... nem vagyok ennyire béna vagy figyelmetlen, mint ma voltam. Úgy általában véve, de azért fel tudnék sorolni még pár precedenst..  

Nnna.. hát az volt, hogy szabim alatt úgy gondoltam ideje minden eddig halogatott dolgot, mit a fogorvos és a nőgyógyászat, elintézni. Nem mintha bármi bajom, panaszom lett volna, de érdemes ezeket preventíve megejteni. Előbb a fogorvoshoz mentem, aki elküldött parabola.. akarommondani.. panoráma röntgenre. Aszonta, addig szóba sem áll velem és a fogaimmal, amíg nem hozok neki egy CD-re kiírt röntgent a fogaimról. Mondtam neki, hogy nem para, elmegyek én, de sajna nem tudunk időpontot egyeztetni, mert még nem tudom hogy fogok dolgozni októberben. Az oké, hogy álmosan és kedvetlenül, de hogy ezeket reggel, délben vagy este ejtem meg, arról egyelőre nincs információm. No nem baj, mivel még csak  szeptember van, és/talán még ebben az évben ismét sorra kerülök. Ha szerencsém van. Ezen kicsit elpityeredtem, mert igaz, hogy már egyes üzletekben kirakták a karácsonyi hógömböket és a rózsaszínű műfenyőket, de én úgy terveztem, még a tél beállta előtt szert teszek pár új amalgám tömésre. Végül annyiban maradtunk, hogy csináltassam meg a parabola.. akarommondani.. a panoráma röntgent és utána telefonozzak. Találunk valami mindkettőnknek tetsző megoldást. Boldogan, zsibbadás - és nyáladzás mentesen távoztam a rendelőből. Ez is ritkaság. 

Ezek után jött a nőgyógyászat. Nem tudom ki hogy van vele, de itt mindig van bennem egy kis feszültség. Kb. annyi, mint a fogorvos előtt is. Nem is tudom, hogy a számat tátom el nehezebben vagy a kkhhmm.. Ráadásul az örökös bénázás: leüljek..? maradjak állva..: nem kellett volna pukedliznem esetleg amikor bejöttem..: Gyorsan felmérni, hogy a doktor/doktornéni milyen hangulatban van éppen. Az enyém a korai napszak ellenére ( vagy éppen azért ), nem volt valami kicsattanó jókedvében, és ezt sikerült is rajtam levezetnie. Igaz.. parányi okot adtam rá én is azzal, hogy bevallottam; egy éve nem voltam nála. Hát csoda ezek után, hogy 15 másodpercbe telt válaszolnom arra a bonyolult kérdésre, hogy hány éves vagyok?!?  Majdnem azt mondtam amit máskor-máshol füllentek, de rájöttem, hogy ott van előttük az összes kórtörténetem, a születési dátumommal egyetemben. Lányos zavaromban még sípcsonton is rúgtam szegény asszisztenst, aki a lábamat segítette bele a kengyelbe, ( minek áll oda?) Utána a megint csak szokásos: lejjebb a csípőjét.. még lejjebb... másszon vissza.. úramisten.. jaa.. semmi semmi..jól van, nincs baj.. végeztünk is.. 

Utána az ember remegő kézzel visszaveszi a csakis, és tényleg csakis orvosi célokra tartogatott fehér bugyiját, amit persze egy orvos sem lát soha, mert az öltözőben kell hagyni.. és visszamegy az eredményért, ítéletért.. mikor hogy. 

Én megúsztam egy: máskorelőneforduljon, vegyekomolyan, kéthétmúlvalátniakarom. Jaaa... és húzzon el nagyon gyorsan ultrahangra, mert csak és kész! 

Nnna.. és ma elhúztam az SZTK-ba ultrahangozni.  Ritkán járok ilyen helyekre, itt is két éve voltam. Szerencsére rögtön beugrott, hogy csapóajtó után az első ajtó lesz a helyszín. Legnagyobb döbbenetemre és örömömre, nem volt tömeg, mint máskor. Eddig ahány alkalommal jöttem, sorszám híján, pofátlansági alapon történt a bejutás. Büszkén mondhatom el magamról, hogy majd' minden esetben kiharcoltam magamnak az utolsó előtti helyet, a cirka másfél órás várakozással. Sajnos a történelmi Szabó előnévvel nem járt sem földbirtok, sem kurázsi, ezért aztán mindenkit magam elé engedtem. 

Most meg nincs itt senki.. Furcsállottam is, ezért az ajtóhoz sétáltam, hogy megnézzem mikor van rendelés. Mert annyi eszem persze nem volt, hogy még reggel, otthon utánanézzek az interneten. Minek is néztem volna..? Talán annak, hogy ne itt derüljön ki, hogy csak egy óra múlva kezdődik a rendelés.. 

Sebaj! Nő vagyok! Elméletem szerint, mi nők, genetikai háremhölgyek vagyunk, ergo: a várakozás a vérünkben van. Tehát nyugi.. szúúúszááá.. és az igaz, hogy a legjobb helyen vagyok ha esetleg most üt meg a guta, de utálom a feltűnést, szóval.. leülök, játszom a telefonommal, ha már nincs internetem és semmi hasznosat nem tudok vele kezdeni.  Már fél órája játszottam ugyanazzal az izgalmasnak egyáltalán nem mondható játékkal amivel máskor is szoktam, amikor észrevettem az lengőajtón a kiírást, hogy van wifi. VAN WIFI! Amikor eloszlottak a dühös kis felhőcskék a szemem elől, akkor szépen rácsatlakoztam a csigalassúságú esztékás wifire, és próbáltam legalább félig hasznossá tenni a várakozási időt. 

A gyanú, hogy valami még sincs rendben akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 10 óra lett volna 3 perc múlva, és még sem beteg, sem egy árva asszisztens sem jelent meg a környéken. Nnna.. akkor felálltam, odamentem az ajtóhoz és elolvastam az összes A/4-es papírt ami fel volt ragasztva. Rögtön ki is derült, hogy itt nem azért nem csinálnak ultrahangot, mert nem akarnak, hanem azért, mert ez a REUMATOLÓGIA! 

Szerencsére senki nem mérte meg a vérnyomásomat a felismerés pillanatában. És nem ez volt az egyetlen felismerés abban a percben. Mert csak most flesselt be az, hogy  20 lépéssel arrébb.. a csapóajtó után az első ajtó az ultrahangos szoba, nem ez.

Ezerig elszámolni azért is jó, mert a légzésed és a pulzusod visszaáll a közel normálisra, és ezt az időt kihasználhatod arra, hogy egyre kevésbé érezd magad totál idiótának. Bebeszéled magadnak, hogy a a bajok nem itt kezdődnek, hogy ez az egy óra inkább ajándék volt egy kis pihenésre, relaxra, és csak remélni tudod, hogy akik itt ülnek a sorukra várva, nem gondolkodnak el azon, hogy te miért ültél a folyosó másik végén kerek egy órát a semmire várva. 

Az Unvierzum azonban kárpótolt, mert most én voltam a második akit behívtak. Hogy ez mázli vagy az asszisztens látta rajtam a közelgő hisztériai jeleit,  nem tudom. És nem is akarom megtudni. 

:)

UFF