Sokadjára is meg kellett állapítanom, hogy a miskolci buszsofőrök két kategóriába tartoznak:

1. Akik most akarnak felvételizni egy légitársasághoz
2. Akik a fékeket tesztelik
3. Akik csak simán őrültek

Najó.. ez három. De a harmadik csak utólag jutott eszembe. 

Tulajdonképpen csodálom a kitartást amivel nap mint nap kifutónak használják a két buszmegálló közötti útszakaszt. Annak ellenére is, hogy minden alkalommal, tehát cirka tizenhatszor bizonyosodik be, nem tudnak akkora lendületet venni az Ikarusszal, hogy fel is emelkedjenek. De próbálnak.. kegyetlenül. Ennek tulajdonképpen örülök, hiszem szinte végállomástól-végállomásig utazom, és emiatt a menetidő jelentősen lerövidül. De akik esetleg próbálják komolyan venni a menetrendet, azok óriásit csalódnak, mert a busz sehol. Már régen elment. 

A fékezőket pedig.. nos őket alaposan felpofoznám, miután felkászálódtam a padlózatról a többi szerencsétlen kisnyugdíjassal egyetemben.Vagy a karom szakad ki, vagy belepréselődöm az ülésbe ha kifogok egy-egy ilyen tesztbajnokot. 

Az őrült kategória pedig ennek az elegye. Gyorsan megy, gyorsan lassul, hirtelen fékez, és hallani lehet a mikrofonban a kárörvendő vihogást is, ha nagyon figyelsz. 

No nem baj. Bírom a repülést, és imádnám a feltűnést a munkahelyemen, ha egyszer nem gyalog érkeznék, hanem vadászgépes, anyahajós módon landolnék a bejárat mellett. 

Mekkora állat lenne.. aztaaa... :)