Alapból is nehéz, de egyeseknek óriási tehetségük van ahhoz, hogy ezen még húzzanak kicsit. És igen.. most magamra gondoltam. ( egyébként is mindig magamra gondolok, hiszen oroszlán vagyok )

Van ugye, amikor a jóakarat, a kisérletező kedv, aaa.. biztosanjóleszez... átcsap hogyénmekkorahülyevagyok-ba. Ezzel nem azt mondom, hogy nálam mindennaposak az ilyen dolgok, és nyilván itt is érvényes az a mondás, hogy az nem hír, hogy a kutya ma sem harapta meg a postást. Az, amikor megharapta... na az hír. Ha pedig a postás harapja meg a kutyát... 

Esetemben az, hogy naponta sminkelem magam, amitől fiatalnak és üdének látszom.. vagy úgy tűnik, mintha annak látszanék.. vagy én azt gondolom, hogy üdének látszom..(tökmindegy), az nem egy említésre méltó dolog. De egy orbitális sminkbaleset, amit főoldalon hoz az Észak-Magyarország...  közelgő választások ide vagy oda.. az már hírértékkel bír. 

Nnna.. az történt, hogy időre kellett elkészülnöm ezen az ominózus napon is. Teljesen időben  voltam, már csak az 5 perces smink felcuppantása maradt hátra, amikor, máig tisztázatlan okokból úgy gondoltam,  nem a megszokott alapozómmal alapozom meg a mai üdeségemet, hanem egy olyannal, amit télen szoktam felrakni. Mivel idén nyáron csak a buszmegállóban ért napsugár, ezért úgy véltem; most, így  október elején sem lehet engem összekeverni egy mediterrán szépséggel sem, szóval.. jöhet a világosabb kence, amitől olyan porcelán bőröm lesz, mint Hófehérkének. Azzal a könnyebbséggel, hogy nem kell főznöm, mosnom, takarítanom és illemórákat adnom hét, azaz hét darab kisnövésű bányásznak.Szerencsére megtűrt ágyrajáró sem vagyok, arról nem is beszélve, hogy nem kell örökké frászban lennem egy önképzavaros mostoha miatt, aki nem mellesleg látens boszorkány, és szabadidejében egy türkörrel beszéli meg a heti nagybevásárlást. 

Miközben lecsavartam a krém kupakját, királylányságomról elmélkedtem. Mert hát.. itt vagyok én a magam tökéletességében ( ami mindjárt még tökéletesebb lesz  ), de az összes királyfik valahol az óperenciás tenger másik felén kóborolnak, és ész nélkül megcsókolnak, felébresztenek vagy üvegcipellőt adnak bárkire, aki szoknyát hord. Grr... 

Ilyen békés gondolatokkal próbáltam magamból Hófehérkét varázsolni. Nagy igyekezetemben kicsit sok kencét nyomtam az ujjamra, de úgy voltam ezzel, elég nagy arcom van, majd alaposan szétmázgálom, oszt' jó lesz. Hát nem lett jó. Sőt. Annyira rossz lett, hogy hirtelen nem ismertem magamra. Amikor gletteltem, azt sem hordtam fel ekkora darabokban, mint most ezt a szürke maszlagot. Méghogy Hófehérke..  Minden csodaszép király- vagy árvalány gonosz mostohája bájosabb pofival dicsekedhetett, mint most én. Mondogattam, hogy a belső szépség a fontos, és aki nem lát át ezen a szürkészöld páncélon az meg sem érdemel engem, dee.. lassan kezdett szétkenődni az önbizalmam ahogy a tükörbe néztem. És mint a sokat emlegetett királylány sokat szidott mostohaanyukája, jómagam is egy tükörrel társalogtam nem éppen úriasszony stílusban. 

Summa summárum.. be kellett látnom, hogy  egy nagyon csúnya cserbenhagyásos sminkbaleset áldozata néz vissza rám. Arra a - fel nem tett - kérdésre pedig, hogy: Tükröm tükröm.. blabla.. Na.. ki a legszebb a világon? az volt a hülye tükör válasza, hogy: bárki. Mindenki, akárki, de hogy te nem, az tuti. 

Csupán az áldott jó természetemnek köszönhetem, hogy ebben a pillanatban megláttam  a "tragédiában"a komédiát. Jelesül, hogy ez annyira vicces... így elrontani valamit.. ez már művészet. :) Ergo: le kell fényképezni. Mármint magamat ebben a maszkban, ami lassacskán kezdett szikkadni. Gyorsan elszaladtam a telefonomért, beállítottam és csináltam egy gyors szelfit. Nem lett jó. A harmadik nemlettjó-nál rájöttem, hogy ebből jót még az Atyaúristen sem sem tudna kihozni, és hogy ez attól lesz csak jó, ha én jóképet vágok hozzá. Vágtam is.. vagy ötöt. Ezzel persze elment egy rakás idő, nekem pedig mindjárt jött a buszom, szóval turbóba kapcsoltam, hogy gyorsan lemossam magamról ezt a komplett glittegyletet, majd kicsinosítsam magam a régi módi szerint. 

És itt kezdődött a baj második része. Hogy ez az egész izé  nem csak rászáradt, mostanra rá is keményedett az arcomra. Az én gyönge.. fehér bőrömre, amin még az is ott hagyja a nyomát, ha egy pillangó szárnya megérinti, nem hogy ez a tortúra. Előszőr persze finoman, a mindenre jó micellásvízzel próbálkoztam. Ezen jót kacagott a rám száradt alapozó és maradt ott, ahol volt. Jött a sminklemosó, majd a mosdószivacs, végül a körömkefe.Bingó!

Mindig mondom: az áldozatos munka jutalma sosem marad el. Kivéve most. Mert az igaz, hogy a sok munka ellenére,  az arcom nyomokban még alapozót tartalmazott, de ezt bőven ellensúlyozták azok a lázrózsák, amiket sikerült az arcomra, államra, homlokomra varázsolnom. 

Summa summárum.. sikerült magamat egy nagyon csúnya bőrbetegségben szenvedő fertőzőbetegre sminkelnem, röpke fél óra alatt. Uszkve. Kábé. Aztán rohantam a buszhoz. :) 

u.i.: A csodálatos fotográfia ingyenesen megtekinthető Instagramon.  :) 

UFF