Kora délután neki is estem, mint flopi a lábtőrlőnek (jelentsen ez bármit), de előbb elkezdtem esettanulmányokat nézegetni a neten. Nagyon érdekes, hogy egy ilyen.. szinte faék egyszerűségű süteményt is huszonhatféleképpen készítenek el. Jól van, nézzük meg egy párat! Közben Gabival is egyeztettem messengeren, mert némelyik fázisnál nem tudtam eldönteni, ÉN hogy is csináljam. A bőség zavara.. ugye. Mint utóbb kiderült, ráadásul ez a megátalkodott alsó szomszéd, aki a barátnőmnek nevezi magát, kihagyott olyan fontos dolgokat, hogy mit mivel olvasszak össze.. például Nade.. itten van nekünk a csudálatos internet, a nap minden órájában. Hála az univerzumnak!

én:Te  mikróban szoktad a rámát feolvasztani vagy gőz fölött? Gondolom nem a tejben. 

Gabi: De. a tejben. És a cukrot is. Ennek folynia kell.  ( és ezt a kisujjamból... ??? )

én: A  lényeget nem mondtad el nekem! És le sem írtad!  (ezt vádló hangon írtam  )

Gabi: És ezt a masszát a öntöd a kekszre, és összedzsuvázod. (ez egy szakkifejezés a nemtommire ) 

én: Láttam a videón, hogy tepsibe rakják és elegyengetik. Sosem tudtam egyenletesre nyújtani semmit. (írtam félénken)

Gabi: Nem tepsi! Tessék kinyújtani! Szakszerűen. ( ajjaj.. ez a " majdéntudom" hangja) 

én: Nem is tudom hol a nyújtófám. Vagy hogy van-e egyáltalán. ( rebegtem szégyenkezve)

Gabi: A tepsiből sosen fogod tudni keszedni. Jót akarok, hidd el! ( perszeeee... jót akar) 

én: tudom, hogy jót akarsz. ( nekem ne akarjon jót senki) Sütőapírt teszek bele és kiemelem. ( írtam csakazértis hangon)

Gabi:Nem kell!  ( kifogtam a legmakacsabb barátnőt, esküszöm..) 

én: Pedig már olyan jól kigondoltam. :(  azértisazértisazértis)

Gabi: A  deszkán kinyújtod, és nem kell szögletesre. Olyan amilyen. Jó lesz az. ( ha te mondod.. )

én: Hadd tömködjem inkább! ( már apukám is megmondta, hogy makacs vagyok )

Gabi: Nem! Nem tömködsz!  (szerintem forgtatja a szemeit  miközben ír )

én :Háát.. max kinyújtom előszőr és ha nem jó, akkor jön a tepsis módszer (mingyá' rám szól, hogy hát-tal nem kezdünk mondatot )

Gabi: Esküszöm hazamegyek. ( ajjaj.. a világ legjámborabb barátnője  berágott, viszont hát-ta lehet mondatot kezdeni! )

én: Nehogy! Fizetett alkalmazott vagy. Nem jöhetsz haza! ( rreméltem, hogy hisz nekem )

Gabi: A deszkát szórd meg pici keksszel. Szitáld, az a legjobb. ( hát nem édes?  még mindig bírja cérnával )

én: Ja.. mert szitám aztán van!  ( ez kicsit pikírtre sikeredett, de nah.. )

Gabi: Csináld két kisebb adagban. Szépen ki tudod nyújtani, könnyebb kezelni. ( írjad csak írjad.. )

én: Mi lenne, ha golyókat csinálnék inkább? Sport golyókat. ( húzzuk  a macska bajszát ) 

Gabi:Feladom.. ( dehogy adja fel. nem egy feladós típus ) ( szerencsémre )

én: Szúszááá... majd meglátod, mire hazajössz.. pikkpakk meg lesz a sportizé.. valamilyen formában.

Gabi: Szerintem te blogot akarsz. Arra hajtasz. És én leszek a negatív hős. ( Neeeeem iiiis ) 

én: Még jóhogy te leszel! Én nem lehetek. Amúgy nem lesz blog belőle ( vagy de? )

Na ne tarcsá' fel! Gyorsan megiszok két feles mogyorólikört és nekiállok.

Tényleg.. lehetne bele tenni azt is. Bááár.. mivel alkohol, talán a főnököm nem örülne neki. ) 

----------------------------------------------------------------------------------------------

Eme épületes és hasznos csevegés után tényleg nekiálltam és megcsináltam. Úgy csináltam, ahogy Gabi javasolta. :)

Nem mondom.. voltak meredek percek. Például amikor a kakaópor beterítette az egész gáztűzhelyet, mert megbillent a kanál a kezemben vagy amikor a  szilikon "gyúródeszka"  majdnem leszaladt a pultról.

Mondanom sem kell, hogy a nyűves nyújtófát ( aminek tényleges meglétén én csodálkozom a legjobban)  fél óráig kerestem és bányásztam elő a spajz mélyéről. Kicsit szenvedtem a csokoládé mázzal a végén, mert mindig lefolyt amikor mintát akartam bele húzni a recés késsel, miként Gabi javasolta, hogy az enyémek is olyan kis csinosak legyenek, mint az övéi. De könyörgöm! Egy görbe vonalat is el tudok rontani, hát még egy ilyen precíziós munkát. A csokoládé temperálását is gyakorolnom kéne még.. többek között.

A sportizék nem szeletek lettek és nem is golyók, hanem.. kockák. Mázli hogy egyéb mértani alakzatok nem jutottak eszembe, mert még mindig azokat formáznám. 

  Az tuti, hogy ezen látszott, hogy házi készítésű sütemény a javából.

Summa summárum.. nagyon is szépek és finomak lettek; és mindenkinek ízlett aki meg merte kóstolni. :)  Sajnos a sok leeső, leomló, összecsokizott széleket nekem kellett megennem, mivel pocsékba nem mehet semmi!  És erről is Gabi tehet természetesen, mert az ő öltlete volt az egész. :)

Már most kezdthetem kitalálni, hogy mi csodálatosságot kreáljak a karácsonyi sütivásárra. Mindjárt itt van a nyakunkon az is! 

Na... UFF 

Okéokéoké.. semmi OLYAN  nem lesz ebben a blogban (sem) amit ne olvashatnának 18 év alattiak. Találóbb cím is lehetne, hogyaszonygya: Szex és más semmi.. szex sem.  Szóval nyugi! :)

Néztem ma egy filmet. Az egyik kedvencemet, a címe nem is fontos. Van benne egy színész aki nagyon tetszik nekem. Amolyan.. szomszédfiú + oltáridögösizmosésokoséskedves .. típus.  Őt elnézve ugrott be egy nagyon régi emlék. Az ezredforduló előtt, az ezernyolcszázas években, amikor még  gőzmozdonnyal utaztunk Budapestre, akkor történt velem, hogy egy fülkében utaztam egy írtó helyes sráccal. Vagyis.. remélem, hogy valóban az volt, mert lányos zavaromban csak egyszer mertem ránézni, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy eldöntsem: Ő lesz gyermekeim apja. Ha most hozzám fordul és mosolyogva azt mondja, búgja vagy akárcsak elmutogatja, hogy:  kislány.. gyere haza velem..  csináljunk kisbabákat.. akkor én se szó, se beszéd a karjába omlok, elrebegem hogy: igen igen igen! Szexeljünk! Menjünk! Uccu! 

A másodperc töredékéig komolyan is gondoltam, hogy elmennék egy vadidegennel. Mentségemül szolgáljon, hogy kb 14  éves liba lehettem, nulla tapasztalattal ami a fiúkat illeti. Valószínűleg ha csak rám nézett volna ez a fiú ott az ablak melletti ülésről,  ijedtemben kiugrom Kőbánya-Kispesten a vonatból. Persze semmi ilyesmi nem hangzott el, így megmaradt a méltóságom és az ártatlanságom is. :) Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy szexről akkor nagyon halvány elképzeléseim voltak. Azt hiszem, a romantikus csókolózásnál többre nem jutottam még gondolatban sem. :) 

Szerelmesség terén - mindezek ellenére -, akkorra már nagy tapasztalatokkal rendelkeztem. Kb. 5 éves korom óta folyamatosan szerelmes voltam valakibe. Többnyire nálam jóval idősebb fiúkba. Első szerelmem F. Mihály volt, nagymamám falujában. Ő az egyik szomszéd néni fia volt. Magas és gyönyörű. Csak ültem náluk egy sámlin a fal mellett és messziről csodáltam.  A másik szerelem pár évvel később, szintén falun történt. A helyi tiszteletes fiába szerettem bele. Kártyatrükköket mutatott ésss.. eccercsak azt vettem észre, hogy feleségül akarok menni hozzá. Hozzá is. Nyilván nem mentem. 10 évesen kicsit korai lett volna, ráadásul egy hét múlva már egy másik szomszédfiút tűntettem ki figyelmemmel. Természetesen továbbra is pártában maradtam és vártam a következő nagy Ő-t.  Hála nagymamám drága nővéreinek szerte Szabolcs megyében, egész nyáron lángolhattam valaki iránt. Nyilván nem a fiúkba, hanem a szerelembe voltam szerelmes én is, mint ebben a korban általában a lányok.

 Summa summárum.. a kedvenc színész,  Theo James is boldog férj,így  esély sincs rá, hogy elvegyen feleségül. Még egy plátói szerelem.. pont, mint 5 évesen. :) 

UFF

gondoltam megmagyarázom. Mármint.. nem a zenét láttam, hiszen nem vagyok Mozart reinkarnáció, hanem egy videoklipet. Még csak nem is újat, sőőt.. már több, mint 10 éves klip,  és az akkor  - kb. - 13 éves Selena Gomez énekli. Ő egy egér pofijú kislány.. volt. Most egy egér arcocskájú "díva". Amúgy nem annyira rossz zene. Fülbemászó.. meg ilyesmi. 

Na.. a klip úgy kezdődik, hogy egy nyitott,  batár típusú amerika kocsi halad a sivatagban. Tök poros az út, sehol egy oázis vagy egy kibuck, esetleg egy ételbár, ami egy amerikában honos kajálda, és ami minden amcsi filmben kötelezően szerepelni szokott. Szóval.. verik a port rendesen. A kocsiban ül egy lány és négy fiú. Nálam már ez kiverte az biztosítékot, mert mi az, hogy egy kislány négy rossz arcú kamasz sráccal rója a nagy semmit fényes délben? Mégis milyen végzős iskolabál tart ilyen sokáig?  Ha az én lányom lenne már régen hazapofoztam volna a kisasszonyt. Na mindegy. Szóval porzanak ezerrel. Fedetlen fővel a ötszáz fokos hőségben. Ráadásul Selena még mindig a váll nélküli báliruhájában feszít. Se napszemcsi, se kalap a fején, és ahogy elnéztem az Avon naptejet is otthon felejtette. Totál leégés. De szó szerint.

Egyszer csak megállnak. Selena kilibeg az autóból. Gondolom sok lehetett a kóla és pisilnie kell. Én egy bokrot sem látok, szóval.. ez így nagyon ciki lesz. De nem.. nem pisilni kell neki. Táncolnia kell. A sivatagban, kétezerötszáz fokban, olyan tűsarkú szandálban, aminek én már a látványától leszédültem a székről. A gyönyörű, libbenős nagyestélyiben táncikál a hőségtől kiégett fűcsomók között. Előre hallottam a  reccsenő hangot  amikor a sarka megakad egy ilyen hasadékban és kitörik. A bokájával egyetemben. Ráadásul elkezdett énekelni is. Hogy a négy srác addig mit csinál a bordó cadillac eldorádóban, azt nem lehet tudni, de esélyes, hogy bambán néznek továbbra is ki a fejükből, mint eddig. Nem egy szószátyár banda, ahogy láttam. 

Gomez kisasszony meg csak billegteti magát, énekel, táncol. Én meg azt várom, mikor támadja meg egy megrémült skorpió, esetleg akad a hajába egy texasi csörgőkígyó. Mindezek nem történtek meg, viszont.. megjelent a nagy büdös semmiből egy jóképű srác. ( Mi más? )  Tudjátok, az a szúrós szemű fajta, akinek látáványától még az alaszkai télben is elkezd nedvesedni.. akarom mondani izzadni az ember lánya.  Bőrdzseki, magasszárú bakancs.. szigorúan minden feketében, hiszen  nyár van, túz a nap. Selena is észrevette, hogy kapás van, így még rá tett egy lapáttal. Erre..  nem fogjátok elhinni mi történt.. elkezdett esni az eső. Pont akkor. Szegényke a vállpánt nélküli estélyiben szarrá.. vagyis teljesen elázott. A táncolást persze nem hagyta abba, ahogy az éneklést sem. Dobálta a haját össze-vissza, mint egy őrült, miközben vonaglott a zuhogó esőben. Mindennapos esemény lehet ez arrafelé, mert a srácok nem néztek fel a képregényűkből továbbra sem. A szúrós szemű pedig - anélkül hogy meggyorsította volna a lépteit -, vagy legalább felhúzta volna a szemöldökét,  csak lazán odament a lányhoz. Ha már így összefutottak, ázzanak tovább együtt. 

Hát ennyi. 

Megyek Amerikába! Hátha jut nekem is egy ilyen szúrós szemű. Remélem esernyő lesz nála! Utálnék elázni. :)

Uff

Majdnem sütimestert írtam, mert olyan sokat nézem ezt a valóságshow..félét. Főleg  az angol változatot szeretem. Van belőle ausztrál sorozat is, és mi magyarok is átvettük a licencet. Bevallom, legkevésbé a hazai gárda tetszik. Az ítészek és a műsorvezetők sem a legjobb választás, szerintem. Ami pedig a magyar amatőr cukrászokat illeti, közelében sincsenek az angol népeknek, akik pedig - köztudottan -  nem a remek konyhájukról híresek. Sőt, pont arról híresek, hogy szinte nincs is konyhájuk. Effektíve.. Az angol sztárséfek pedig elképesztően cukik. Főleg az "Ezüstrókának" becézett Paul Hollywood, aki bár már 55 éves de még mindig annyira kék a szeme és olyan sármos pasas, hogy  a fal adja a másikat, miközben az ember lánya mind a tíz ujját megnyalja utána. Vagyis előtte. Vagy a  nap bármelyik szakában. Értitek..  El is kezdtem követni. Persze nem őrült rajongó módon, hogyaszonygya  minden lépését követem  Angliába ahol éppen lakik, vagy ilyesmi, csak bejelöltem az Instán. Az internet rengeteg strapától kíméli meg a rajongókat. Képzeljétek el micsoda macera lenne most  kiutazni csak azért, hogy a frászt hozzam szegény emberre amikor a nagy semmiből előugrom ( mondjuk a kukák mögül ) és belevakuzok abba a szép jegeskék szemébe, miközben a tiszteletére sütött angol pudingot dugom az orra alá.  A mostani vészterhes időkben, alacsony ellenanyagszinttel az ember csak ne rajongjon külföldre! 

Nade.. térjünk vissza a sütivásárhoz! 

Minden évben, advent idején, a munkahelyemen sütivásárt csinálunk. Egyrészt mert megkaptuk levélben, hogy ezt szeretnénk csinálni, másrészt mert  valóban jó móka, és még jótékonykodunk is közben. A móka első része, hogy ígérettel, könyörgéssel, fenyegetéssel, ( minden eszköz megengedett ) rávegyük a kedves munkavállalókat, hogy süssenek, dagasszanak, pergessenek lisztet, hintsenek sót... csináljanak bármit, csak holnapra valami ehető édesség vagy sósság legyen az asztalon, amit a sütni nem tudó, ám kőgazdag munkatársak, így fizetés előtt,  csillió áron megvesznek. Na ez a jótékonyság része. 

Én is sütök. Sütöttem. Már túl vagyok rajta. Nem olyan krémes-mázas csodákat, mint egyik másik elképesztően tehetséges kolléganőm, neeeemm.. csak a magam bumfordi módján valamit, amit igyekszem szépre csinálni, ha már nincs semmi íze. :) Ez a mai dolog is elég szép lett. Legalábbis nekem tetszik. Szépen kidekoráltam a kis drágákat ehető cukorgyöngyökkel, ami valóban olyan, mintha most hozták volna fel a gyöngyhalászok a tenger fenekéről. 

Egy baj van ezekkel a gyöngyszemekkel: gurulnak. Sőőt.. ha már gurulnak, akkor le is esnek a földre. Az első 15 elguruló gyöngy után persze négykézláb rohantam a konyhakövön, hogy a 3 (?)  másodperces sterilitásba még beleférjek, de utána alább hagyott a lelkesedésem, és úgy voltam vele, hogy... egy kis kosz csak jót tesz az immunrendszerünknek. Mármint azokénak akik majd esznek belőle. Én meg nem kóstolom, az hót zicher! 

Uff

ha mesteremberek jönnek az emberhez, mert elemi késztetést érez arra, hogy végre befejezze a legutóbbi sátoros ünnep alkalmával félbemaradt nagytakarítást. Ettől az sem tartja vissza az ember lányát ha tudja, hogy a szerelők félig lebontják a fürdőszobát, kicserélnek ezt-azt,  ami után nyilván a fürdő, az oda vezető út, a leszálló por miatt pedig  szinte az egész lakás katasztrófa sújtotta övezetnek számít majd. Fürdőszobáról és konyháról lévén szó, még azt is necces megsaccolni, hogy földcsuszamlás vagy cunami tarolja le a lakásunkat végül. Az pedig egészen biztos, hogy a lakásbiztosításunk  nem terjed ki effajta károkra. 

Nakéremszépen.. A héten  elképesztően produktív voltam.

• felújítottam a konyhát ( az új, billenős szemetes annak számít, ugye??)
• Újragondoltam az átláthatóságot ( ablakpucolás.. csodákra képes) 
• Letisztult, minimalista lakberendezés ( kidobtam fél tonna nemtommit, mert sosem használtam )

És a legnagyobb dobásom : lecserélni pár szaniterizét a fürdőszobában. Na és ehhez kellettek a mesterek, és ezért kellett nekem  cakompakk kitakarítanom az egész lakást. Mert ugye mi lesz ha felnéznek a plafonra és meglátják  a két saját nevelésű kaszáspókomat. Hálóstul.  Haszonállatok. Őket nem lehet letakarítani, de minden  mást igen. Lesúroltam a csempét, az ajtókat. Leszereltem a fali polcot... félig. Aztán gyorsan visszacsavaroztam, mert az az átok csavar tiplistül akart kijönni. A vele együtt leomló festékről már nem is beszélve. Szépen vissza aplikáltam mindent a falba és gyorsan új takarítanivaló után néztem. Találtam is. Körben a lábazatot. Nekiálltam körömkefével. Már fél órája súroltam a bestét, amikor rájöttem, hogy nem a kosz ennyire makacs, hanem a festés ennyire régi, és ennek itten nem Ciff  kell, hanem zománcfesték. Úramisten! Ha ezt meglátják a szerelő emberek mit fognak gondolni rólam?  Na mindegy.. Csak túlélem valahogy. És úgy is lett!

Summa summárum, mire megjöttek a mesterek az egész lakás úgy csillogott mint, Salamonnak az a bizonyos külső ivarszerve, ami egyértelműen utal az ő nemi jellegére is egyben, és amit  - úrinő lévén - nem írok le.  Természetesen a tökre gondoltam a kabakosok családjából. Mi másra?

Na.. ez a két mester aztán nem nézett se jobbra, se balra, még az új, csilli-villi szemetesemet is elfelejtették megdicsérni, csak mentek, szétvertek, majd összeraktak mindent amit szét- és össze kellett rakniuk. Mentségükre legyen mondva azt sem tették szóvá, hogy a le van kopva a festék innen-onnan, szóval.. összességében meg voltam elégedve velük. Miután elvitték az összes készpénzt a házból, elégedetten dőlhettem hátra, hogy végre.. most (majdnem minden) szép és új. 

Aztán nekiálltam takarítani utánuk. 

Uff