.. régen írtam. Már saját magamnak is kezdtem hiányozni kicsit. A pláne az, hogy egy kedves ismerősöm sürgetett, hogy írjak már! Nem mintha nem történne velem semmi, vagy hogy a semmiről ne tudnék írni bármit is, mert dehogynem. Ráadásul voltam Budapesten is színházban. Csuda izgi volt az egész. Főleg, hogy késtünk fél órát. Viszont.. minden oldalról megcsodálhattam a Hősök terén a hét vezér szobrát. Háromszor. Továbbá integetős baráti viszonyba kerültem egy japán turistával, mivel a harmadik kör után már szinte ismerősként mosolygott rám és csinált rólam pár fotót. Mutattam neki a közismert jelet, hogy hívjon fel telcsin, de szerintem nem értett meg, mert visszamutogatott és olyasmit kiabálhatott japánul, hogy a jaltai egyezmény tiltja az efféle mutogatásokat. Én persze visszamutogattam, hogy szerintem a Négyek megtiltottak efféle ordenáré megnyilvánulást köztereken.  És ezzel méltóságteljesen elhagytam aaaa.. teret. Buszostul. Végre. Mert hogy eltévedtünk. Budapesten, egy bazi nagy neoplan busszal. 

Már induláskor tudtam, hogy nem fogunk kezdésre odaérni a MOM parkba, pedig még bele sem számoltam a benzinkutas megállást ( 50 nő kávécigipipilés), a szombati forgalmat és a dugóval, eltérítéssel, útépítéssel tarkított fővárosi rumlit, át a Budai oldalra. Ehhez képest tényleg kész öröm, hogy csak fél órát késtünk. Ez viszont pont elég volt ahhoz, hogy ne engedjenek minket a helyünkre, hiszen az előadás már elkezdődött. Így állva, oldalról, felülről láttuk az első felvonást. A másodikban már a helyünkön ülhettünk, az arénában. Amúgy nagyon profi szervezés volt. Dugig voltak hosstesekkel, akik a helyünkre kísértek minket mielőtt végig botorkáljuk az egész 2500 férőhelyes csarnokot. A szünetben csináltunk pár szelfit a barátnőmmel, megbeszéltük, hogy a plakáton látható főszereplő nem is szerepelt a darabban (pedig de, csak nem lehetett ráismerni), és hogy Hudini túl keveset varázsolt, vagy szabadult az előadás alatt, legalábbis a mi ízlésünkhöz képest. Összességében jó volt, de ha ezért súlyos tízezreket kellett volna kiadnom.. nem lett volna őszinte a mosolyom kifelé menet. 

Az eső persze addigra már esett, mi pedig elkezdtük várni a buszunkat. És vártuk.. és vártuk.. és bíztunk benne, hogy nem vagyunk ottfelejtve és a sofőrünk tudja hogy hol hagyott bennünket. Ugyanis ott nem tudott parkolni, ahol kiszálltunk. ( a későn érkezők így járnak ) Cirka fél óra ázás-fázás és röhécselés után végre hazafelé vehettük az irányt. Hosszú nap volt, de nem volt rossz. Összességében. Csak már nagyon kellett pisilni. :) 

Történt még ez az mostanában.. de azt nem ma írom meg. Majd holnap. :)

Uff