Én csak egy csöndes, békés gyermeknapot terveztem. Olyan csöndeset, hogy lehetőleg a légy zümmögését se lehessen meghallani. De persze már megint minden másképp volt, mint terveztem. A tavalyi gyermeknap egy részét is Annáékkal töltöttem, és úgy gondoltam, idén is így lesz. Ha gyerekkel vagy, akkor nem olyan feltűnő, hogy ácsingózol a lufik után (sőt, alkalmas pillanatban kitépheted a gyerek kezéből, és feltűnés nélkül játszhatsz is vele), nem beszélve a körhintáról és az ugrálóvárról.

Nem is gondolná senki, hogy miközben szolid mosollyal bámulászod  a kiskölyköket, legszívesebben lekergetnéd őket a kiszemelt fekete műanyaglovacskáról, vagy kárörvendő nevetéssel dobálnál le minden 5 évesnél nagyobb gyereket az ugrálóvár tetejéről, mert az a hely neked jár! 

Naszóval.. 

Totál ártatlanul és nulla hátsószándék nélkül megkérdeztem Anita barátnőmet, hogy mit és hol csinálnak gyermeknapon. Kiderült, hogy a reptéren lesz  gyermeknapi balhé, oda tervezte, hogy mennek. Na gyorsan lájkoltam is az ötletet és benyújtottam csatlakozási kérelmemet, ami pozitív elbírálásban részesült, így meg  volt oldva a vasárnapi programom. Bíztam benne, hogy Anna idén is kap egy bazi nagy lufit, amivel majd én is játszhatok, nem úgy mint tavaly, mert akkor alig hagyta hogy dobáljam! Azt is megbeszéltük, hogy felszednek a kórháznál, nehogy eltévedjek, esetleg elraboljanak ezen az 500 méteres távon, ami a lakás és a reptér között van. Fő a biztonság, ugye. Anitának egyébként is az a fixa ideája, hogy amikor kiteszem tőlük a lábamat, ezer veszély leselkedik rám a hazavezető úton, ami lássuk be, légvonalban uszkve 2km lehet.

Mivel valóban csak látens Mary Poppins vagyok, akinek az esernyője nem hogy repülni nem képes, de még az eső ellen is csak viszonylagos védelmet nyújt, így kénytelen vagyok busszal megtenni ezt a hosszú utat. Gondolom a csatlakozás miatt aggódik, mivel át kell szállnom a belvárosban. Simán kinézi belőlem, hogy a budapesti gyorsra szállok át, a 12-es busz helyett. Ebben van is valami, mert húz a szívem a főváros felé, de akkor sem vonattal mennék, hanem a kedvenc Oszkárommal, aki (félreértések elkerülése végett) nem egy pasi. Hanem sok. És van közöttük pár nő is.  Naszóval a lényeg, hogy Anita minden egyes alkalomkor a megígérteti velem, hogy ahogy hazaértem azt jelezzem.  Még a zsebkendőmre is csomót kell kössek, csak hogy lássa, nem fogom elfelejteni anyai intelmeit. Persze egész uton azon parázok, nehogy kifussak az időből, mert Anitát nem lehet becsapni, kétségbe ejteni pedig pláne nem akarom azzal, hogy elkolbászolok valahol a két buszmegálló között és nem vagyok otthon szint időn belül. Amúgy totál megható az aggódása. Mindig el is pityeredek a törődésének  megnyilvánulásain, de előbb vágatnám ki a nyelvemet, minthogy ezt megmondjam neki. Inkább zsémbelek én is, hogy ne féltsen már annyira, lássuk be, viszonylag kevés kárt tudna bennem tenni egy szatír, és legjobb tudomásom szerint a szervkereskedők sem busszal közlekednek.  

Visszatérve a gyereknapra..

Írja Anita a fészen korán reggel, hogy egy kis változás van a programban, mert még találkozunk egy másik anyukával és a két lányával.  Úristen! Még több óvodás?? Még élénken emlékszem a mikulás vonatos esetre, amikor a hárman akkora balhét rendeztek, ami falunapokon is ritkán esik meg. Igaz, hogy bicska nem került elő, és vér sem folyt, de a hanghatások megegyeztek egy Omega koncert zajával. Próbáltam is kihátrálni a babazsúrból, hogy én akkor inkább nem zavargászok, csak balhézza... azaz játszanak csak a kisgyermekek együtt majd halomra, lesz annyi anyuka, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, nem kellek oda én is. De az én kedves barátnőmet nem érdekelte, hogy miféle rettegés ülte meg a lelkem, mert két mondatban jól helyretett, hogy márpedig ő úgy tervezte, hogy én is megyek, és legyek szíves és viselkedjek úgy, mint egy felnőtt! Ez utóbbit csak én gondoltam hozzá, ő nem írta. Annál finomabb lélek :)

Mivel mindennek ellent tudok állni, csak a könyörgésnek nem, ezért persze igent rebegtem és baromi gyorsan elkezdtem készülődni. Találkoztunk. A másik anyukával is. Örömmel láttam, hogy teljesen konszolidált minden gyerek. Meg is nyugodtam, hogy nem lesz itten semmi baj. Ahogy nem is volt. Volt ugrálóvár, meg dühöngő, éssssss... volt dodzsem! Anna mindent ki akart próbálni, még a dodzsemet is. Persze az ilyen veszélyes feladatokra itt van a jó öreg Biri.. azaz Bea néne, akit rá lehet venni ( fizettem is volna, csak mehessek) hogy ütközőset játsszon a többi felnőttel, akik alibiből maguk mellé ültették a gyerekeiket.

Egyébként nagyon izgultam, mert nem is tudom mikor ültem utoljára ilyen járgányban. Az első probléma akkor adódott, amikor fellépéskor (mármint a pálya szélére való lépéskor, ugyanis idén nem adtam koncertet) nem bírtam fellépni, viszont ráléptem a szoknyámra, miközben az achilles inam is rakoncátlankodott, szóval.. summa summárum, négykézláb érkeztem meg helyszínre.  Remélem ezt a mutatványt nem látta meg senki. :)

A száguldás egyébként nagyon bejött Annának is, nekem is. Mondjuk.. ha kicsivel korábban rájövök arra, hogyha leveszem a lábam a gázpedálról akkor csökken a sebességünk.. talán nem megyünk neki mindenkinek, na de.. ez most így esett. :) 

Nem tudtam, hogy a nap fénypontja (szó szerint) csak ezután jön. Még  hátra volt arcfestés. Oké.. menjünk kozmetikushoz, bánom is én!  Rám fér hogy helyrepofozzanak, ugyanis a  sminkem kissé elkenődött a nagy száguldozásban. Szerencsére még időben rájöttem, hogy ha csak nem szívárványlány, cicalány, medvelány, Violetta, vagy Hello Kitty akarok lenni, akkor ezt az etapot kihagyom, illetve hagyom végre érvényesülni Annát, aki nagyon is tudta mit akar. Csillámpónit! Rögtön elfogott a sárga irigység, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe előbb!?!? Pont nekem is nagyon jól állt volna egy olyan. Bár én nem a karomra rakattam volna, hanem esetleg a dekoltázsomra, vagy a bokámra.. Csudálatos lett volna szerintem. Minden jelenlévő, túlvezérelt anyukát megevett volna a fene, ahogy kiragyogok a tömegből. De szó szerint ám! Anna ragyogását viszont nem lett volna szívem halványítani, ezért idén lemondtam a csillámpóni projektről. :(

De majd jövőre! Jövőre lesz lufim, vattacukrom, ÉS csillámpónim! A dodzsemezést kihagyom, mert idén láttam  vízes medencés, tekerős-fröcskölős játékot. Vagy repülhetnék is. Esetleg sárkányrepök. Vagy ott volt a pónilovaglás... 

Jajj.. annyi dolgom lesz jövőre! Lehet elviszem Annát és az anyukáját is. Ha jók lesznek! :) 

 Uff