.. de mindig megoldódnak a dolgok. Ez nem feltétlenül problémát jelent. Gyakran csak egy élethelyzetet. Persze tegyem hozzá,  nem maguktól oldódnak meg, hanem.. valaki mástól. Most pont azon rugózok, hogy miért nem tőlem, általam, miattam, velem együtt, esetleg egyetértésben velem oldódik meg. Nem kimondottan hiúsági kérdés ez. ( már megint az a fránya ego ) A komfortérzetemet érinti. Nemszeretem érzés. Nem szeretem a nemszeretem érzést. Túl gyakori mostanában. 

Elmondom mi van:

Vannak barátságok, ismeretségek. Furcsán laza, és még furcsábban szoros kapcsolatok. Ezek működnek.. úgy ahogy. Néha döcögősen, néha fénysebességgel, de mindig két ember kell hozzá. Minimum. :) Majd egyszer csak az az érzésed támad, hogy valami nem stimmel. Önvizsgálat: mondtam valamit? Tettem valamit? Mi és miért változik? Nem akarom hogy változzon! Dermedjünk bele a jóba! És ebben a pillanatban már el is romlott minden. Te legalábbis úgy érzed, hogy: nna.. most dőlt össze a világ! Valamiben megint elbuktam. Ótvar egy érzés.. A következő fázis hogy jeleket keresel. Nem kéne! Mert mindig találsz. Ha van, ha nincs. Csinálsz. Odaképzelsz, belemagyarázol. Rádöbbensz hogy annyira nő vagy.. olyan végtelenül átlagos, hogy az már neked is fáj.  

Ami viszont mindig meglep hogy a férfiak mennyire konfliktuskerülők. Még nálam is jobban, pedig engem elég nehéz űberelni. :) Kivárnak. Megvárják amíg buta módon hp-t csinálsz magadból. Rosszabb esetben hhp-t. Pedig igyekszel okos felnőttnek, komolynak és érett embernek tűnni.  A lelked mélyén tudod is hogy az vagy. És azt is tudod hogy a pasik ezt teljesen másképp látják. Az részletkérdés hogy legszívesebben picit felemelnéd a hangod, felakasztanád egy fogasra, hogy ne tudjon elmenekülni és kérdésekkel bombáznád, amire rögtön válaszolnia kell. Semmi kec-mec, semmi cicó. Semmi  "jólvananyukámnyugodjmeg"! Semmi ártatlan nézés, ami ha azt hiszi nem figyelsz oda, átcsap fájdalmas plafonnézegetésbe, "atyaúristenmitvétettemmármegint"?  És a végső legrosszabb ami történhet ha helyesel. :) 

Okos felnőtt leszek. Már már.. férfias. Semmi hiszti. Semmi.. mostutálszengem? Vagy.. tudomhogyelegedvanbelőlemcsaknemmondodmeg! Várok. Múlik ha múlnia kell. ( és már tudod is hogy múlik ) El kell engedni.. a helyzetet, az embert, a barátságot, a jó viszonyt. Ha barátság, úgysem múlik el. Ha pedig nem az, nem kár érte. Emberek jönnek-mennek az életünkben. Mi is jövünk-megyünk másokéban. Néha összetörnek dolgok, és nem mindent lehet megragasztani. Azt kell felismerni hogy mit érdemes megmenteni, és mi az amiért nem kár. Könnyű ezt mondani, tudom én. Magamat is éppen győzködöm.

Félek, kicsit olyan vagyok, mint Micimackó: kicsit többnek láttam azt a keveset. Sovány vigasz hogy sokan mások is így gondolják néha, nem csak én. 

A kevésből csak nagyon ritkán lesz sok. Fogadjuk el! 

uff