Mindegy..

Ezzel a szóval ki lehet kergetni a világból. Kivéve persze ha én írom valakinek, valamiért, valahová. És azért is utálom, mert én is azért használom amiért ez a szó egyáltalán létrejött. Odavágni, jelezni, hogy mennyire nem érdekel, mennyire próbálom figyelmen kívül hagyni az illetőt. Azt amit mond. Valami nem szeretem dolgot. Pedig csak simán bele menekülök ebbe a szóba. Két szótagba sűrített közöny. Azt, hogy mennyi elfojtott indulat, esetleg harag van mögötte, ezt mindenki tudja a saját példáján. 

Mindegy.. 

Hát semmi sem mindegy! Nem mindegy, hogy süt a nap, vagy esik az eső. Nem mindegy hogy lemondunk-e valakiről ezzel a szóval, vagy csak úgy teszünk, mintha ezt szeretnénk tenni, de nem megy. Lemondani valamiről amit nem lehet birtokolni. Magunkat nyugtatjuk meg egy minden mindeggyel.

Mindegy..

Ó de szeretjük ezzel lezárni a beszélgetést... Mint végső érv. Mintha ez érv lenne. Még csak nem is belenyugvás, mert minden érintett tudja, hogy ez után a szó után egy egész könyvet lehetne teleírni azzal, hogy mit nem gondolunk mindegyként. 

Mindegy..

Bántás. Bántalak, mert bántottál. Mert tehetetlennek érzem magam. Ebben a percben nem  érdekel ha nem is tudsz róla, ha nem is annak szántad, én azért.. leírom: mindegy! Kezeld ezt a szót ahogy akarod! Gonosz vagyok. De hát nem mindegy ez is? 

Mindegy..

Persze lehiggadva hamar megbánjuk, hogy már megint nem sikerült felnőttként viselkedni. Húúú.. mennyi mindegyet szerettem volna már visszaszívni..  

Na de.. mindegy. Ha már lapot ért, akkor nincs mit tenni. Vagy van? 

uff