Ez persze egy költői kérdés. Vagyis írói... hogy stílszerű legyek. Írom ezeket a kis szösszeneteimet.. tudjátok. Emlékek, sztorik, néha pár saját, egyáltalán nem spanyol viaszt feltaláló gondolat. Semmi extra. Minden állatkertben, emberek között nevelkedett csimpánz is írna ilyet, ha kapna egy számítógépet. 

Ez az egész.. írhatnék könyvet is.. dolog most onnan jött, hogy az egyik kedvenc barátnőm átküldte néhány Annás sztorimat egy ismerősének, aki erre azt reagálta, hogy ennek a beanigmának könyvet kéne írnia. A baj csak az, hogy nálam a könyv, vagy az, hogy valaki írónak merészelje nevezni magát, az szülessen Jókainak, Sienkiewicznek, Scottnak, vagy Dumasnak. Ismét. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy rajtuk nőttem fel. Kénytelen is voltam, mert nem voltam szép kislány, okos pláne nem, így maradtak a könyvek. És ez tényleg olyan, mint a drog. Ahogy ráéreztem az ízére, arra, hogy milyen sokféle világ létezik, és hogy nem kell elmennem moziba ahhoz, hogy filmek peregjenek le előttem.. elvesztem. Elnyelt az irodalom. 

Rengeteg könyvet megfilmesítettem fejben. Dumas: Egy orvos feljegyzései c. művének mind a három kötetét. Kicsit szagos filmre is sikeredett, mert teljesen átéreztem az akkori miliőt. Csatornaszag és átható illatszerek kakofóniája volt a fejemben. Imádtam azt a könyvet. Ezt manapság 4D-s moziként árulnák. :)

Na de visszatérve, hogy miért is nem vágok bele könyv írásba..  Röviden azért, mert tehetségtelen vagyok. Mert az etalon.. ők, akiket a teljesség igénye nélkül felsoroltam. Olyan kuka könyveket, mint pl. az ötven árnyalatos könyv, bármikor kiráznék még a bal kisujjamból is. De olyat minek?  Memoárt szintén nem írnék, mert egy részről még nem vagyok elég idős hozzá (bölcs meg pláne nem), másrészről még a nyomdagép is bealudna unalmában, miközben nyomtatná. Ha pedig, rendes szokásomhoz híven kiszínezném a valóságot, akkor már írhatnék akár fantasyt is. Vagy sci-fit. Azokba minden baromság és agymenés belefér. Van még olyan, amit ebben a műfajban nem írtak még meg? Kétlem. ( Nem is kétli. Ez is csak egy rossz kifogás. ) (a szerk.) 

Tizenpár évesen egyszer persze belekezdtem a könyv írásba. Már ez is barokkos túlzás persze, dehát.. egy kis elfogultság magammal szemben talán megbocsátható. :)  Nem mondom, hogy szó szerint másoltam ki Jókai, Kárpáti Zoltán c. regényét, de csak egy hülye nem találta volna meg benne a párhuzamot már az első oldal után. Persze az is tény, hogy nekem akkoriban nem volt türelmem húsz oldal tájleíráshoz. (Igaz, nem is akart senki szavanként fizetni az írásomért, mint Jókainak.) Azt hiszem, akkor és ott adtam fel. Ha már nem vagyok olyan tehetséges mint a Mester, akkor megette a fene az egészet. 

Ajjj... nem tudom mi legyen! Mert mi van, ha találnék magamban valami szunnyadó kis értelmet, de a kishitűségem gátat szab annak, hogy kibontakozzon!? Okéoké.. tudom, hogy nem lehet seggel állni a dolgokhoz, mert akkor valóban nem lesz belőle semmi. 

Na majd meglátjuk. Addig is írom azokat, amiket írok. Teccik, nem teccik. :)

Uff