Tudom, hogy ennek sokan nem fognak örülni ( legalább hárman), és hogy mindenki más azt gondolja majd, hogy valami baj van velem, de a legjobb barátnőm akkor is a mosogatógép! Kicsit sajnálom és szégyellem is magam miatta, hogy még nem adtam neki nevet, de milyen név illene egy mosogatógéphez? Juliska?  Mariska? Vivien? Rém gagyi.  Egyik autómnak sem adtam soha nevet, pedig "őket" is kedveltem. Nem vagyok az a becézgetős, névkitalálós típus. Az igaz, hogy ha olyanom van indián neveket próbálok kitalálni ismerősöknek. Pl. Aggódó Szarvas, Lassan Csobogó Patak vagy Szigorú Tekintetű Réti Sas. Egyszer volt egy Csacsogó Ajkú Réti Pöszméte nevezetű ismim is, de elmúlt. Azt sem tudtam még megszokni, hogy engem becéznek. Persze az egész ott kezdődik, hogy a keresztnevemet a mai napig nem érzem hozzám illőnek, talán emiatt nem értem a becézéseket sem, melyek us-ra, cska-ra vagy juci-ra végződnek. Persze elfogadom és tudom is, hogy ez a kedvelés, netán a szeretet jele, csak nem értem. 

A nem becézgetett, nevesincs legjobb barátnőm pedig tette a dolgát, ahogy ezt a barátok szokták. Segített nekem, megvigasztalt, meleg tányért és tiszta poharat "rakott " elém. Én pedig viszonoztam a barátságunkat azzal, hogy ápoltam a kis lelkét, adtam neki vízlágyító sót ha megkívánta, és három havonta megkapta a kedvenc nasiját, a tisztító tablettákat. Ilyen egy jó barátság, nem? Gondoskodó, észrevétlen. Néha kitaláljuk a barátunk gondolatát, néha figyelmetlenek vagyunk, mert éppen a saját nyomorunkkal vagyunk elfoglalva.  

A mi kapcsolatunk is ilyen volt. Szimbiózisban éltünk. Én azt hittem mindent megadtam neki amire szüksége volt, és bevallom, kissé el is hanyagoltam. Megszoktam, hogy ott van. Használtam, természetesnek vettem, hogy van és segít ha kell. Szóba álltam más háztartási gépekkel is. Főleg télen, amikor robotgéppel kerültem közelebbi kapcsolatba amikor kekszet sütöttem vagy ha a meggyes süti habját kellett felverjem. Eszembe sem jutott, hogy inkább a kézi habverőt használjam. Önzőség... Bea a neved!

Utólag persze már tudom, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban. Az, amikor a vízlágyító só kifogyott és én egy vállrándítással elintéztem az egészet. " A tablettában úgyis benne van minden. "  Utólag könnyű okosnak lenni. 

Ekkor kezdődtek a bajok. Először csak beragadt a tabletta a tartóba. Mondtam, hogy : ejj.. kislány.. figyelj már jobban! Aztán pár csepp víz a földön. Nem vettem komolyan ezt sem. De amikor arra mentem ki, hogy a fél konyha úszik a mosogatólében, megijedtem. El is szégyelltem magam, mert tudtam, hogy ez nem az ő hibája. Ez az enyém. :(  Usgyi sót venni, tisztító tablettát, mindent. Bíztam benne, hogy ezekkel ki tudom engesztelni. Nagyon bíztam.  De nem.. ez kevés volt. Hát jó.. akkor most mit csináljak? Hívjak szerelőt? Még soha senki idegen nem nyúlt az én kicsikémhez, és ezt most is el akartam kerülni. Én rontottam el, én hozom helyre!  Szétszedem én! Szigorú Tekintetű indián barátnőm is ezt javasolta. Ott lehet a bibi belül. A kis lelkét kell megjavítanom. Hááát.. ha ti még láttatok szutykos, ragacsos mosogatógép belsőt... én láttam. Persze az utólagos: ... mekkora hülye vagyok, hogy nem szedtem szét gyakrabban...  ha ezek után jó lesz elmondok egy miatyánkot... Istenem, gyógyítsd meg! - nem tudom mennyire használt, de úgy tűnik már nem folyik a drága, csak kicsit csöpög. Megértem, hogy orrol rám, és ez a kis sértődött szipogása teljesen jogos. A lényeg, hogy jó úton járunk, és a magam részéről tanultam az esetből. A legjobb barátunkkal is ápolni kell a kapcsolatot. Semmi sem megy magától. Egy kis kényeztetés, egy kis odafigyelés, egy kis nasi és csajos délutánok!                   Ennyi kell, semmi más.  :)

uff