No nem az enyém, mert nekem nincs olyanom. De volt. Az átkosban. Fiatal koromban.. lánykoromban, kis tündibündi koromban. Najó.. sosem voltam tündibündi, és lássuk be: már esélyem sincs, hogy azzá legyek. De farsangom azért még volt.  

Az első farsangos élményem átalános isi, alsó tagozatára datálódik. Piroska és a farkas voltam. Mielőtt találgatásokra adnék okot leszögezem, hogy ÉN voltam  Piroska, és a házi kis kedvencünk, nevezetesen: Csabai Csillag Dan volt a farkas. A kis kedvenc már akkor is nyomhatott vagy harminc kilót. Nehezebb volt, mint én.. ( Na ez pubertással el is múlt). Fekete német juhász kutya volt, a nyakán egy fehér pöttyel. A megtestesült gyönyörűség.. Az egyetlen kutya az életemben akit igazán szerettem. Így vagyok a macskákkal is. Abból is csak egy szerelem jutott. Egy fekete-fehér-szürkés színű, törött farkú kóbor cica, aki bekóborolt az udvarunkra, és úgy döntött, egy ideig én/mi leszünk a gazdái. 

De visszatérve a farsangra és a szenzációs debütálásomra az előkelő társaságban.. Arra emlékszem, hogy valami piros kalapocska volt rajtam, gondolom fehér blúz, meg valami szoknya, a kezemben kis fonott kosár. És persze az ember legjobb barátja, Piroska legnagyobb, nagyikat felfaló ellensége, a farkas. Pórázon. Ilyesmit is csak akkoriban lehetett megtenni egy iskolában, hogy élő állattal vonulunk végig a farsangon. Manapság már az ajtóban lelőttek volna engem és a kutyámat is. Ha pedig  az iskola igazgatónak a döbbenettől nem jut eszébe előrántani a kézifegyverét, azonnal kihívja a TEK-eseket, hogy intézzenek el, kutyástól, piros kalapostúl, de főleg kiskosarastúl, mert ki tudja mi van abban a kosárban..  Szerencsére akkoriban semmi ilyesmi nem történt. Körbementem a kutyámmal. Vagyis.. Dan körbe ment velem, mert szerintem inkább ő vezetett engem, mint én őt. Az, hogy ő önálló döntésekre kész állat, és okosabb, mint a bátyám meg én összevéve, akkor is kiderült, amikor egyik télen megpróbáltunk belőle szánhúzó kutyát csinálni. A kis huncut persze megvárta amíg odakötjük a szánkó elé, felülünk mind a ketten, aztán hussss.... három méter után jól felborított bennünket, és vidáman szaladt hempergőzni. 

Még mindig alsó tagozatban történt, hogy pattogatott kukoricának öltöztem. Ez a nagynéném ötlete volt. Nem hiszem, hogy látens boszorka volt ( pedig de), és esetleg a Jancsi és Juliska modern változataként tűzön akart volna megsütni, hogy hátha szétpattanok, mint a kukorica és gyönyörű, fehér nasivá válok. Viszont elgondolkodtató, mert mintha a Piroskás téma is az ő ötlete lett volna.. Mesés gyerekkorom volt. Csoda hogy túléltem a farsangokat. Grimm és Andersen írhatott volna  kevésbé horrorisztikus meséket is. :) 

Pattogatott kukoricának lenni amúgy nagyon vidám dolog. Már az előkészület is. Volt egy rakás pattogatott kukorica, amit egy fekete perelinre fel kellett varrni, valamint kukorica fűzéreket csinálni, amelyek lelógtak a perelinről. Kezemben a szokásos, előző meséből megmarad kosár, kukoricával megtömve. Ezzel sem nyertem díjat, viszont a buli végére minden osztálytársam jóllakott pattogatott kukoricával. Ezt a jelmezt egyébként elsütöttem egy felnőtt buliban is. Lakásszentelő volt egy baráti házaspárnál, és előszedtem ezt a régi ötletet. És a történelem megismételte önmagát. Viharos siker, ám a végére a gazok lezabálták rólam a jelmezemet. A részletekről inkább hallgatnék, mivel ez már jócskán ivarérett koromban történt. :)

Felső tagozatban persze megváltozott minden. A farsang a szomszédos szakmunkásképzős fiúk sulijában került megrendezésre. Fiúk! Nagyok! Egy-két kivétellel mindegyiket gyönyörűnek láttuk. Főleg ha még hozzánk is szóltak. Hozzánk.. kis pisis hetedikesekhez. Az biztos, hogy osztályfőnökünk ötlete volt, hogy csoportosan öltözzünk be. Volt egy földgömb, mint a világbéke menifesztációja. Persze ez is jelmez volt. Kiss Pisti apukája menifesztálta az ő kisfiát földgömbbé. Mi lányok pedig különböző embertípusokat jelenítettünk meg. Na és mi lettem én? Na mi? Na mi? Elmondom mi NEM lettem. Nem lettem vidám, amerikai diáklány, csillogó testű afrikai szépség, törékeny japán gésa, magyaros ruhába bújt menyecske. Nem. Semmi normális. Én eszkimó lettem. Eszkimó! Az hagyján, hogy egyébként is híján voltam mindenféle nőies bájnak abban az időben. Hagyján, hogy a még farsangkor sem festették ki a szememet, mázolták át a szemöldökömet vagy rúzsozták ki végre a számat. Hagyján. DE! Én voltam az egyetlen az egész fűtött teremben, aki bundában, prémes sapkában, csizmában izzadta át az egész másfél órát, amíg sorra kerültünk, majd körbe forogtuk a földgömböt. Csoda, hogy nem kaptam hőgutát. De legalább nyertünk. :) Ha jól emlékszem, egy dobostorta volt az első díj. Nagyon megérte. Ami kalóriát szerencsésen kiizzadtam, azt gyorsan pótoltam is. :)  

De utána ott volt a buli, a tánc, a tombola. Sajnos nagymamám nem engedte felvenni a kedvenc miniszoknyámat erre az alkalomra.. sem. Megfenyegetett, hogy olyan kétoldali szobafogságot kapok ha mégis felveszem, hogy a fal adja a másikat. Így aztán a kedvenc miniszoknyám szinte soha nem tette ki a lábát a lakásból. Mert vagy hideg volt hozzá vagy meleg. Vagy a rendezvényre nem illett vagy már kinőttem teljesen. 

Hát ezek voltak az én farsangjaim. Mind mind gyönyörű emlék. Még az eszkimós is. Szerencsére nem készült rólam fotó akkoriban. Vagy nem is szerencsére..  Egy szelfit megért volna, az biztos. :) 

Na.. uff!