Egyik kolléganőm ( nevezzük D-nek) ma majdnem felvágta az ereit. Vagyis csak az egyik erét. A balt. Megjegyzem, a jobb ér ugyanolyan jó ilyen műveletekre, mint a bal. Kb. ugyanolyan színű vér spriccel belőle amikor elvágják. Kivéve, ha a delikvens kékvérű, mert akkor.. nos.. akkor is piros. Sajnos az ősi kutyabőr megléte még senkit nem predesztinál arra, hogy más színű legyen a vére, mint a plebsnek. Ezt onnan tudom, hogy szerénységem is nemesi felmenőkkel büszkélkedhet.  Visszatérve a véres délelőttre, és D-re.. Oly' lázasan dolgozott, hogy majdnem az én lázam is felment 40 fokra, ha őt néztem. Pont emiatt is láthattam, ahogy D. a munkájához elengedhetetlen speciális kézi szerszerszámmal, és egy lendületes kézmozdulattal, önmeggyilkolási kísérletet tett. Ez kérem szépen jogi terminusát tekintve egy echte tényáladék. Ez a speciális szerszám egyébként csak arra az egy dologra alkalmatlan amire kitalálták. DE! Lehet vele: 

• almát hámozni 
• halat pikkelyteleníteni
• terítőt horgolni
• célba dobálni

Ez utóbbit természetesen nem munkaidőben és nem ellenőrizetlen körülmények között próbáltuk ki. Illetve, ki sem próbáltuk! És aki mást állít az vagy hazudik vagy ő volt akit el akartunk találni. 

Na de ami D-t és az ő kis balesetét illeti.. Nagyon megijedtünk. Főleg én. Bírom a vér látványát, nincs azzal gond, de elképzeltem a főnéni arcát amikor a takarítók közlik vele, hogy D-nek a makacs vére beleitta magát a padló kövébe és nem lehet eltűntetni, ezért ott marad örök halványrózsaszín mementójaként az áldozatos munkáskezeknek. Kedves kolléganőm, persze fehér, kék és zöld lett a fájdalomtól és mert neki is eszébe jutott ugyanaz ami nekem. Nosza.. nem haboztam, azonnal tárcsáztam a százmittudoménhányat, hogy most azonnal jöjjenek ki a mentők, lehetőleg rohamos sebességgel, mert itt elvérzés eset forog fenn! Útközben pedig  szóljanak  be a városi  tűzoltóknak is, hogy hozzanak egy bazi nagy slagot felmosni a követ, mielőtt valóban valami szörnyűség történik. Közben persze gyűlt a tömeg D. körül. Egyesek vigasztalták, hogy: kislány ne vegye a szívére, nem ér az egész ennyit, és különben is holnap fizetésnap, ergo: az élet szép és éljen a boroskóla.  Nem mintha ezek a szavak meghatották volna, de talán már nem volt annyira sápadt. Sokkal inkább vörös  a méregtől, amiért nem hagyják békességben elvérezni. 

A látottakon felbuzdulva gyorsan felhívtam a TEK-eseket, hogy szerény, ám mértékadó véleményem szerint jobb lenne ha mielőbb iderohannának, mert fél füllel  hallottam, ahogy egyes kollégák fogadásokat kötnek szegény  vérzőre. Egyikük nem átallott, és felrakta a Szép kártyáján lévő teljes összegeget, ha D. a boros rekeszekre ájul, ellenben másikukkal, aki - a talán hamarosan megrendezésre kerülő - közös vállalati reggelijének ráeső fejadagját ajánlotta fel, beleértve az  egy pohár teszkós kólát, ha D. mégis inkább a chipses dobozokra hanyatlik. 

Mondanom sem kell, hogy addigra az összes elsősegély tanfolyamot végzett kolléga kidőlt a vér látványától, így valóban meg kellett várnunk a mentősöket, akik megállapították, hogy abból a két centiméteres karcolásból egy csepp vér sem távozhatott. Nekünk D-vel persze más volt a véleményünk, de nem volt időnk kifejteni, mivel nagy csinnadrattával megérkeztek a készenlétisek is. Ahogy kell. A tetőről, kötélen. Ezek után ki a fenének lett volna eszébe felmosatni a követ, amikor mindent üvegszilánk borított?! A tűoltóknak annyi dolguk volt már csak, hogy fellocsolják az ájult elsősegély brigádot. 

Mit is mondhatnék..  Talán azt, amit Micimackó is mondott: Kicsit többnek láttam azt a keveset. Előfordul. :) 

UFF