Az imént láttam egy fotót a Facebookon. Egy nő fogai között: egy szép nagy, és színes 8 szögletű dobókocka volt. Pont olyan, amilyen kockáim nekem is vannak még megboldogult "szerepjátékos" koromból. :) 

Az alcím pedig azért "vagy valami olyasmi", mert kicsit lazán kezeltem mindig is a M.A.G.U.S. szabályrendszerét. Nagyon nagyon lazán. Szerencsére olyan emberekkel játszottam együtt, akik ezt viszonylag jól tolerálták. Nehéz erről írni olyanoknak, akik nem ismerik a szerepjáték lényegét, nem játszottak soha, és nincs egy: teljes dobókocka készlettel, karakterlapokkal rohangáló családtagjuk sem. Valamint nem játszottak egész éjjel a Normafánál plédekbe burkolózva, átfagyva, a többi fanatikussal. 

Az ugye világos, hogy ezt emberek játszák, és hogy ez sima társasjáték játék, és nem kell hozzá nővérke ruhába, titkárnő ruhába, vagy pom-pom lány ruhába bújni. Illetve lehet, de a többiek tutira halálra röhögik magukat, és soron kívül elintézik, hogy látványos körülmények között elhalálozz. Természetesen szigorúan a szabályoknak megfelelően. :) 

Persze én sem azonnal "asztali", vagyis real time-ban kezdtem a játékot. Bátorságom sem lett volna hozzá, ezért az első rpg-s ( szerepjátékos honlap, egy fórum oldal fanatikusoknak :) ) megmozdulásom online történt. Egy barátom mutatta meg az oldalt és vezetett be a A bál c. online mese világába, amiben ő is "szerepelt". Hiába tudtam magamról, hogy egészen jól fogalmazok, és hogy remek fantáziával áldott meg a főrendező úr, itt bizony éles eszű és szemű ítészek olvassák a megmozdulásaimat. Elképesztő, és általam sem várt módon toppon kellett lenni. Ha itt hülyeséget, logikátlan, légből kapott, vagy alaposan alá nem támasztott dolgot írtam, akkor bizony számon kértek, felelősségre vontak, és magyarázatot kellett adnom a bejegyzésemre. Remegő kézzel és remegő gyomorral ütöttem le az entert az első hozzászólásom, és a bálterembe lépésem alkalmával.

Perziszként, néma szolgálólányként debütáltam A bál-ban. Persze nem egyszerű szolgálólány volt, hiszen telepatikus úton kommunikált, ha akart.Véletlenül beleszeretett egy pöttyös testű goblinba.De mindig is mondom: pöttyös a pöttyössel, csíkos a csíkossal! Mivel a goblin pöttyös volt, Perzisz pedig csíkos, bimbózó szerelmük csak bonyodalmakat okozott a kastély népének. Később aztán megjelent az egész Perzisz pereputty a  kastélyban. Vérfertőző hug, bátyj. De a baj nem jár egyedül: magukkal hoztak egy testrabló fajt is.. Persze ők  sem várost nézni jöttek.  El akarták rabolni a kastély urának gyönyörű lányát, valamint egy varázslatos gyűrűt, ami a fajukat segítette volna vissza az óhazába. Vagyis az óbolygóra. Ami azt illeti, el is rabolták. A lányt is, a gyűrűt is. 

 Láthatjátok, nem egyszerű az élet fantáziaországban. Főleg, ha telis tele van fantáziadús, "vérpisti" szerepjátékosokkal a bálterem. :) 

Voltam utána bába, orgyilkos törpe, tolvaj utcagyerek és késdobáló lány, de a kedvenc karakterem mindig is Perzisz marad. Időközben  "férjhez" mentem Sogrun tűzistenkéhez, akivel viharos és vicces napokat "éltünk" és írtunk meg a fórum lapjain. Remélhetőleg nem csak a saját, de  mindenki más derültségére is. :) 

Rá kellett jönnöm: lubickolok ebben a világban. Nem csak szeretek, hanem tudok is "írni". Persze van ebben jó nagy adag nagyképűség is, nadehátkéremszépen.. oroszlán lennék, vagy mi a csuda?! Még szép, hogy én legyek a leghangosabban üvöltő vadállat az egész díszes kompániában. A Kalandmestereknek és a játékostársaknak köszönhetően mindig elég teret kaptam, hogy a játékos énem kibontakozhasson. Örök hála érte! :) 

A kockáim most egy kis dobozban várják, hogy.. 

... hogy szerencsét hozhassanak nekem. Megint. :)