... megérteném és elfogadnám azt a káoszt és kuplerájt, amit az  egyszerűnek és gyorsan elkészíthetőnek mondott zöldbabfőzelék megkreálása jelent. 

Szokásom hogy megnézem azokat a recepteket, amiket nem napi rendszerességgel ( csak olyan van ) főzök. Hátha találok valami újdonságot a régi receptekben. Nagy divat mindent újragondolni. Nincs ez másképp a hagyományos ételekkel sem.  Egy-egy "újragondolás" után a jó édes anyukája sem ismerne rá pl. a töltöttkáposztára, miután  kikerül a kreátorok kezei közül. Abban aztán kereshetnéd a hazai ízeket. Nem találnál benne mást, mint paszírozott csirkemellet, kölest, kimondhatatlan, megjegyezhetetlen és beszerezhetetlen fűszereket. A gombóckák pedig nem savanyú vagy édes káposztalevelekbe vannak csavarva, hanem holdvilágnál  szedett mángold, esetleg galambbegy saláta levelekbe. Ezt inkább kihagynám.  

Az én egyszerű és gyors zöldbabfőzelékemhez is találtam újragondolt receptet. Az első így kezdődött: végy egy evőkanál kókuszzsírt. ( mégis honnan??? ). A másikba paradicsom kellett volna. ( mégis minek? ) A harmadik belrakatott volna velem 2 gerezd fokhagymát. ( ezek még nem láttak manapság árult fokhagymát a szupernek mondott marketben? Akkorák, mint az öklöm. Abból veszek két gerezdet, akkor fokhagymakrém levest főzök, nem tejfölös zöldbabfőzeléket) 

Ennyi okosság után maradtam a saját, jól bevált receptemnél. Egy kis ezmegaz.. és még ami van itthon, meg legyen benne jó sok kapor, mer' azt szeretem, ossszcsőő. 

A baj nem is ott kezdődött, hogy pl. a rántásból kifelejtettem a papírikát, mert azt ugye órákkal utána is bele lehet tenni. Sőőt.. a baj gyökere abban sem leledzethetett, ( jó szó, mi? most találtam ki )  hogy kicsit túltoltam a tejet a piros paprika nélküli rántásban, ezért az egész főzeléket át kellett volna öntenem egy fazékba és átnevezni zöldbablevessé, amit nem szokás sült hússal enni, mert nem kell hozzá feltét. Legalábbis nem feltétlen kell bele feltét, és én úgy is terveztem, hogy feltétlen lesz a főzelékem. Persze eszek hozzá sült húst. :) 

És hogy visszakanyarodjak kicsit a bajokhoz.. Talán nem akkor kellett volna átönteni az 5 literes étolajat az egy literes flakonba ( tölcsér nélkül persze) amikor éppen odatettem a rántást, kavargattam a már forrásban lévő zöldbabot. Amire nem számítottam, hogy a csúszni fog a flakon oldala, ezért kicsit félrement az olaj. Nem vagyok rá büszke, de időnként azok táborát erősítem akik a saját hibájukból sem tanulnak, ezért úgy gondoltam ezentúl jobban figyelek és akkor nem fog kicsorogni az az átkozott olaj. De kicsorgott. A beste. Közben persze kezdett leégni a rántás, mert még nem volt elég bajom.. ugye. Szóval öt literes ballon le, fakanál fel, és megmentettem a rántást az enyészettől. Na és emiatt felejtettem el bele pirospaprikát tenni és talán emiatt löttyintettem kicsit több tejet  a kelletnél.  Az biztos, hogy ennek felismerése akkor történt, amikor elégedetten csurgattam a híg rántást a még hígabb zöldbabhoz. Az utolsó cseppnél aztán rájöttem, mi ez a kínzó hiányérzet a fejemben. A pirospaprika hiánya. Nem a fejemből. Az ételből. 

Ott áltam egy lábas sápatag, totálisan híg zöldbabfőzelékkel, aminek se íze, se bűze, se színe nem volt. Zöld izék úszkáltak egy fehér lében. Ímé az ebédem!  Na de innen szép nyerni! 

Gyorsan tejföl, liszt. Egy kis habarás, amibe persze nem szokás pirospaprikát tenni, de ez most egy általam újragondolt főzelék lesz, és én hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy így döntöttem. Zutty..  Még egy kis só, cukor, kapor. Sok kapor. Még egy kis kapor. Ésss..... Tadaaaam! Egy teljesen jó kis zöldbabfőzeléket kreáltam. Megkóstoltam. Ehető.  

Igaz, hogy nem fél óráig tartott, hanem másfél óráig, és hogy a konyha úszik az olajtól, de ki bánja!? Van időm, ráérek egész nap konyhát takarítani. Végülis.. mára nem terveztem semmit, csak hogy összedobok egy gyors ebédet, aztán.. Hawaii..

UFF