... és nekem nincs egyetlen egy cipőm sem. Vagyis majdnem nincs, mert azért van pár darab ( ezen érts valóban egy párat, azaz kettőt!).  Iletveeee... ez a hatalmas szám felduzzadt háromra, ugyanis tegnap vettem egy új cipőt. Nagy szó ám ez. Köztudottan utálok vásárolni. Gondolom genetikusan hiányzik belőlem egy enzim, esetleg a vásárlásért felelős agyközpontom körül keveredtek össze a tekervények, nem tudom, de nehezen veszem rá magam a shoppingolásra. Az egyedül vásárlás pedig kimondottan a fizikai fájdalmat jelent, de ezt a cipővásárlást nem halogathattam tovább, mivel már megint a hideg télből - egy váratlan fordulattal - rögtön átmentünk a szinte nyárba, én meg itt álltam tavaszi cipő nélkül. :( Ilyenkor persze verem a falba a fejem, hogy a tönkre hordott kedvenc cipőmből miért nem vettem rögtön kettőt, és akkor most csak elő kéne húznom a szekrényből, megoldva a problémát. Sajnos előre nem lehet tudni, hogy melyik cipőből lesz kedvenc, és melyikből lesz az a cipő amiről kiderül, hogy: 

• nem megy semmilyen ruhámhoz
• csak esőben veszem fel, mert csúnya
• soha nem is volt divatos
• soha nem is volt kényelmes
• túl magas a sarka
• túl alacsony a sarka

És persze a legrosszabb kategória: eztmiértisvettemmeg cipő.. 

Szóval.. nem teljesen tervezetten történt a tegnapi vásárlás sem. Ezt abból is lehet tudni, hogy a vastag harisnyámra még zoknit is vettem, mivel a bokacsizmám így kényelmes, viszont tavaszi cipő próbáláshoz nem éppen ez az optimális lábravaló. De ha már beindultam, nem fordultam vissza ilyen apróság miatt. Gondolatban levonom azt a pár millimétert amit ez jelent, és így is jó lesz. Minek utána Miskolcon viszonylag kevés a Manolo Blanco márkabolt, ezért gyorsan le is mondtam a minőségi lábbeliről, a legutolsó cipőtrendről, a krokodilbőrről, és/vagy egyéb egzotikus állatok bőréből készült cipőről, tehát lelkiismeret-, és pénztárcakímélő opciók után kutattam. Természetesen a cipőre szánt összeg is erősen limitálva volt. Úgy gondoltam, erre a pár napra amíg még tart a tavasz, bőven elég lesz nekem egy olcsó, max. 5000 forintba kerülő cipellő is. Konok határozottsággal suhantam el a Tamaris és Remonte üzeletek mellett, nem hagyva magam eltéríteni valami cukiság miatt. 

Na és mi marad a szegény embernek cipő-, és ruha fronton? Mi más, mint a jó öreg kínai. Hozzá kell tenni, én még nem láttam errefelé öreg kínait. Fiatalt sem. Szerintem a kínaiak 20 és 80 éves koruk között ugyanúgy néznek ki, és amúgy is tök egyformák. Már annak is örülök, ha a nőket meg tudom különböztetni a férfiaktól. Ez persze nem az ő hibájuk, hanem az enyém. Néha el is gondolkodom azon, hogy ők vajon öreg nőnek vagy fiatal férfinak látnak engem? 

Éss.. egyszer csak ott voltam a nehéz gumi-, és ruhafesték szagú cipőosztályon, ahol végeláthatatlan sorokban csak cipő és cipő volt..  Meg van ám a saját módszerem a cipők feltérképezésére. A metroszexualitás korában az is időbe telik, amíg rájövök melyik a női cipő osztály. Ezer négyzetméternyi cipő, csizma, papucs  között megtalálni és kategorizálni, nem is olyan könnyű. 

Először elcsábulok a tűsarkú, csilli-villi, strasszos, szögecsek lábbelik láttán. Oda kell mennem, kezembe kell fogjam őket,  titkolva a sóvárgást amit irányukban érzek. Látszólag flegmán és unottan válogatok. Felpróbálok egy kivételesen feltűnő darabot, vigyázva, nehogy akár egy lépést is tegyek benne. Nem azért mert nem merek, csak nem tudok. Az egyensúlyérzékemmel nincs baj, de ez a tériszony..  

Könnyes szemmel mondok búcsút a legutolsó kínai divat szerinti ribi topánoknak és suhanok tovább.. Nagymama cipők..  Fekete, zárt felső, fröccsöntött gumitalp. Szép igényesen. Az egy dolog, hogy olyan csúnya, mint Ózból a nyugati boszorkány cipője, de penetra büdös is.  Az én nagymamám se Párizsba járt felújítani a ruhatárát, de nah.. ezek a cipők durván megsértik a jaltai és egyéb egyezményeket, hogy a jó ízlésről már ne is beszéljek. Futok tovább! 

Sportcipők. Nem kell. Papucsok. Nem kell. Arany cipők, ezüst papucsok.. és.. és csupa hordhatatlan, jó ízlést mérgező bóvli. Már tényleg majdnem feladtam, amikor megpillantottam egy meleg.. bogyós gyümölcs színű cipellőt. Kicsit királylányos, csinoska. Kis sarok, többféle árnyalata a bordónak, szóval egész pofás kis cipő. Próba közben levontam pár millimétert és rájöttem, hogy nincs is nagy lábam. Ráadásul ez a baba cipő szerű cipő meglehetősen csinosan áll a lábamon, és kényelmesnek is tűnik.  Végre  befejezhettem a keresgélést és a hezitálást. És mint mindig, most is futva mentem a pénztárhoz, hogy gyorsan kifizessem, mielőtt ezt a cipőt is átsorolom a mérhetetlenül drága kategóriába. 

Most már az enyém. Hazahoztam, felpróbáltam, tettem benne pár tánclépést ésss.. rájöttem, hogy egyáltalán nem kényelmes. Kemény és fura.  Magas a sarka, és nem is tetszik az eleje, a hátulja pláne semmitmondóan egyszerű. Mielőtt belelovaltam volna magam abba, hogy vettem egy felesleges és hordhatatlan cipőt, gyorsan felpofoztam magam gondolatban és elkezdtem barátkozni az új szerzeménnyel. 

Három napja nézem, ahogy árválkodik a szoba közepén..  Közben persze elkezdett tombolni a tavasz és nekem már elegem van a csizmából. Döntöttem! Holnap lesz a nagy nap! Lesz ami lesz, ebben megyek dolgozni,  hiszen lassan szegénykém kimegy a divatból. Ha egyáltalán benne volt valaha.

Drukkoljatok ! Egy újabb cipővásárlási hercehurcát nagyon nehezen viselnék. 

Uff