Az ország kb. a fele Magyarországnak. Területileg. Ezért is sikerült keresztbe-kasba bejárni pár nap alatt. Ez persze barokkos túlzás, mert voltak városok, amin csak átrohantam. Képletesen. Mert amúgy autóval közlekedtem. Ott egyébként nem nagyon látni távolsági buszokat. Vagyis: én egyet sem láttam. Szerintem a legtöbb holland autóval közlekedik. Ezért is áll be az 5 sávos autópálya, mint a szög. És még baleset sem kell hozzá. A másik amiben biztos vagyok, hogy minden nagyobb falunak saját reptere van. Több repülőgépet láttam amikor felnéztem, mint madarat. Vagy felszállóban, vagy leszállóban, de mindig repülőgép húzott el felettem. 

Autókról jut eszembe, hogy új kedvencem van: a Tesla! Nicola Tesláról lett elnevezve. Nem véletlenül, hiszen a mágneses indukció mértékegységét (IS) is róla nevezték el. És nem.. nem magamtól vagyok ilyen okos, pláne nem fizikából, mert abból gimiben, egyik félévben kegyeskedtem megbukni.:( ( ez eddig titok volt). De  itt van nekem a csudálatos internet, és nem félek használni. :)  Szóval rohantamban az autópályákon, nagyon sok Tesla húzott el mellettünk. Alig tudtam leolvasni a márkáját, mert:

• állandó lopakodó üzemmódban funkcionál, mivel elektromos, roppant csöndes
• nem lehetett utolérni, olyan gyors
• megelőzni esély sem volt

Persze ennek semmi köze Amszterdamhoz vagy Hollandiához. Ennek az én személyes autómániámhoz van köze. :)

Tehát Amszterdam.. 

Nevét az Amstel folyóról kapta.  Ez a város megérdemel egy külön bejegyzést. És nem csak azért, mert itt található a Van Gogh (hollandul f hangot ejtünk v helyett)  és a Rembrandt múzeum, hanem mert víz, víz mindenütt. :) Utána olvastam: a város kb. 100 szigetre tagolódik, melyeket a grachtok fölött átívelő hidak kapcsolnak össze egymással. Elképesztő. :)

A Van Gogh múzeumról lemaradtam, mivel szombaton (és csak ezen a szombaton, amikor a látogatást terveztem) zárva volt. A másik tervezett napon viszont későn értünk a városba, mert egy kis műszaki problémánk akadt. Történetesen majdnem kigyulladt az autó. Iszonyat büdös, égett gumiszag.. Én rögtön mondtam, hogy a fékkel lehet a baj. Azzal is volt. Konkrétan füstölt, amikor megálltunk egy szerelő műhely előtt. Két vödör vízzel hűtötték le. Mutogattak a szerelők utána is, hogy a jobb oldali kerék még mindig füstöl. Próbáltam értelmesen visszamosolyogni, hogy: én is látom, nem vagyok vak, de mit tudnék még csinálni vele? Pisiljem le, attól elmúlik neki, mint medúzacsípés után a fájdalom? Alig hiszem, hogy ez lenne a megoldás. Na lapozzunk! :) 

Szóval, fékpofa csere, a két első gumi cseréje, és  futómű beállítás után már értelmetlen lett volna a múzeumlátogatás.Ráadásul égett gumiszagom volt nekem is, pedig én csak ártatlan szemlélője voltam az eseményeknek. 

Komppal kell átmenni a Centrálba/hoz. Csak pár perces utazás, de már ez is nagyon különleges. Főleg egy olyan szárazföldi patkány számára, mint amilyen én is vagyok. Múzeumlátogatás lefújva. Hogy rendesen kiszellőzzünk, elmentünk sétahajókázásra az amszterdami csatornákba/on.  A lehető legjobb döntés volt! És nem csak azért, mert így elbírtuk viselni egymás szagát, hanem mert nem tudtam volna másképp magamba szívni ennyire intenzíven, közelről, ezt a csodás várost. Ráadásul a végére (másfél órás hajókázás volt), ránk esteledett. A hidakat kivilágították, a házakban, a lakóhajókon felkapcsolták a lámpákat. Mivel itt nem divat a függöny, mindenhova be lehet látni. Fura volt ez nekem az első perctől, és nehéz is megállni, hogy ne legyek illetlenül kíváncsi, és ne bámuljak be minden ablakon. :) Nem mintha ez a hollandokat zavarta volna, mert láthatóan hozzá vannak szokva. Vagy  csak simán ignorálják ezt a dolgot, kitudja? Élik az életüket a kirakatban is. Tanulnak a gyerekkel, számítógépeznek, miközben vörösbort kortyolnak, vagy összeölelkezve fekszenek az ágyon, és tv-t néznek. A szűk csatornákban pedig valóban egy karnyújtásnyira voltak ezek a hajók, és a szinte egybeolvadt házak  is. A régi városrészben is vannak modern épületek, természetesen. Nagyon harmonizálva, szinte szimbiózisban az egész történelmi jelleggel, amit a város méltán sugároz, hiszen Amszterdam története a középkorig vezethető vissza. A terület már 4600 (négyezehatszáz) éve lakott. Aki kicsit is fogékony a történelemre.. arra, hogy átélje és hagyja magát megérinteni az épületekből sugárzó szellemiséggel, az lubickol ebben a városban. Ha csak egy  délutánnyit is, mint én. 

Másfél óra gyönyörködés ebben az ékszerdobozféle városban, kárpótolt Van Gogh miatt. Az eső persze most is elkezdett esni, de a napok teltével egyre inkább hozzászoktam, hogy örökké úgy nézek ki, mint egy ázott veréb. Sminkről, frizuráról már régen lemondtam. Még pár nap, és csiperkegombát termeszthettem volna a ruhámon, mert örökké nedves voltam a random módon szemerkélő esőtől. 

A hajókázás után úgy döntöttünk, megnézzük magunknak a híres-hírhedt "piros lámpás" negyedet. 

De ez egy következő fejezet lesz. :) 

Meg sem kérdezem - úgyis tudom -,  kezdődött már úgy a napotok, hogy fogmosás után gyanútlanul belenéztetek a tükörbe és.. az ördög öreganyjának az ük nagymamája nézett vissza rátok. Rádöbbentetek, nem hogy 8 óra intenzív alvás (mondom: alvás!) nem elég ahhoz,  hogy emberi formátok legyen, de még száz éjszaka sem. Ilyen szerencsés  csak Csipkerózsika lehetett, de neki ugye volt az az afférja a gonosz nagynénivel, akit a méltóságos szülei elfelejtettek meghívni babalátogatóba. A tántikák amúgy is nagyon érzékeny fajta, hát még ha kimaradnak valami szaftos buliból, mint például egy királyi keresztelő. A mese végét persze mindenki ismeri. Full happy lett: a 118 éves Csipkerózsika néninek, lett egy 20 éves forma, deli (vagy Dali?)  királyfi vőlegénye, akit nem tántorított el a nagy korkülönbség sem. ( Még hogy ezek nem modern mesék.. :) ) 

Sajnos az is csak a mesékben létezik, hogy a csúnya lányból szép lesz, a rút kiskacsából hattyú. Legtöbbünk nem rendelkezik egy valamire való tündérkeresztanyával sem. Ennek folyamodványaként vannak reggelek, amikor csúnyának mutat bennünket a tükör. Jaa.. mert varázstükrünk sincs ami megmondja mi szükségeltetik ahhoz, hogy mi legyünk a legszebbek. És hogy másik mesére is utaljak: mázli is, hogy nincs ilyenünk, mert lemenne a nap, mire felsorolná, hogy kik szebbek, mint mi.  :)  

A közel leélt 100 évemben (ami közben sajnos nem tudtam rendesen kialudni sem magam), rájöttem a saját "szépségem" titkára: hajat kell mosni. A víz csodákra képes.:)

A másik fontos dolog, hogy ne nézzek tükörbe. Mert minek is?

Aki szép az reggel is szép.. (by Charlie).

Uff  

Soha, de soha ne váltsátok át fejben a valutát forintra vásárláskor! Vagy költsétek el a pénzeteket gondolkodás nélkül, vagy ne is vigyetek magatokkal pénzt, mert csak elkeseredtek! Persze ha valaki a Rothschild esetleg a Kennedy klán tagja, akkor ez az intelem teljesen felesleges, na de akkor nem is olvassa a blogomat. :) 

Minden drága. Az étel, az ékszer, a parkolás ( a nem parkolás még drágább ), a leakciózott körömlakk, a komp Amszterdamban. De legdrágább a parányi, szélmalmot ábrázoló hűtőmágnes. Egy átlagos család havi GDP-jének megfelelő összeg. Plusz, mínusz pár forint.

Egyébként mindenhez könnyebb lett volna hozzájutnom, mint ehhez a kis semmiséghez. Vehettem volna az utcán drogot, drágakövet, Van Gogh mester eddig nem ismert, nemrégiben megtalált festményét..  Bármit! De egy echte hollandiai hűtőmágnes miatt bejártam a fél országot. Amikor láttam egy nekem tetszőt, akkor éppen siettem valahova, és majd visszafelé akartam megvenni. Visszafelé persze már zárva volt az üzlet. Ezek a népek képesek, és este 11-kor már bezárják a boltot. Amszterdam közepén, a főutcán, turistaszezonban! Elképesztő. Szóval lemaradtam róla. Na nem baj, volt még egy hely ahol láttam, majd akkor ott. Ott már dupla annyiba került, mint itt lett volna, és már itt is horror áron adták. Jó, majd veszek a reptéren. Mondanom sem kell, hogy nem megy nekem az ész nélküli pénzköltés, ezért szépen mindig, mindenhol visszaraktam a hűtőmágnest, a kulcstartót, az akármilyen bizgentyűt, amire valami autentikus dolog volt felrajzolva, mert mindig ment a fejszámolás, és mindig rádöbbentem, hogy abban a fizetési kategóriában amiben én vagyok, minden drága. Azért az uccsó percben, mégiscsak hagytam magam kicsit nőnek lenni és vettem olyan kulcstartót, amilyet kinéztem magamnak.        

Dupla áron, a reptéren. Ész nélkül. :) 

Majdnem minden holland város kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű. Vagy csak nekem nem áll rá az agyam? Mert pl. azt, hogy: Makkoshotyka, simán megjegyzem. Sőőt.. jobb napjaimon a hosszúsági és szélességi fokokat is fejből vágom, időzónástól, Rák-, vagy Baktérítőstől. Mondjuk Amszterdamot és Rotterdamot sikerült memorizálnom, már csak amiatt is, mert az egyik városban landoltam, a másik pedig az ország fővárosa. Valamint büszkén kijelenthetem, hogy földrajzból még érettségiztem is. Ez már azért valami! Nem? De! :)

A királyi főváros viszont nem az ország jelenlegi fővárosa, Amszterdam ( becenevén: Amszti), hanem Den Haag, amiről még a büdös életben nem hallottam. Eddig. Szép város, voltam ott is. A királyi népekkel sajnos nem találkoztam, hacsak nem álruhában rótták az utcákat, a sok sok jót cselekedve. Én a modern toronyházas, üvegpalotás Den Haagat láttam csak.

Visszatérve..

Megérkeztem. Az első utam vajon hova is vezetethetett volna, mint egy üzletbe. Kiderült, hogy a háziaknál az egy főre jutó kispárnák száma:mínusz egy. Ez pont eggyel kevesebb, mint amire szükség volt, ezért kihisztiztem magamnak egy saját párnát. Általában viszem magammal az én kicsikémet, de most annyira limitált volt a hely a bőröndömben, hogy a kispárnám is a: „sajnosnemjutotthelyneki” kategórába került. Rotterdam (becenvén: Roti), Ikea. A párnát az áruházba lépés utáni 20. másodpercben megtaláltuk, a kasszát és a kijáratot viszont nem. De kajakra! Térképet kellett keresni, és felszedegetni az elejtett borsószemeket, hogy végre kitaláljunk. Utálom ezeket a nagy hodály áruházakat. Itthon is, külföldön is. Lehet, megkérdőjelezik, valóban a női nemhez tartozom-e, de utálok vásárolni. A shoppingolás nem a kedvenc időtöltésem. Ami még számomra itt kiderült, hogy a hollandusok nem tudnak pakolni. A parkolóban egy nőci mindenáron keresztben akarta berakni a kocsijába a feltekert szőnyeget, ami viszont hosszában simán belefért volna. Persze az is lehetséges, hogy ez nem nemzetiség, hanem hajszín és nem függő.:)

Rijsenhout..

Csak azért jegyeztem meg, mert kb. naponta hatszor láttam ezt a táblát, amire ki volt írva, és még le is fényképeztem. Az utókor kedvéért.. hogy úgy mondjam. Gyönyörű kisváros. És víz, víz mindenhol. Még a csapból is víz folyik.  Előző életemben kacsa (esetleg liba) lehettem, mert imádom a vízet. Szóval itt volt nekem a kánaán. Kár, hogy hideg volt, mert ha pár héttel előbb jövök, a házból rögtön a csatornába is ugorhattam volna. Na nem szennyvízelvezetőre gondolok, hanem erre a széles, folyószerű csatornára, ami körbeöleli és átjárja a várost. Mindenhol: vitorlás, csónak, ladik, hajó és uszály. Minden színben, méretben. Autó helyett, kerékpár helyett, kikötve a házak elé. Ez egyébként az összes – általam látogatott – holland városra jellemző volt. Teljesen egyedi hangulat, milliő ez. Ez a trilió gallonnyi víz, országszerte.. Mesés. 

Hab volt a tortán, hogy végre ehettem igazi, holland ételt. Nevezetesen a kapsalont. (megjegyzem, a kirántott cipőtalpat is megettem volna már este 10-kor, olyan éhes voltam) Én mondjuk simán valami török dolognak gondoltam, mivel  török kifőzdében ettük, de a wikipedia is echte holland étekként emlegeti. Sok saláta, sok sült csirkehús (vagy marha), sok olvasztott gouda sajt, sült krumpli, és valami spéci öntet. Nyameee.. :)  Tudom, nem a legjellegzetesebb holland kaja, nade mégsem kezdhettem az első napomat sós heringgel, és ecetes hagymával. A tengeri herkentyűkről már nem is beszélve. Persze ettem egyéb holland dolgokat, de a csúcs az, hogy második napon az ebédem hurka és kolbász volt, egyenesen egy magyar üzletben megsütve. 

Itt ilyesmiért simán főbe lőnék a tulajdonost. Az eladótér közepén sütögetni.. Fincsi volt. :) 

Bocs má', hogy nem írtam, de el voltam foglalva azzal, hogy jól érezzem magam. :)

Az ide út..

Nem.. a kölcsi böröndöm nem veszett el. Én viszont majdnem! Vagyis nem is én, hanem a terminál, ahonnan indulni kellett volna. Nekem "A"-t írt a Transzevesztita (tisztességes nevükön Transavia, de ki tudja ezt megjegyezni??) légitársaság, erre.. nézzük az induló gépeket, de vagy nem Rotterdamba mentek, vagy nem ebben az időben, vagy nem ez a légitársaság. Kicsit kezdtem kétségbe esni, és újra megnéztem, hogy nem Debrecenből indul-e  a gépem, mert akkor marhára rossz helyen vagyok. De nem. A város egyezett, a repülőtér egyezett, én egyeztem, csak a terminál nem. Akkor vettem a bátorságot és megkérdeztem, egy egyenruhás hölgyet, hogy mondja már meg, de magyarul ám, hogy jó helyen vagyok egyáltalán? Közölte, hogy perszehogy nem, mivel a transzvesztitások a "B" terminálról indulnak. Mázli, hogy jó korán kint voltunk a reptéren, volt idő megkresni a "B" terminált. És lőn! És ott a gépem! És már lehet becsekkolni. Szuper! Kedves, kissé melegnek látszó fiatalember közölte, hogy  tényleg a legjobb helyen vagyok, nem kell becsekkolnom sehova, viszont a gépem 50 percet késik. Nem mertem megkérdezni, hogy mi a baja a kedves gépnek? Dugóba került? Sorompót kapott, vagy lemeszélték a rendőrök mert kopott valamelyik hajtómű? Baj van a pilótával?  De mindegy is. A lényeg, hogy végre felkeveredek a gépre. Átestem a biztonsági vizsgálaton. Az előttem lévő kínai úriembert félreállították, illetve beállították egy nagy kapuba feltartott kézzel, és jól megfigyelték. Így utólag valóban esélyes, hogy az olasz maffia, a cosa nostra, vagy a jakuza embere volt. Gyanusan ostoba arcot vágott, miközben tornagyakorlatokat végeztetett vele az a jóképű és kellőképpen magas biztonsági ember. Velem bezzeg semmi bajuk nem volt! Mehettem Isten hírével. Éppen csak belekukkantottak a börőndömbe. Próbáltam veszélyesen nézni, mint  Mata Hari békeidőben, de semmi foganatja nem volt. 

Felszálltam.Na jó.. nem repültem, hanem felmentem a lépcsőn.  A szárny felett ültem. De persze bent a gépben, nem csak úgy levitálva a szárny felett.  Jött is a kedvesen szőke holland sztyuvi, és elkezdett mutogatni és magyarázni. Szerintem azt mondhatta, hogyan kéne zuhanás közben kinyitni a mellettem lévő vészkijáratot. Bólogattam lelkesen, hogy bízza csak ide, minden oké lesz! Magamban pedig gondoltam, hogy: édesanya.. ha nekem kell megmentenem ezt az ötszázhuszonhat embert, és még azt is elintézni, hogy ne zuhanjunk rá, és szóródjunk szét fél europán, akkor bizony itt pusztulunk, arra már most mérget lehet inni. Vagy bármit, ami a minibárban található.

Végre elkezdtünk gurulni. És csak gurultunk.. kanyar jobbra, kanyar balra... és még mindig a földön vagyunk, semmi gázfröccs..Kezdtem gyanakodni:

• új a pilóta és nem találja a kifutóját
• megfogjuk valamelyik autópályát, és gurulva megyünk Rotterdamig
• visszafordították a gépet, mert a biztonsági embernek (jóképű,magas) eszébe jutott, hogy mégis meg kell vizsgálnia közelebbről

De egyik sem történt, ezért  kis nekifutás után nagyon gyorsan felemelkedtünk. Ügyesek ezek a pilóták. Imádom őket! 

A gépen egy másik stuardess is tartott pantomim előadást. Ö arról, mi a teendő légszomj és óceánba esés esetén. Nem is tudtam, hogy ekkora kitérővel megyünk Hollnadiába.. Semmi gond!  Csomagoltam fürdőruhát, és 17 fokig bírom a hideg vizet is. Ráadásul a narancsszínű mentőmellény pont megy az új fülcsimhez. Mindezek izgalmak után már csak annyi volt a dolgom, hogy bámuljam a felhőket, nézzem, hogy megvan-e még a rám bízott jobb oldali szárny, és hogy milyen szépen süt a nap. Aztáán.. az uccsó fél órában belementünk egy előbb szürke, aztán fekete felhőbe. Villámlott. A gép liftezett, a lámpa lekapcs. a kis jelzőlámpa felkapcs. hogy mindenki kösse be magát. Ezt az elég jóképű férfi utaskísérő le is csekkolta mindenkinél. Esett az eső. A jobb szárny (amit én őriztem!) majdnem leszakadt. Talán én voltam az egyetlen a gépen, aki kicsit is örült neki, mert végre volt valami kis izgalom. Egyébként pedig biztos voltam abban, hogy semmi bajom nem történhet sem nekem, sem senkinek. Lebeszéltem a főrendezővel, szóval... 

Jött még egy nagy bakkanás, kicsit odaverődőtt a kipufogó és a hátsó spojler, aztán szépen meg is álltunk. Láthatóan csak én voltam csalódott, amiért véget értek az izgalmak. Méltóságteljesen levonultam a jeges, 15 fokos és 100km/órás szélben, zuhogó esőben a reptéri buszhoz, ami a kijárathoz vitt. A Holland királyi pár rövid levélben eszkuzálta magát mert nem ért rá kijönni elém a reptérre. De nem kell megijedni,  nem maradtam ott felmosni az esővizet, mert egy másik jóképű, magas "idegen" várt a reptéren. :)

Naszóval.. izgi volt. Élveztem. Talán be is iratkozom valami OKJ-s pilóta tanfolyamra. :) 

Bosszankodom. 

Pár napja még azt írtam volna, hogy legszívesebben felpofoznék embereket, akik veszik a fáradtságot, (vagy akármit) és belerondítanak ebbe a szép, baba rózsaszínű, vattacukorszerűen édes, gyönyörűséges blogomba. Persze okos barátok figyelmeztettek, hogy lesz itt hideg is, meleg is.Most így utólag rájöttem, nem a szeszélyesen változékony időjárásunkra céloztak. Tehát először jött egy kis langyos. Déli szél. Amolyan.. hajösszeborzoló, semmi komoly. Aztán megjött az északi szél is, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Mondanám, hogy alattomosan és észrevétlenül, de nem. Orrba vágóan, nyersen, prosztó módon. Sok mindent tudok kezelni - a szem alatti karikákat most nem említeném -, de a bántást, azt nem.  Az, hogy: ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel! nálam úgy működik, hogy elnézést kérek amiért mégsem  talált telibe, majd elrohanok a sarki kisboltba kalácsért Megvajazom, aztán megkérdezem a tisztelt kődobálót, hogy milyen lekvárt kér rá.

Nem tudok konfrontálódni (beh szép magyar szó ez is), be kell lássam. Az más, ha másokat kell megvédeni. Az rendben van. Akkor méltó leszek a horoszkópomhoz és kiosztok pár fülest, de magamat nem tudom megvédeni. 

Szóval pár napja még dühöngtem. Aztán gyorstalpalón elvégeztem egy " Leszarom" tanfolyamot, felöltöttem a legszebb, legbékésebb mosolyomat és azt kérdeztem magamtól, amit mindig kérdezek, ha rázós, nemszeretem, sírhatnékos helyzetbe kerülök: meghalt valaki? Nem! Akkor nincs nagy baj. Akkor lehet kezelni. És most ez jobban működött, mint máskor mert ez valóban annyira.. annyira.. semmi. :) Emiatt se én, pláne bárki más, aki ezeket az izéimet olvassa, ne bosszankodjon, mert nincs rá oka!

Kerékkötők, ellendrukkerek, vagy egyszerűen csak unatkozó blogger olvasók akik belőlünk "táplálkoznak", mindig lesznek. Legyenek is! 

Ez vonatkozik a "való életre" is. Fogadjuk el, hogy ők ilyenek!. Hogy nekik ezzel a tulajdonságukkal kell együtt élni. De ennél sem több figyelmet, sem több érzelmet nem kell rájuk áldozni. 

Ami engem illet, Hollandia után elindulok a sárga köves úton, és megkeresem Óz-t. Kérek tőle.. mit is.. mit is.. ? Bátorságot! És egy fehér 3-as BMW-t. Jaaa...és még egy marék leszarom tablettát.:) 

És most rohanok csomagolni! 

u.i.: Nem látta valaki a piros felsőmet? Hm? 

Ki, és miért  írta azt, hogy a változás jó? Hogy nem kell tőle félni? Hogy örüljünk neki? Nem én, remélem! Mert én nem akarok változást! Keresem a visszaállító gombot az életemben. Egy olyat, ami minden valamire való office programban megtalálható. Ismeritek. Olyan kis.. visszafelé mutató nyíl. Egy kattintás, egy lépés. Törölve. Még egy kattintás, még egy visszalépés. És még egy és még egy. Az üres lapig. Értitek? Az üres lapig vissza lehet menni még egy Windows programban is. Akkor az életemben miért nem? Ma reggel miért nem? 

Kérem vissza bebetonozott, rosszacska, unalmaska, tizenkettő egy tucat életemet! De mán jelleggel!

Emlékeztek Dickens könyvére, a Karácsonyi énekre? Abban az előző karácsonyok szelleme vitte vissza  a fösvény uzsorást ( mert  uzsorás nem lehet egy Teréz anya, lássuk be) eddigi élete jellemformáló eseményeihez. Egy kicsit vissza, egy kicsit vissza.. egészen addig, amíg Scrooge meg nem találta magában a jót. Ennek pedig mi más vége lehet, mint boldog?!

Na.. hát valami ilyesmit keresgélek én is. Egy pontot, ameddig vissza kéne mennem, hogy elégedett legyek és nyerjek egy újrakezdést. Egy kattintás: kitörölni egy autóvásárlást. Kattintás: ott maradok a kórházban, és várok. Megvárom amíg.. Újabb kattintás: törölni hogy nem lett jobb az érettségim. Katt: visszavonás, és nem dobok el egy kulcsot a derékig érő gazba.Éjszaka. (jóvanna, hát nő vagyok, hormonokkal, meg sok sok dilivel a fejemben) Katt: nem rohanok bele a Tiszába, hogy szegény nagymamámra a frászt hozzam, és kiérdemeljek két nagy büdös pofont. És katt.. és katt.. és katt..  Talán zigóta koromig. Ott még az volt a legnagyobb problémám, hogy megnövesszem mind a 10 ujjamat, és ezek ne össze-vissza nőjenek, hanem minden végtagra csak 5 jusson, ahogy az illik. 

Azért az fura, hogy első körben csupa negatív dolog jutott eszembe jellemformálás, élethelyzet visszaállítás  okán. Pedig van ott  sok jó is. Lehetséges, hogy pár jó dolgot is érdemes lenne kitörölni, ha már jellemformálás? De a  mai nap, a rossz dolgok törléséről szól. Párat már azzal is töröltem, hogy írtam róla. Csodás az emberi elme. Még az enyém is. :)

Ettől függetlenül is.. és azért, mert ma ma van, és mert így ébredtem.. ezért kérem, hogy: 

" Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!"

Legalább egy napra. Mára. Lécciiii! 

Van bőven, hogy a fene enné meg! A legutóbbinak tegnap ittam meg a levét a belvárosban, a villamoson.

Az úúgy volt..  hogy a bankomban (ami értem van, ami kiszolgál, ami minden gondolatomat lesi, és csak azért élnek és működnek, hogy a hozzám hasonló kis kaliberű számlatulajdonosnak a kedvére tegyenek reggel és este, és még ebédidőben is) egy kis technikai malőr következtében benyelték és kényelmesen ráhelyezték a popsijukat is 14 ezer kemény pengő forintomra. Arról most nagyvonalúan felejtkezzünk el, hogy ezt a kis malőrt végül is én generáltam azzal, hogy nem bontottam fel egy ártatlannak tűnő levelet, amiben - mint utólag kiderült - egy ártatlannak nem mondható "bomba" volt elrejtve. Tehát oké, lenyelem, hogy jogosan hülyéznek le a bankban, de azt, hogy mosolyogva elkérik a telefonszámomat, kiutalnak számomra egy személyi ügyintézőt, aki jól kézbe veszi a kis problémámat, és aki napokon belül felhív, és akkor.. de csakis akkor megteszi, és leüti a nyüves számítógépén azt a két billentyűt, ami lehetővé teszi, hogy végre hozzájussak a jogosan birtokomban lévő pénzemhez. Na, azt már kicsit nehezebben nyeltem le.

A bankos értesítőlevelekhez pedig lenne pár javaslatom: színekkel, piktogramokkal esetleg vicces karikatúrákkal jelezhetnék, hogy mi a fészkes fenét tartalmaz a fontosnak nem tűnő levelük, amit elfelejtettek ajánlva feladni, és ami levelekben az a kedves elköszönő szöveg, melynek lényege ha  8 napon belül nem reagálsz a levelükre kis butus, jön a végrehajtó, és leakasztja a hamis Picassódat a falról. 

Naa.. hát ebben a boldog, felszabadult hangulatban szálltam fel a villamosra. Jól is esett a jeges hideg.   Hátamra  fagyott az izzadság ezen a zöld csodán, és egészen addig élveztem is, amíg az ellenőr megkért, hogy mutassam meg a bérletemet. Aztán újra mutassam meg. Én persze készségesen, mert mi bajom lehet belőle.. ugye..? Hát az a bajom lett belőle, hogy fél órán belül már másodszor lettem 14 ezer forinttal szegényebb, és ismételten a saját hülyeségem miatt. De most tényleg. És még csak nem is hibáztathatok senkit csak magamat. Ez fáj legjobban. :) 

Persze nagyon élveztem a figyelmet, ami rám irányult abban a percben, mikor az ellenőr elővette a szolgálati csekkfüzetét és feljelentő blokkját. Rögtön  rám is fogta, majd felszólított, hogy azonnal adjam elő az összes iratomat, erkölcsi, érettségi és egyéb bizonyítványomat, (ezt mondjuk kaján mosollyal a szája szögletében), a múlt havi laboreredményemet  és az oltási lapomat is. Ott helyben felsorolta az összes bűnömet, amit az MVK Zrt. ellen elkövettem, majd kegyeskedett kiállítani egy 15 ezer forintos csekket, amit persze megúszhatok 7 ezer forintból, ha 8 napon belül ( minden szervnek bejön ez a 8 napos dolog, mesebeli szám lehet) megjelenek az irodájukban, hamut szórok a fejemre, és rengeteg mea culpa után megígérem, hogy soha többé nem dobom ki figyelmetlenül az érvényes bérletszelvényemet. Én pedig, mivel volt gyerekszobám és jól nevelt is vagyok, szépen megköszöntem mindent az ellenőrnek. Bocsánatot kértem, hogy élek, és hogy rám kellett pazarolnia az idejét, energiáját. Záróakkordként kedvesen gratuláltam a szakszerű bánásmódhoz. Igazán profi volt. Én meg egy idióta.

Feleim! 

Okos ember más hibájából tanul. A buta a sajátjából. (sem ) Tanuljatok az enyémből!  Csak okosan! :) 

Tudom, még odébb van, de azért.. nem olyan sokára kezdődik a suli.

Egy facebookos bejegyzés kapcsán jutott eszembe, én hogy vártam a szeptember elsejét vagy akárhanyadikát, amikor első nap mentünk suliba szünidő után. 

Kb. senkivel nem találkoztam egész nyáron az osztálytársaim közül. A jó fejek mind a Komlóstetőn laktak, esetleg a vasgyárban, a suli környékén vagy a kenyérgyár felé. Általában többed magukkal. Úgy értem, szomszédok voltak, ilyesmi. Én kicsit messzebb laktam a sulitól, és egy osztálytársam sem lakott a közelben. A telefon akkor még luxusnak számított, a postás is olyan ritkán járt, mint a fehér holló. Internetről nem is hallottunk,  max. füstjeleket tudtunk volna eregetni egymásnak vagy postagalambokat küldözgetünk, ha kommunikálni akarunk. Akkoriban nem volt divat a strabancolás valamelyik  plázában (pláza sem volt), így a társadalmi életünk (mármint az enyém) arra szorítkozott, hogy véletlenül összefutottam egy-egy osztálytárssal a papír-írószer boltban, augusztus vége felé. 

Nem kell engem sajnálni, hiszen nem  nagyon volt igényem az osztálytársakra. Kivéve talán az előző tanév favoritját, akibe akkor éppen szerelmes voltam. :) A nyaram a szomszéd gyerekekkel telt, és mivel közel volt a Szinva patak, bőven adtam okot arra anyunak, hogy összes szülői szeretetét félretéve, nevelési célzattal néha elverjen, ha csurom vizesen mentem haza. Hiába védekeztem azzal, hogy mindenki más is így ment haza, sőt, még vizesebben, mert én löktem bele a vízbe, és  nem végeztem fél munkát, tehát tessék inkább büszkének  lenni rám, és szerintem  örülni kéne, hogy nekem csak a cipőm és a zoknim ázott szét. Bezzeg nekik!  

Elvoltam egész nyáron a randalírozással a Szinva parton, esténként pedig a meséimmel. 

Szóval a suli, és a szeptember.. Nagyon vártam. Főleg mert új táskát kaptam, és új, bordó kordbársony nadrágot, plusz egy kafa orkános dzsekit, aminek cipzáros volt a zsebe, kapucnival. Még a könyveimnek is örültem, és az új szagos radírnak, amit legszívesebben megettem volna, olyan finom málna illata volt. Az oroszlánságom már akkor  kiütközött rajtam, mert egyik évben teljesen formabontó iskolaköpenyem volt. Ilyen.. alulról belebújós, hátul megkötős, oldalt nyitott, természetesen a legártalmasabb nylon anyagból, gyönyörűkék színben. És mindezzel az arzenállal első nap berobbanni az osztályterembe... Úgy éreztem magam, mintha a Vouge címlapjáról  vágtak volna ki.  

Kivágtak.. mert nem illettem oda. :) 

Amúgy nem hiszem, hogy hiú kislány lettem volna. Nem domborítottam, nem vettem a köpeny alá mellkidobós topot. Jaa... nem is volt még  mellem.. Olyan kis egyformák voltunk. Mindenki más is kapott új táskát, és új nadrágot. És szemétség, de Tündének már megint nőtt az eddig is gyönyörű szőke haja, Zsuzsának pedig divatosra vágatták a frufruját. Csupa egyszerű, egy ívású kölykök voltunk. Nem a ruhánk vagy a telefonunk volt bennünk a legkülönlegesebb. Akkor még fel sem tűnt, hogy különlegesek vagyunk. Senki nem volt menőbb a másiknál. Max. okosabb, jobb tanuló. És a francba is.. még csak utálni sem lehetett ezért. Valahogy.. eszünkbe sem jutott, hogy utáljuk egymást.Főleg nem olyasmi miatt, hogy a  nyáron több ismerősre tett szert a fészbukon, mint mi.  Fura, nem? Vagyis.. nem. Nem fura. 

 Na hajrá skacok! Lassan kezdődik az isi! :) 

u.i.: Nyelvtanon jobban figyeljetek, mint én! És matekon is. Ja.. és fizikán! Kémián csak a nagyon okosoknak kötelező. A rajz készség tantárgy, ezért tuti nem szidnak meg otthon egy kettesért. A torna pedig fontos! Na..  mára ennyi. :) 

Még hogy nehéz???? A legnehezebb!

 Mert ugye a nő élete alapból egy hormonális hullámvasút. Erre most  itt van nekem még  ez az utazás is… hát nem egyszerű. És nem ám a para, meg az izéni.. izgulás, hogy felrobban a gép vagy bele csap egy villám (ezt most láttam a youtube-n, egy videóban ), mert ez egy hangyakörömfeketényi kis izgalmat vitt az életembe ahhoz képest, hogy: MIT VIGYEK MAGAMMAL???

Lefordítva Beára: mit ne?

Egy ott alvós buliba is kisbőrönddel indulok, fogkeféstől, kispárnástól, éjszakai hajgumistól..   hát még a világvégére, egy hétre? Egészen egyszerűen embertelenség egy ivarérett nőstényt arra kényszeríteni, hogy egy mákszemnyi bőröndbe férjen bele az egész megjelenése. Ez nekem nem fog menni. Vagy bérelnek nekem egy külön repülőgépet, amivel el  tudom vinni azt a pár apróságot, ami egy ilyen utazás során szükséges, vagy el sem indulok. Kész. Vége. Ennyi volt.

 Gondolkodom, hogy petíciót nyújtok be valami emberjogi bizottsághoz is ez ügyben, úgyis közel leszek Brüsszelhez. Nem is hiszem el, hogy ez még egy - hozzám hasonlóan igényes és intelligens - nőnek sem jutott eszébe. 

Mert vegyük csak sorba, mire is van szüksége egy átlagos nőnek:

• Hajápoló ( sampon, balzsam, hajápoló olaj, kifésülő kefe, formázó kefe,     (egy nagy körkefe, és egy kisebb, a frufruhoz), tupirozó fésű (mert soha nem lehet tudni), hajszárító (természetesen csak a saját a jó, mert csak!), hajkiegyenesítő, hajbodorító, hajzselé és persze hajlakk.
• Bőrápoló ( arctisztító, tonizáló, éjszakai krém, nappali krém, (utóbbiból színezett és sima is kell, radír ( nem, nem szagos-színes-donaldkacsás, hanem arcradír, amivel imént radíroztam le a mosolyt az arcomról)
• Kéz- és lábápoló. Ha eltekintek, és kivételesen egy hétig nem használom a parafinos kézápoló készülékemet, még akkor is egy rakás kencére van szüksége a végtagjaimnak. ( lábradír, lábkrém, (ami puhít) lábfrissítő permet, (ami frissít),és persze ugyanezek a kézre is) És nem ám a lábkrémet a kézre kenni, mert.. hát nem tudom mi bajunk lehet belőle, de valami biztosan, hiszen nem véletlenül vannak így kitalálva.
• Testápoló ( alap, hogy tusfürdő, esetleg még a kedvenc fürdősó és relaxáló habfürdő (amire mindjárt szükségem lesz, mire a lista végére érek), aztán testápló(k). mert ugye.. mi van akkor, ha inkább az olajra vágyom, nem a krémre, esetleg a lotionra, vagy a shea vajasra? Legyen csak kéznél mind az öt. Lehet, hogy helyspórolás okán fel kéne találnom az olajos krémet..
• Sminkoló (hihi) (csak ez a pár szépészeti bizgentyű, kenekedő, színező, és eltakaró, alapozó, korrektoló, és pirosító egy külön hátizsákot tudna megtölteni. Ecset és pamacs, lemosó és pacsmagoló, ceruzák, (ajakra, és szemre, szemöldökre, plusz körberajzolni az orr pirszinget..  ) rúzsok és szájfények, több árnyalatban. Ruhához illő, hangulathoz illő, pasihoz illő. És persze szigorúan csókálló.  (ilyen amúgy nincs, csak a reklámokban, ami egyenlő Andersen meséivel.) És még ott van a méltán híres-hírhedt kettő darab kiskanalam, ami most is a fagyasztóban pihen.  

Az olyan totál intim dolgokról, mint pl. orrszőrvágó, borotva, gyantaizé, csipesz, és epiláló, már nem is beszélek.. mivel intim. Szívből sajnálom mediterrán típusú nőtársaimat, mert az ő életüket totál megkeserítheti, hogy még ezeket is besúvasszák abba a pici bőröndbe.

És akkor még ott vannak a ruhák.. 

Hát csoda lenne ezek után, ha az irataimat, pénzemet, repülőjegyemet és egyáltalán minden kevésbé fontos dolgot, mint a felsoroltak,  itthon hagynék? Ugye hogy nem? 

El van döntve! Maradok itthon. Ha Hollandia kíváncsi rám, el kell jönnie. De hozza magával a kispárnáját is, mert az enyémet nem adom!

Jó reggelt! :)

Iszonyat fejfájással ébredtem. Éss.. valami mással is. Igen, bal lábbal is, de másképp nem is tudnék, mert ha jobb lábbal kelnék, a szomszéd lakásban tenném le a lábam az ágyról. Annak pedig még én sem örülnék, hát még a fiatal pár, akik mellettem laknak. :)

Sőt, hogy fokozzam, ma éjszaka háromszor sikerült iszonyat fejfájással ébredni, pedig amúgy nem vagyok fejfájós típus, tehát úgy néz ki erre az évre már teljesítettem a fejfájási kvótámat. Délután véletlenül, és egyáltalán nem szándékosan, de elaludtam, aztán szintén váratlanul felébredtem. Fejfájással. Filmnézés, közben éjszakai virsli evés (tudom.. nem kellett volna, de majd' éhen haltam! ) utána megint alvás Hajnalban egy nagyon kedves, és figyelmes barátom felhívott csak azért, hogy biztosítson arról, hogy még él, jól van, reméli, hogy én is, hogy akkor mikor tudunk beszélni? (Hát nem most kiscsillag, az biztos, mert szinte gondolkodni is képtelen vagyok, nemhogy csacsogni a semmiről.) Sietve megadtam neki előre egy hónapra a programomat, és rohantam visszaaludni. Aztán hipp-hopp reggel lett. Fejfájással a fejemben. Csak tudnám, hogy mitől fáj?! És mi fáj benne? A sok levegő? Fájhat a levegő? Esetleg a marék pillangó akik bent repkednek? Valószínűleg sose' tudom meg. Orvosság persze nuku, ezért maradnak a természetes módszerek, úgymint:

1. Ivás ( ne tessék megijedni, csak hideg víz van itthon, és persze a karácsonyi, ajándékba kapott pálinkám, amit gyógyászati segédeszköznek minősítettem, és tartogatom arra a betegségre, amire ezt írná fel az orvos)
2. Kávé  ( ez még  legális drognak számít )
3. Bizonyos testrészek stimulálása ( ne lóduljon meg senki fantáziája, a halántékomat, a lábam nagy ujjának végét, valamint a hüvelyk ujjam és mutató ujjam közötti akupunktúrás pontját dörzsölgettem ) 

Semmi sem segített, ezért tűrtem tovább. No de.. hogy miért is ez a mai írásom címe.. Hát mert bekapcsoltam a számítógépet és kerestem valami zenét, és megtaláltam ezt. És ami ebben a legfontosabb: A  HANGULATOT!

Hagytam, hogy végig folyjon rajtam. Hogy beborítson. Lepjen el, a lábam ujjától, a fejem búbjáig. Ez olyan egyszerű! Csak szeretni kell. Szeretve lenni. És itt nem csak szerelemre gondolok, mert az egy nagyon ritka, néha egyszerű, máskor nagyon bonyolult dolog, ( Majd öreganyó koromban írok erről is. ) hanem a mindenféle más szeretetről is. Amiről azt érezzük, hogy dugig vagyunk vele, hogy a küszöbön folyik ki, annyira sok van. Máskor pedig, hogy senki nem szeret. Az sem, akinek márpedig ez lenne hivatalból a kötelessége, és én sem szeretek senkit, mert... nem és kész. (jó.. hát ilyen persze nincs ) Na de értitek! Ugye?  

Ami a lényeg, hogy itt ülök, mosolyogva,  a borús, esős idő ellenére jó hangulatban, azon elmélkedve, hogy meg vagyok áldva a világ legegyszerűbb, legbonyolultabb érzésével, és nem örülök neki minden nap. Figyelmeztetnem kell magam rá, pedig bizony... De ma örülök, és egész nap szeretni fogok. Intenzíven. Szegény mindenkit is, akivel találkozom ma.. :) 

Na.. hát ez egy ilyen nap lesz. Szeretet nap. :) 

u.i.: A fejem még mindig fáj, de kit érdekel? :) 

Love Me Like You Do

https://www.youtube.com/watch?v=AX8yXmAtqOY

A dolgok változnak. Ha akarod ha nem, ha tetszik, ha nem. 

Egy kedves barátom szerint, minden változás "szerencsés". Ezzel első körben vitatkoztam volna, ha van rá lehetőségem, de szerencsére (?) nem volt, így elkezdtem emésztgetni ezt a mondatot. 

Én is hajlamos vagyok ragaszkodni ahhoz a valamihez, amiben most élek.  Szándékosan nem írtam rosszat, mert egy részt, ez így nem lenne igaz, másrészt lehetne rosszabb is. De nem lesz. Kezdek valóban bízni abban, immár tudatosan is, hogy bevonzzuk a jó dolgokat. Én mostanában, cirka egy év távlatában, csupa jó dolgot vonzottam be. Pl. jó embereket, akik nem félnek változtatni az életükön, és erre ösztökélnek engem is. És nem csak szóban, hanem tettekben is. Példát adva.Segítve.  Meggyőződésem, hogy a hatás kölcsönös.És akkor még nem beszéltem az évtizedek óta ismert barátokról, akikkel szinte szimbiózisban élünk.  Okkal kerültünk egy kosárba. De hogy én vagyok-e az ő kosarukban, vagy ők az enyémben.. az egy nagyon jó kérdés.Ez attól függne, kire van nagyobb hatással a másik? Kell ezt mérni? Van erre mérőszám?

 Persze továbbra is szívesen játszom az ördög ügyvédjét, és hangoztatom, hogy véletlenek márpedig vannak!  Addig, amíg nem jövök tisztába az okokkal, hogy mi miért történik, addig véletlennek tekintem.

Az az igazság, hogy a változás valóban az egyik legszerencsésebb dolog, ami történhet velünk, és a statikusnak hitt, vagy remélt életünkkel, mert kimozdít. Nincs rosszabb, mint beletokosodni a meglévő szürke, kék, piros vagy éppen zöld életünkbe.

Ülni és félni, várni a rosszat, sokkal rosszabb, mint maga a rossz. Ülni és félni,  hogy a jelenleg csodálatos életünkben bekövetkezett változással csak romlanának a dolgok, a legnagyobb ostobaság. Szigorúan, szerintem. 

Uff :) 

Utazni mindig élvezet.. miként a dal is mondja. Én is utazni készülök. Ezt nem is rejtettem véka alá, amikor megszületett az elhatározás: nekivágok a világnak! Oké.. hát alig teszem ki a lábam az országból, csupán 1600 km-re merészkedem, de az én egyszerű, viszonylag szűk komfortzónámnak ez sem kis dolog. Jut eszembe', még soha nem mozdultam ki Európából, és persze most sem fogok. 

Szóval Hollandia. Az ország méltán híres flórájáról, faunájáról. Azaz: gyógynövények és éjszakai pillangók. :) Valamint a nem elhanyagolható drágakő piac. Persze addig még el is kell jutni, hogy bármelyiket, bármi módon is megtapasztaljam. És itt sietnék leszögezni, a határ átlépésével nem tervezem elfelejteni ki /mi vagyok, és nem változom át élvezővé, vagy élvezeti cikké. Maradok a jó öreg Biri néne.. mint a Ludas Matyiban. :)

Na.. utazás! Kaptam pár jó tippet. Az első az volt, hogy menjek, és vissza se nézzek! És vigyek magammal pár kiló asztali sót, és hintsem fel az utat magam mögött, biztos ami zicher... alapon. Amint átlépem a határt egyébként is resetel az agyam, rögtön eu. kompatibilis leszek, valódi világpolgár. 

De előbb repülni kell! A frász kerülget miatta. Nem, nem attól félek, hogy lezuhanok (mer' mér' pont én.. uigye? ), hanem hogy fel sem jutok a gépre. Vagy éppen feljutok, de nem arra, amelyikre kellett volna. Ennek folyamodványaként, ki leszek rakva az első lakatlan felhőn, aztán.. HelloKitty.. 

Ott kezdődik az egész para, hogy eljutok-e időben a fővárosba, majd ki a reptérre. Mázli, hogy csak egy Ferihegy van Magyarországon, így biztosan megtalálom De időben? Mondjuk meg is  találtam, időben is vagyok. Szinte látom az egész cirkuszt magam előtt: hol kell becsekkolni...? el ne hagyjam a bőröndömet... francba, hol a bőröndöm...? elhagytam.. hol a fenébe lehet...? mi az a beszállókártya..? van olyanom...? van...! a bőröndben... amit elhagytam... nem is az enyém, bakker, kölcsibe van. volt... please, nem látott egy piros bőröndöt...? bő-rönd...! tudja, pack...! mondom hogy: bő-rönd...! no  speak sehogyse, hogyaza... mit nem ért azon, hogy olyan, mint  a magáé...?  ennyi külföldit... :(

Naa... mégsem hagytam el, mert valaki utánam kiabál, kezében a kölcsön bőröndömmel. Szerencsére annyit még én is értek angolul, hogy: Hey! Crazy, blondie woomen, please stop! Megkönnyebbülten elrebegek egy hálás: danke, por favor-t.  Ohh.. jeah.. Egy újabb rajongó. 

Amilyen az én formám, Hollandiában is kevesen beszélik a magyart. :( 

A legjobb az lenne, ha várna rám egy hosstes a bejáratnál, névre szóló táblával a kezében, mint a filmekben, s miután megtörölgette kisírt, kétségbeesett szemeimet, kézenfogva a terminálhoz vezetne, a számba rágná, mit hogy és mikor kell tennem, majd ezt megismételtetné velem legalább kétszer.  Még jobb lenne egy személyre szóló csekklista, a teendőkről. Ennél jobb már csak az lenne, ha ő is eljönne velem Amszterdamig. Van bajom, mi? :) 

Annak is utána olvastam a neten, mit lehet felvinni a gépre. Tulajdonképpen az aurámon kívül, semmit! Max. 1deci vizet. Ha két éves lennék, vihetnék fel kaját, na de így.. még azt sem. Lehetnék még "Különleges elbánást igénylő utas". De nem vagyok. Sem VIP, sem semmi. Csak Para Bea, Miskolcról. 

És hogy még jobban érezzem magam, néhány észrevétel a kollégáktól, ami repülés közben várhat rám:

1. Terroristának néznek ( Ne már! Ezzel az olajos szőke bőrrel, ami nekem van? Ki van csukva. )
2. A gép nem tud elrugaszkodni a földtől. ( Hééé! Nem részletezett okok miatt, de fogytam két ruhaméretet. Ezt a gikszert nem kenitek rám! )
3. Légörvénybe kerülünk. (Oké, ezt kibírom. Nem kevés tapasztalatom van diszkréten hányás terén.)
4. Lezuhanunk ( Hát persze. )
5. Légörvénybe kerülünk ÉS lezuhanunk. ( Főrendezőkém! Vagy-vagy! Ne halmozzuk az élvezeteket!! )

Naszóval.. ilyesmi dolgok várhatnak rám. Egyesek szerint. Olyat persze senki nem vizionált, hogy sima, zökkenőmentesen megérkezek egy szál aurában, éhesen, szomjasan, szédülten, boldogan. 

Nincs mese! Jövök Hollandia! Nem úszod meg!  :)

Biztosan voltatok már úgy, hogy... dögösnek gondoltátok magatokat. Feldobottnak, sugárzónak.. olyannak, amilyenek kedd délutánonként általában nem vagytok. 

Na.. hát én legutóbb tegnap éreztem magam ilyennek, hajmosás után.Lehet, hogy csak az új hajbalzsamom szívódott fel hirtelen az agyamba, de akkor is így volt. Ritka alkalom, meg köll becsülni! :)

 Belenéztem a tükörbe ésss.. csodát láttam! A hajam puhán omlott a vállamra, egy tincs szexin a szemembe lógott, a szempilláim is vizesek voltak, mint egy illatos tusfürdő reklámban. Rögtön éreztem hogy ezt meg kell örökíteni az utókornak,  így az unokáimnak is eldicsekedhetek azzal, hogy: látod Jenőke.. itt a nagyinak még volt haja. Is. 

Berohantam a telefonomért. Közben persze igyekeztem a szexis tincseket szexisen a helyükön  tartani, de mozgásra rosszul reagáltak: eltűntek a többi kóc között. Oké, semmi gond! Ilyet már láttam a filmekben. Csak meg kell ráznom a fejem, és megint akad egy két rakoncátlan, ami a forró víztől kivörösödött, csöppet sem szexi arcomra tapad ismét. 

Telefon le, hajrázás derék hajlítással, mint tornaórán.. aztán tükörbe nézés. Néhány másodperc amíg elmúlik a szédülés, és némi fókuszálás után sikerült is. Bár a látvány már nem volt olyan megdöbbentően, mellbevágóan ellenállhatatlan, de még mindig selfi után kiabált. 

Telefon kézbe. Jobbról, balról, felülről, majd kicsit alulról.. a legjobb szemből lett volna, mert akkor a telefon kitakarta volna az egész fejemet, deee.. a cél mégiscsak az volt, hogy én legyek rajta, ne a telefonhátlap, szóval.. kattingatok, kattingatok.. de a végeredmény egyáltalán nem volt olyan buja és Claudia Schifferes, mint amilyennek 10 perce éreztem magam. Ráadásul, háttérként belelógott a kiábrándítókék törülköző, egy fekete melltartó a szárítóról, és fél pár csíkos zokni. A hajam közben megszáradt, a fejem még vörösebb lett ahogy egyre dühösebb lettem  a hiába való erőlködéstől; és mindezek mellé, sikerült fotózás közben felfedeznem egy újabb szarkalábat a szemem körül. :( 

Az élet azért szép.. és jó, és csodálatos. De senkinek ne jusson eszébe spontán szelfizni profi fotós, profi sminkes,  szakszerű megvilágítás, derítés, homorítás, meg mittomén még mi nélkül, 40 fokos melegben; 30, 40+évesen, a saját fürdőszobájában, mert.. néha jobb, ha a "csodálatosvagyok" érzés ott marad belül. És csak sugárzik.. sugárzik.. pixelek nélkül. 

Az unokák pedig így is szeretni fognak, mert kopaszon és  ráncosan  is Te leszel a világ legcsodálatosabb nagyija. :) 

Én legalábbis így tervezem. :)

Ez persze nem vágyálmom, vagy ilyesmi.. félre ne értsétek! Sőt.. a manapság divatos, nem létező bakancslistámon is kb. az előkelő 2569. helyet foglalná el, a " Vegetáriánus krokodilok simogatása"  után, de még a " Bázis ugrás a Himalája szabadon választott gleccserére " vágyálmom előtt. 

De tényleg! Nem megy! Jóóó.. hát az olyan, hogy: bakker.. az megy. Csuklás nélkül. Egy időben szavam járása lett, hogy mindent ami nem tetszett "szar" volt. Totál gyerekesen. Azért lássuk be, nem semmi ennyi idősen, ez az óvodás feeling. 

Egyik ismerősöm szerint simán csak kultúrsznob vagyok. Másikuk rávett, hogy káromkodjak egy jó alaposat (rendes magyar ember módjára), higgyem el, utána jobban fogom magam érezni.(?) Kipróbáltam. A képemről égett a bőr közben, de kierőszakoltam magamból egy.. hát nem fogom leírni, hogy mit. Maradjunk annyiban, hogy  szabolcsi felmenőim joggal lehettek büszkék rám. A kutyabőr is leesett a családi "legjobbjaink" falról, miközben nem szépeket mondtam.  Csak éppen nem esett jól, mert rosszul esett. Ciki voltam saját magamnak. 

Másik esetem a káromkodással, pár éve történt, amikor szerepjátékos koromban a drága KM (kaland mester) egy orgyilkos törpe karakterét osztotta rám, aki úgy káromkodott, mintha könyvből olvasná. (arra a könyvre is kíváncsi lettem volna, amelyik ilyeneket megtűr a lapjain, de mindegy.) A mese jó volt, és úgy éreztem, dramaturgiailag helyén való, hát káromkodtam, mint egy kocsis. :) Nem mondom, hogy édesanyám büszke lett volna rám ha hallja, de hát.. ilyen ez a popszakma, kérem szépen!  Csinálni kell, amit a rendező  rád oszt. 

De a civil életben, a mindennapokban, a buszon, a plázson, és a teraszokon mást sem hallani mint ezt az indokolatlan, ha kell ha nem ronda beszédet. Engem zavar. Szerintem sokunkat. A munkahelyemen rászólok a srácokra, ne beszéljenek ilyen penetra módon. Van aki respektálja és visszafogja magát. Ebből is gondolom, hogy ezzel nem születünk, hanem felvesszük. Valahol.. valamikor.. valamiért.

Konklúzió:

Káromkodhatsz, ha a helyzet mindenképpen megkívánja vagy ha szög helyett az ujjadat találod el a kalapáccsal. De minden kis sza.. apróságért, kötőszóként, csak azért  hogy menőnek tűnj, azért nem. Megtiltom és kész! :) 

UFF

Pillanatok.. Idő..  Idő nincs is. Minden egyszerre történik. Nincs múlt, nincs jövő. Egy dolog van csak:  A PILLANAT

Egy pillanatig. Aztán elmúlik. Egy pillanat alatt. De nem lesz belőle múlt, mert nincs idő. Nincs múlt. Nincs jövő. 

Ez sem a spanyol viasz. Legalábbis nem az én spanyol viaszom. Viszont baromira orrba tud vágni a realitása. Minden csak egy pillanatig igaz. Minden változik. Amit mondok, amit érzek, amit gondolok, csak akkor valóság, abban a pillanatban amikor kimondom, érzem.. Aztán elkezd változni. Ragaszkodhatsz hozzá, de nincs értelme. El kell engedni. Egy pillanatig örülhetsz neki, átélheted, de utána már botorság lenne, mert már nem ugyanaz. Valami más lett belőle. Nem feltétlen rosszabb, csak más. 

Senkinek nem tehetünk szemrehányást, amiért nála is így működnek a dolgok. Nincs számonkérés.. nincs apelláta. Nincs dagonyázás valami szuper jó érzésben az idők végezetéig. Nincs idők végezete.. ha már itt tartunk.                

A pénztártól való távozás után nem fogadunk el reklamációt! 

Ne menjünk vissza reklamálni, mert felesleges! Inkább álljunk sorba, érdemeljünk ki egy újabb  tökéletes pillanatot. 

Carpe diem barátaim! Carpe diem!  

... a barátnőim. 

A cím Gabi barátnőm tollából pattant ki. Azért a tollából, és nem az agyából, mert lelibáztam, vagyis leludaztam őket, ami nem sértés volt, csak hátrányos helyzetem szemléltetése.  

Visszatérve.. az úúgy volt, hogy.. közzétettem a Facebookon a blogomat, és nagyon szépen megkértem a barátnőimet, hogy olvassák el legyenek kedvesek, és ha nem okoz gondot, adjanak visszajelzést szerény kis írásomról. 

Erre ők: 

Már megint?! De már elolvasták. És hányszor akarom még kényszeríteni őket? (nem is kényszerítettem, tényleg! ) Csak annyit merészeltem mondani, hogy öriharisosebocsiésmagázódás ha nem olvassák el. És esetleg az sem válna kárukra, ha megtanulnák kívülről, mert arany minden szavam.Megosztani is majdnem saját maguktól osztották meg. :nemisértemazegészetszmájli:

És akkor  az egyik legjobb barátnőm csatlakozott a másik legjobb barátnőmhöz, hogy inkább az írással foglalkozzam, ne az ő olvasásukkal.Szóval szépen,  koalícióban le lettem hurrogva, és ott maradtam, mint disznó a ludak között. 

De úgyis tudom, hogy olvasni fognak, és megosztják.. csak hát.. nőből vannak. Megy a hiszti. :) 

Ugye hogy meg kell őket zabálni, annyira cukik? :)

De pszt..! Ez titok! :) 

.. a gyerek csupa öröm és boldogság. 

Mondom az előbb a gyereknek, aki a fiam, hogy: na.. mit szólsz, anyád blogger lett!

Azt a széles mosolyt, azt a kitörő örömöt és boldog büszkeséget ami a tekintetében megjelent, látnotok kellett volna!

És nekem is. De csak annyit írt vissza a fészbukon, hogy: AHA.

:)

Mivel nőnek lenni holnap is és a jövő héten, és 10 év múlva is nehéz mesterség lesz, ezért a boldog szenilitásig sorszámozom ezeket a nagyon nőcis bejegyzéseimet. 

Vegyük például a sötét karikákat a szemünk alatt. Már aki olyan szerencsés, hogy van neki.. ugye. Itt a feladat eltüntetni őket. Pff... apróság! Nő vagyok!  Már az ezernyolcszázas években is az voltam, szóval.. alapból, genetikusan, és történelmileg alátámasztottan is tudnom kell, hogy a csudába lehet eltüntetni azokat duzzanatokat a szemem alatt. És ha mindez nem lenne elég, akkor ott van a csudálatos INTERNET! Életünk meg nem érdemelt áldása. Szóval.. konyhába menet elsuhantam az előszobatükör előtt, és nem híven szokásaimhoz, belenéztem. Az hagyján, hogy egy idegen, torzonborz frizurás  nő viselte a pillangós hálóingemet, aki ráadásul rosszul szedte le a szempillafestékét lefekvés előtt, ( piha! ) (indulatszó. a teljes elképedésé. a szerk. ) de a szemei alatt elképesztő táskákat hordott. És nem.. nem a legdivatosabb Louis Vuitton táskát (ezt most kerestem ki a netről) hanem csak amolyan sima, mezei, ödémás izéket. Izéket! 

Bár nem szokásom a vasárnap reggeli smink, mégis úgy gondoltam, ez a nő az én konyhámban, bizony hogy nem fog pörköltet főzni, az biztos! Korrektort ide! Fehérítőt, elszínezőt, visszabarnítót, mert ennyire fehér még én sem vagyok, aztán egy kis folyékony púder, amire kell egy kis kőpúder...  És még most is a tükör előtt állnék, magamra kenve az egész díszes színezett, színezetlen make up arzenált, ha: 

1. hatásos lett volna
2. nem pereg le megfáradt vakolatként

Ősi praktikák 2./ :      Internet! Najó.. nem annyira ősi, de nagyon hatásos. Itten azt írják, minden táskás szem legjobb barátja a hideg kiskanál. Köszi! Honnan vegyek hideg kiskanalat vasárnap reggel??? Zárva van a Tesco, és a piacon, Ilonka néni paradicsomot és répát árul, nem hideg kiskanalat. De jött a megnyugtató válasz: meleg kiskanál ki a fiókból, be a fagyasztóba, fagyasztóból ki, szem alatti rondaságra rá, aztán oldják meg egymás problémáját. Ez menni fog. Még én sem tudom elrontani. De. El tudtam. Mert hát ki gondolta, hogy egy ilyen egyszerű kozmetikai tanács értelmezéséhez is ügyvéd kell, akinek kutya kötelessége elolvasni az apró betűs részeket is?!  Senki. Ugye? Én sem. Az elkövethető hibákról annyira keveset írtak, és olyan apró karakterekkel, hogy már nem volt érkezésem elolvasni. :(

De van jó hírem is! Mert hát kinek tűnnének fel a táskák a szemeim alatt, amikor fagyási sérülésekben is lehet gyönyörködni?!  Bízom benne, senki nem lesz annyira udvariatlan, és megkérdezze, hogyan kerültek oda. :)