Az előbb néztem egy blődli filmet a tv-ben. (igen.. bevallottan nézek tévét, blődliségeket, butusságokat, romantikus csacskaságokat is) A filmben - Mr. Nagyonmacsóvagyok - természetesen beleszeretett a szőke főhősnőbe, és ezt meg is mondta neki. (mondtam, hogy blődli). A főhősnő agyáig el sem jutott a lényeg, talán mert a forgatókönyvíró is nő lehetett, és még ő sem akart teljes mértékben fikciót írni. A férfiak nem vallanak szerelmet. Ha szerelmet vallanak, akkor mi egy Argentin, vagy Mexikói szappanoperát nézünk. A modern európai hímek jönnek, látnak, győznek, elcsavarják a szegény lány fejét, aztán mossák kezeiket, és maradnak a realitás talaján. Logikai érvekkel alátámasztva ezt a gyengeségnek hitt állapotot. 

A Férfi.. Nem Vall Szerelmet! Stimt? Lehet, hogy ezt már az iskolában is oktatják a férfipalántáknak, valami fiús órán, amiről mi lányok nem is tudunk? Talán tesin.. vagy fizika szakkörön. Kitudja? 

Nőtársam által elmesélt tapasztalat, és persze a sajátom is, hogy a férfi:

1. Nem hisz a szerelemben
2. A maga módján szeret
3. A fekete himlő következményeivel azonosítja a szerelmet 
4. Sima mentális betegségnek könyveli el, amit nők hordoznak, és biztos benne, hogy intelligens férfi immunis rá

Duma, duma duma! 

Nem vagyok nagy szakértő a témában, hiszen elég későn lettem először szerelmes. Én négy éves voltam, ő kb. húsz. Persze lehet, hogy ő is csak 13, de én felnőtt férfinak láttam. Nagymamámnál történt, falun. Az egyik szomszéd néni fia volt a Misi. Amennyire emlékszem, szép volt, mint a nap, magas és szintén a hallgatag fajta. Azt hiszem, első és eleddig egyetlen szerelem akit némán imádtam. A többi delikvensnek mindig megmondtam hogy mit érzek. Emocionális lény lévén szeretem kimondani az érzelmeimet. A pozitívakat, elsősorban.  Hiába.. a karácsonyi ajándékokat sem tudtam soha titokban tartani, mert alig vártam a reakciót amit kiváltott az ajándékozás. Ezért aztán mindent az utolsó percben vettem meg, hátha így kitart a ragtapasz a számon karácsony estig. :) 

Nade megint elkanyarodtam..

Megértem a férfiakat.. valahol. A szerelem valóban egy olyan állapot, ami kontrollvesztéssel jár. Függni valakitől, mi nők szeretünk. Ez belénk van kódolva. Keressük a biztonságot, és ha valakiben megtalálni véljük, akkor szeretjük átadni az irányítást. Ez részünkről bizalom, a férfi részéről felelősség. 

A másik dolog, ami jellemző a férfiakra, a szelektív memória. Már ami ezt a szerelemizét illeti. Míg mi nők vállaljuk évekre visszamenőleg  is a gyengeségünket és az érzelmeinket, a férfi emlékezet átalakítja a sajátját. Szelídít rajta. Más megvilágításba helyezi a kapcsolatot. Elfelejti hogy féltékeny volt, hogy butaságokat csinált. Az okos férfi nem csinál ostobaságokat. Hogy nézne az ki?  

Mi pedig vagyunk annyira empatikusak és elnézőek, hogy ezt nem hányjuk a szemükre, mert.. mert tudjuk, hogy kevés sérülékenyebb dolog van ezen a földön, mint a férfibüszkeség. És ez az ő szerencséjük. :)