..reggelijét ettem ma egy gyorsétteremben. Persze nem miattuk, miattam történt ami történt. Pedig ma is elterveztem mindent, de valahogy soha nem úgy történnek a dolgok, ahogy  szerintem történniük kéne. 

Nnna.. 

Ma reggel nyitásra a "Nagy" postán akartam lenni, átvenni egy hivatalos levelet. Mivel pont egy óra üresjáratom volt addig, próbáltam kitalálni hogyan is töltsem ki. Nagyon okosan eszembe jutott, hogy beülök a pont útba eső Mekibe és kényelmesen mekkreggelizem, a helyett, hogy a posta előtt  toporogva várnám meg amíg vagy megfagyok a hidegben vagy időben kinyitnak. Logikus, hogy a meleg éttermet választottam a zimankó helyett. 

Kb. én voltam a harmadik vendég aki rögtön ajtónyitás után belépett az étterembe. Úri hölgy lévén tudtam, hogy nem illik pontosnak lennem, sőőt pár perc késés még elegáns is lehet. Szóval megejtettem a nagy antrémat, mely a  már megszokott módon felkeltette a személyzet figyelmét. Épphogy elrebegtem egy gyámoltalan jóreggeltkívánokot, mikor máris nekem  szegezték a kérdést, hogy: szia, mit kérsz, adhatom üdítővel és kis krumplival bármit is akarsz enni, mert akkor te megspórolod egy kifli árát, engem pedig nem csesznek le, hogy elfelejtettem rád sózni a napi ajánlatunkat?

Szerencsére csupán cirka 10 megdöbbentő másodpercig nem jutott eszembe, hogy mit  akartam választani.. Egy szendvicset,  amit már egyszer ettem itt ilyen korán reggel és rémlett, hogy volt benne bacon is, ergo: tényleg  embernek való kaja lehetett. Lányos zavaromban csak a kulcsszó, azaz a: bacon jutott eszembe, és ezt rögtön közöltem a 16 éves forma fiúval. Ő visszakérdezett valamit, amire persze már nem figyeltem, csak rábólintottam, mert már azon görcsöltem, hogy milyen italt kérjek hozzá. Tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy most ez következik, én pedig pont ezt az aprócska ám fontos részletet nem dolgoztam ki, mielőtt beléptem. Szóval ott izgultam, mint egy bakfis randi előtt, amikor boldogan kivágtam, hogy: teát kérek. Na persze.. mert ez ilyen egyszerűen megy. A srác visszakérdezett, hogy: forrót? Nem is értettem, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni -5 fokban. Ki az az őrült, aki ebben, a szinte szibériai hidegben jeges teát kíván? Nna mindegy.. Mákszemnyi értetlenséggel a hangomban határozottan kijelentettem, hogy: persze hogy forrót! Erre a pult alá nyúlt és elővett egy laminált lapot a teafű választékukkal, hogy akkor ímé.. válasszak füvet magamnak! Ezt nem kellett volna! Ezt aztán nem! A füvek összemosódtak előttem, és bevillant, hogy milyen egy hülye vagyok, hogy belebonyolódtam egy ilyen beszélgetésbe, és már majdnem ráböktem találomra az egyik kis fotóra, amikor a számon váratlanul kicsúszott, hogy: meggondoltammagam! 

Úgy tűnt, ezen mind a ketten megdöbbentünk. Hogy hogy meggondoltam? Mi mást inna korán reggel az ember? Na de nem értem rá sokáig döbbenni, mert a srác kérdően felvonta a szemöldökét és várt. És az egyetlen dolgot kértem, amit amúgy nem nagyon szeretek és momentán nem is kívántam, az pedig a Sprite volt. Szerencsére nem tettem hozzá, hogy:  jó sok jéggel!  Bizonytalanságomat feledtendő, kissé nagyképűen közöltem, hogy szép kártyával fizetek. Na persze nem olyan széppel, mint amilyen szép egy arany American Express hitelkártya lenne, csak egy olyan kis zölddel, amin még maradt pár forint hó elejéről. Megjegyzem, nekem sokáig le sem esett, hogy mitől szép ez a Szép kártya. Kajak azt hittem, hogy attól, hogy maga a kártya szép vagy attól, hogy még szép, hogy adják, mert megérdemlem. Arra álmomban sem gondoltam, hogy Széchenyinek bármi köze is lenne a  kafetériámhoz, amit egészségtelen ételekre költök.  Ha ezt tudom, minden pizzarendelés alkalmával kokárdával a mellemen várom a futárt, és borravalóként elszavalom neki a Talpra magyar-t! Vagy valami ilyesmi.

Na. Volt valami szendóm, és volt egy közepesen hideg Spriteom.  Maradtak még bennem kimondatlan gondolatok a kiszolgálással  kapcsolatban is, de úgy voltam vele, hogy itt szándékozom csövezni cirka háromnegyed órát, ezért inkább meghúzom magam. Jól meg is húztam magam az egyik sarokban, ahol csak akkor derült ki, hogy pontosan felettem helyezkedik el a légkondicionáló fújókája, és érthetetlen okokból, de hideg levegőt fúj, nem meleget, pontosan rám. Világ életemben kerültem a feltűnést, ezért most sem cuccoltam át másik helyre, hanem fogvacogva vertem a fejem az asztalba, amiért olyan meggondolatlan voltam, hogy nem forró teát kértem, hanem ezt a szénsavas, cukros löttyöt. 

A következő döbbenet akkor ért, amikor megtaláltam a baconos szendvicsemet, amiről  első ránézésre azt hittem, hogy egy aprócska amerikai palacsinta. Hát ennél még Barbi baba is komolyabb reggelit tol be! Arról nem is beszélve, miként fogom imitálni az evést legalább fél órán keresztül, miután a  szendvicsemről kiderült, hogy anorexiások reggelije, és három másodpercig sem lehet rajta nyammogni, nem hogy 30 percig. A Spriteot pedig nem fújdogálhatom félórákig, hogy kihűljön, mert már eleve ki van hűlve. Ahogy én is a ventilátor alatt. 

Voltam gondban, elhihetitek! 

Talán.. ha vennék egy nagy adag, nem akciós, ám méregdrága sültkrumplit.. Már vizionáltam is, hogy ugyanolyan szexin fogom enni, mint a Flashdance c. filmben a csaj a homárt. A fogaim és a nyelvem között fogom húzogatni, mert olyan jó.. szaftos, miközben vágyakozó és sokat ígérő pillantásokat vetek a másik asztalnál ülő leharcolt, háromgyerekes apukára. Naná, hogy ezt a gondolatot is elvetettem, mivel a leharcolt apukához egy szintén leharcolt, karakánnak tűnő feleség is tartozott.  

Okké... 

A következő időt húzó tevékenységnek az tűnt, ha előveszem a telefonomat és úgy teszek, mintha beszélgetnék valakivel. Sőőt.. valakikkel, mert annyira népszerű vagyok, hogy reggel hétkor már pezsgő társadalmi életet élek. Higgyétek el, nem a színészi képesség hiányzott belőlem, csak egyszerűen már annyira fáztam, ráadásul  a mosoly sem a legelőnyösebben fagyott az arcomra, hogy jobbnak láttam abbahagyni a magamban való idétlen vihorászást, gyorsan magamra kapni a jó meleg bundámat és inkább a buszmegállóban ácsorogni, mint éhen veszni, megfagyni és/vagy teljesen hülyét csinálni magamból. korán reggel, éhgyomorra. 

 Van ám tanulság, le is vontam. Mégpedig az, hogy az ilyen spontán ötleteket sokkal jobban meg kell tervezni. Esetemben  hetekkel ezelőtt. És az sem árt, ha előtte megreggelizek. :) 

Nnna... uff!