Végre ez a nap is eljött! Előtte két nappal már mindent elpakoltam amit csak úgy gondoltam, hogy útban lehet vagy hogy idegen férfiszemeknek nem kell látniuk, mint pl. a fregolin lógó melltartót, harisnyát, és egyéb ciikis dolgokat. Végül úgy elpakoltam mindent ( értsd: betömködtem a ruhákat a szekrénybe), hogy alig találtam valami felvehető darabot.  Többször jártam már úgy is, hogy a reggeli félhomályban a fekete melltartót húztam fel bugyi helyett, mert annyi fekete fehérneműm van, hogy csuda, és amikor egy kupacba hányok össze egy rakás fekete, ám más más funkciót betöltő ruhadarabot, akkor vannak ilyen balesetek.Itt jegyezném meg, hogy nem is szabad egyszerre minden ruhadarabodnak feketének lennie, ami közvetlenül a bőrödhöz ér. Ez ilyen.. ezoterikus dolog. Nálam ez nehezen kivitelezhető a fent említett okok miatt, de azért ha tudok, figyelek erre is. Arra még nem jöttem rá, mit okozhat ha pont így sikeredik a reggeli toalett. Nem vettem észre eddig sok változást, ha totál feketébe borultam. Nem lettek sötétebbek a gondolataim vagy komorabb a hangulatom. Talán egyszer-kétszer rám jött egy röpke három órás csuklás, de ezt nem rónám fel egyetlen fekete bokazokninak sem. De mindegy is. Ne járjunk talpig feketében, mert ne és kész!

Nade.. megjöttek a fiúk! Mármint a három fős ablakbrigád. Igaz, hogy két és fél órás késéssel, na de ki számolja?! Már pont a kezembe vettem a telefont, hogy valami nagyon goromba, nem úriasszonyhoz méltó szemrehányást intézzek az illetékesek felé, amikor megcsörrent, és a fiúk bejelentkeztek, hogyaszonygya: itt vónánk az ablak ügyébe, csak nem tudunk bemenni. Megoldásként halkan a telefonba rebegtem a titkos jelszót a kaputelefonhoz. Hallottam is ahogy bejönnek, aztán cirka fél óráig nem történt semmi. Mármint.. nem értek fel a negyedikre, ami persze az ötödik, a magasföldszint miatt. Csak reménykedni tudtam, hogy ők ezt az egy emelet pluszt nem veszik észre. Minden eshetőségre készen, oxigénpalackokkal és a nagyszobában felállított oxigénsátorral vártam őket, ahogy ez nálunk nagyobb egyházi és családi ünnepeken már megszokott, a vendégek miatt.

Szerencsére olyan sokáig tartott, hogy kifújják magukat, hogy elfelejtettek anyázni amiért pont az ő cégüket sikerült megbíznom ezzel az ablakcserével, de azt megjegyezték kissé morózusan, hogy inkább mindhárman prizniccel a széles felsőtestükön feküdnének otthon, negyven fokos lázzal, mint hogy ide feljöjjenek egyszer is. Ráadásul nekik ma kb. tizenkétszer kell majd ezt az öt emeletet megjárniuk, hol ablakkal le, hol ablakkal fel, a rengeteg szerszámról, három létráról már nem is beszélve. 

Namondommagamban... ezek itt hárman gyenge kezdésből máris erősen visszaestek, ami kis munkakedvük lehetett így pénteken, az el is illant valamelyik lépcsőfordulóban. Hogy lesz nekem ablak redőnnyel, délután ötre?!

Az első ablakot meglepően gyorsan kitépték a helyéről. De szó szerint ám! Egyedül a nagyszobaival voltak gondok. A legfőbb gondot azt hiszem én jelentettem az örökös sápítozásommal, hogy: jajj drágáim azt az ablakot óvatosan, el van törve benne az üveg... jajj.. ahhoz én inkább nem nyúlnék, mert szét fog esni.. atyaég a szemüket is vegyék le róla, mert már attól kiesik az emeletről ha ránéz valaki.. ésatöbbi.. ésatöbbi.  A nagy jajveszékelés közepette azért mégiscsak készítettem fotót az egyik srácról, ahogy áll az ablakban, és  Dugovics Tituszként taszajtja le a törmelékeket a vár.. azaz a szerény hajlékom jelenlegi legfelső fokáról. Természetesen nem a széles felsőteste miatt, hanem a munkálatokat dokumentálandó készült a kép.  A fotókat gyorsan szét is küldtem pár szingli vagy még a  fészbuk szerint is "fura" kapcsolatban lévő  barátnőimnek, hadd irigykedjenek egy kicsit. Hehe.. 

A lényeg, hogy az ablakom délutánra elkészült. Gyönyörű, működik. Nem is bírok betelni vele. Félórákat töltök azzal, hogy csak ülök és bámulom. De szó szerint ám! Max. a karácsonyfákkal szoktam ilyen bensőséges kapcsolatot kialakítani, de velük ugye.. sok mindent nem lehet játszani, nem úgy, mint a csoda ablakommal, aminek redőnye, de még lehúzós szúnyoghálója is van. Najó.. befejeztem. Legközelebb akkor fogok lelkesedni, ha lesz legalább egy, azaz egy darab működő konvektor a lakásban. :)

Uff