.. nem tudom milyen lesz. Milyenné neveljük. De amit minap is láttam, tapasztaltam, nem afelé mutat, hogy jó irányban haladnak a dolgok. 

Nem akarok ám szapulni senkit és az általánosítás nekem is a halálom, deee.. biztosan sokan egyetértetek abban, hogy egyre több nemszeretem dologgal találkozunk a mindennapokban. Hallunk, olvasunk, tapasztalunk érthetetlen dolgokat gyereknevelés kapcsán.

Ami nálam kiverte most a biztosítékot, az egy buszozás alkalmával történt. Pont a kedvenc barátnőm, és még kedvencebb Annámmal való randihoz igyekeztem, amikor felszállt mellém egy anyuka babakocsistól, kisgyerekestől. A pöttömke kb. 8-9 hónapos forma manó lehetett. Átlagos nyafogós, fészkelődős típus. Most is nyafogott, forgolódott a babakocsiban. Nem is csodálom, mert arccal a busz oldalának tolva kevés szép dolgot láthatott a világból, pedig még a nap is sütött, és a fák is zöldelnek, szóval dögivel van miben gyönyörködni. Már nem emlékszem mit írt Mr. Spock ezekről a dolgokról, de szerintem azt amit minden épeszű felnőtt is írna, ha jól megfizetnék érte: adjunk ingert a gyereknek. Nem is kell neki nagyon adni. Ott van az orra előtt. Kivéve persze főhősünket, mert neki csak a busz szürke belső oldala volt ott. Nem is volt türelme ezt bámulni kb. 2 másodpercen túl. Anyuka fiatal és gyors felfogó képességű lévén rögtön kapcsolt és már gügyögte is, hogy üngyürübüngyürü, máris adok neked valamit, csak maradj csöndben, légy türelmes, anya már intézkedik. Valahogy az volt az érzésem, a megnyugtatónak szánt szavak inkább nekünk utastársaknak, mint a kisdednek szóltak.Ezzel a kis srác is tisztában lehetett, mert folytatta tovább a hisztit. 

Anyuka gyorsan kapcsolt. Kotorászott kicsit  a táskájában és elővett egy... egy... na mit? Nem.. nem rongyos pelenkát. Nem, nem agyon rágott Teddy macit. Nem, nem műanyag törhetetlen-rághatatlan, felismerhetetlen kis színes játékot. Semmit amivel egy normális 9 hónapos órákig el lenne szép csöndben. Viszont elővett egy tabletet, bőrtokban. Villámgyorsan bekapcsolta és beállított valami rajzfilmféleséget majd a  gyerek kezébe nyomta. Látszott hogy ez náluk bevett metódus. Ezt abból is levettem, hogy figyelmeztette egyszülöttjét; ezúttal lassabban lapozzon (?) különben megint gyorsan véget ér a mese. Nem gondolnám hogy a gyerek hibája hogy ebből nem sokat fogott fel. Kezébe vette a kütyüt, és kb. 5 másodperc alatt készre tapogatta. Jött is a morgolódás mögüle, hogy: hátnemmegmondtam hogy ne ne lapozz gyorsan, mert vége lesz?                        

De. Megmondtad. 

Körbenéztem az utastársakon. Valahogy mindenkin ugyanazt a kissé csodálkozó döbbenetet láttam, amit magam is éreztem. Ez tényleg megtörténik? Tényleg nem maradhat egy pár hónapos baba folyamatos audiovizuális inger nélkül? De hát könyörgöm! Az egész élet egy egy audiovizuális élmény. Csak ki kell nézni az ablakon. Csak anya ölébe kell ülni.Csak kapni kell a kezünkbe egy csörgős papírzacskót, amit jó esetben meg is ehetünk, nem lesz bajunk tőle.

Ez mind játék és élmény. De egy elektromos csodakütyü, ami villog és vibrál.. az szerény véleményem szerint nem gyerekjáték.

 Nem is akarom ezt tovább elemezgetni. Ez csak egy (és lehet hogy csak számomra döbbenetes) fura élmény volt. Remélem egyedi és ritkán ismétlődő is marad.

Uff