Bocs má', hogy nem írtam, de el voltam foglalva azzal, hogy jól érezzem magam. :)

Az ide út..

Nem.. a kölcsi böröndöm nem veszett el. Én viszont majdnem! Vagyis nem is én, hanem a terminál, ahonnan indulni kellett volna. Nekem "A"-t írt a Transzevesztita (tisztességes nevükön Transavia, de ki tudja ezt megjegyezni??) légitársaság, erre.. nézzük az induló gépeket, de vagy nem Rotterdamba mentek, vagy nem ebben az időben, vagy nem ez a légitársaság. Kicsit kezdtem kétségbe esni, és újra megnéztem, hogy nem Debrecenből indul-e  a gépem, mert akkor marhára rossz helyen vagyok. De nem. A város egyezett, a repülőtér egyezett, én egyeztem, csak a terminál nem. Akkor vettem a bátorságot és megkérdeztem, egy egyenruhás hölgyet, hogy mondja már meg, de magyarul ám, hogy jó helyen vagyok egyáltalán? Közölte, hogy perszehogy nem, mivel a transzvesztitások a "B" terminálról indulnak. Mázli, hogy jó korán kint voltunk a reptéren, volt idő megkresni a "B" terminált. És lőn! És ott a gépem! És már lehet becsekkolni. Szuper! Kedves, kissé melegnek látszó fiatalember közölte, hogy  tényleg a legjobb helyen vagyok, nem kell becsekkolnom sehova, viszont a gépem 50 percet késik. Nem mertem megkérdezni, hogy mi a baja a kedves gépnek? Dugóba került? Sorompót kapott, vagy lemeszélték a rendőrök mert kopott valamelyik hajtómű? Baj van a pilótával?  De mindegy is. A lényeg, hogy végre felkeveredek a gépre. Átestem a biztonsági vizsgálaton. Az előttem lévő kínai úriembert félreállították, illetve beállították egy nagy kapuba feltartott kézzel, és jól megfigyelték. Így utólag valóban esélyes, hogy az olasz maffia, a cosa nostra, vagy a jakuza embere volt. Gyanusan ostoba arcot vágott, miközben tornagyakorlatokat végeztetett vele az a jóképű és kellőképpen magas biztonsági ember. Velem bezzeg semmi bajuk nem volt! Mehettem Isten hírével. Éppen csak belekukkantottak a börőndömbe. Próbáltam veszélyesen nézni, mint  Mata Hari békeidőben, de semmi foganatja nem volt. 

Felszálltam.Na jó.. nem repültem, hanem felmentem a lépcsőn.  A szárny felett ültem. De persze bent a gépben, nem csak úgy levitálva a szárny felett.  Jött is a kedvesen szőke holland sztyuvi, és elkezdett mutogatni és magyarázni. Szerintem azt mondhatta, hogyan kéne zuhanás közben kinyitni a mellettem lévő vészkijáratot. Bólogattam lelkesen, hogy bízza csak ide, minden oké lesz! Magamban pedig gondoltam, hogy: édesanya.. ha nekem kell megmentenem ezt az ötszázhuszonhat embert, és még azt is elintézni, hogy ne zuhanjunk rá, és szóródjunk szét fél europán, akkor bizony itt pusztulunk, arra már most mérget lehet inni. Vagy bármit, ami a minibárban található.

Végre elkezdtünk gurulni. És csak gurultunk.. kanyar jobbra, kanyar balra... és még mindig a földön vagyunk, semmi gázfröccs..Kezdtem gyanakodni:

• új a pilóta és nem találja a kifutóját
• megfogjuk valamelyik autópályát, és gurulva megyünk Rotterdamig
• visszafordították a gépet, mert a biztonsági embernek (jóképű,magas) eszébe jutott, hogy mégis meg kell vizsgálnia közelebbről

De egyik sem történt, ezért  kis nekifutás után nagyon gyorsan felemelkedtünk. Ügyesek ezek a pilóták. Imádom őket! 

A gépen egy másik stuardess is tartott pantomim előadást. Ö arról, mi a teendő légszomj és óceánba esés esetén. Nem is tudtam, hogy ekkora kitérővel megyünk Hollnadiába.. Semmi gond!  Csomagoltam fürdőruhát, és 17 fokig bírom a hideg vizet is. Ráadásul a narancsszínű mentőmellény pont megy az új fülcsimhez. Mindezek izgalmak után már csak annyi volt a dolgom, hogy bámuljam a felhőket, nézzem, hogy megvan-e még a rám bízott jobb oldali szárny, és hogy milyen szépen süt a nap. Aztáán.. az uccsó fél órában belementünk egy előbb szürke, aztán fekete felhőbe. Villámlott. A gép liftezett, a lámpa lekapcs. a kis jelzőlámpa felkapcs. hogy mindenki kösse be magát. Ezt az elég jóképű férfi utaskísérő le is csekkolta mindenkinél. Esett az eső. A jobb szárny (amit én őriztem!) majdnem leszakadt. Talán én voltam az egyetlen a gépen, aki kicsit is örült neki, mert végre volt valami kis izgalom. Egyébként pedig biztos voltam abban, hogy semmi bajom nem történhet sem nekem, sem senkinek. Lebeszéltem a főrendezővel, szóval... 

Jött még egy nagy bakkanás, kicsit odaverődőtt a kipufogó és a hátsó spojler, aztán szépen meg is álltunk. Láthatóan csak én voltam csalódott, amiért véget értek az izgalmak. Méltóságteljesen levonultam a jeges, 15 fokos és 100km/órás szélben, zuhogó esőben a reptéri buszhoz, ami a kijárathoz vitt. A Holland királyi pár rövid levélben eszkuzálta magát mert nem ért rá kijönni elém a reptérre. De nem kell megijedni,  nem maradtam ott felmosni az esővizet, mert egy másik jóképű, magas "idegen" várt a reptéren. :)

Naszóval.. izgi volt. Élveztem. Talán be is iratkozom valami OKJ-s pilóta tanfolyamra. :)